Reggeli Sajtófigyelő, 2003. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-12-23
11 Hétfőn megjelent kommentárjában az Új Szó az erdélyi autonómiatörekvések kapcsán azt írja: "Márpedig akik sorskérdéseinkben s em képesek közös nevezőre jutni politikai ellenfeleikkel - ők ugyanis ezekben az életbevágó ügyekben mégis csak partnereink - azok olyan határvonalat lépnek túl, ahonnan újabb közösségi tragédiák leselkednek ránk." A kommentár szerzője, Szilvássy Józse f főszerkesztő emlékeztet rá, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulására a várakozásoknak megfelelően reagált Adrian Nastase román miniszterelnök. "Azonnal irredentizmusról harsogott, holott Tőkés László egyértelművé tette: a határmódosításnak a nemzeti kisebbségek számára egyetlen reális alternatívája van, éspedig az autonómia." Szilvássy hozzáteszi: ez a tény csupán azok szemében jelent vörös posztót, akiknek célja a homogén nemzetállam létrehozása, esetünkben az anyaország határain kívül re kedt magyarság teljes beolvasztása. Emlékeztet rá, hogy a kilencvenes években ugyanerről a tőről fakadt a szlovák értelmiségiek egy részének riadozása is, számukra ugyanis nyilvánvaló, hogy amikor (szlovák) elődeik az elmúlt évszázadban autonómiát követelt ek, legtöbbször a monarchiától való elszakadás szándéka vezérelte őket. - Manapság merőben más a helyzet Európában. A mai stratégák felismerték, hogy határmódosításokkal valójában semmi sem oldható meg. Sokkal járhatóbb út az államhatárok fokozatos lég iesülése és a szubszidiaritás. Itt húzódik az a határvonal, amelyen belül érvényesíthető a magyar nemzeti kisebbségek - önmaguk helyzetének leginkább megfelelő - autonómiaigénye is. Magyarul: megmaradásuk, szellemi és anyagi gyarapodásuk sorskérdéseiről ön maguk dönthessenek - írja az egyetlen szlovákiai magyar napilap. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabad ság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság