Reggeli Sajtófigyelő, 2003. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-12-20
4 A román legfelsőbb ügyészség pedig közölte: már több hónapja figyelik a nemzeti tanácsok tevékenységét, s a kolozsvári EMNT megalakulását követően a szervezet ellen hivatalból eljárás indult. Az EPnek küldött levél ügyében Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Népszabadságnak elmondta: tudomása szerint a szövetséggel ebben a kérdésben sem Németh, sem a Fidesz nem konzultált. Hozzátette: arról sem tud, hogy a Fidesz – amióta ellenzékben van – kikérte volna az RMDSZ vélem ényét az erdélyi magyar politikával, a magyar – román viszonnyal kapcsolatos kérdésekben. Ion Iliescu államfő csütörtök este a román közszolgálati televízióban kijelentette: az EMNT létrejötte megengedhetetlen. – Az európai szervezetek semmiképpen nem fogad nak el ilyen megoldásokat – vélekedett. Hozzátette: Romániában létezik területi autonómia, minden megye autonóm, s az ország fejlesztési stratégiája a helyi autonómiára épül, etnikai alapú területi autonómia azonban Romániában nem lesz. Az államfő szerint a Székelyföld emlegetése etnikailag tiszta enklávéra, továbbá az etnikai tisztogatásra emlékeztet. – Székelyföldnek mondják magukat... S az ott élő románok kicsodák, ők kihez tartoznak? – mondta. Iliescu üdvözölte az RMDSZ realista álláspontját e kérdésbe n. Markó Béla RMDSZelnök a héten több alkalommal is kijelentette: bár az RMDSZ nem ért egyet az EMNT eszközeivel, a tanács kolozsvári alakuló ülése nem a rendőrségre vagy az igazságszolgáltatásra tartozik. Bukaresti sajtóértekezletén a szövetségi elnök h angsúlyozta: bárkinek joga van gyűléseket szervezni, s azokon véleményt mondani a közigazgatás kérdéseiről, s ezt a véleményt közölte Ioan Rus belügyminiszterrel is. – Vissza fogunk utasítani a szólásszabadságot érintő valamennyi próbálkozást – szögezte le . Kovács: Kövér kolozsvári kijelentése jóvátehetetlen hiba A magyar kormánynak nem voltak aggályai az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával kapcsolatban. Veszélyesnek tartjuk azonban, hogy ez a két testület bizonyos értelemben az RMDSZ belső ellenzékeként jött létre – mondta Kovács László külügyminiszter tegnap. Szerinte, ha bármilyen cél megosztja a romániai magyarságot, akkor az RMDSZ könnyen elveszítheti parlamenti képviseletét. „Lehet szónokolni, csak eredményt nem lehet elérni, és az erd élyi magyarság teljesen magára fog maradni, legfeljebb egyes magyar nacionalisták támogatására számíthat”. Kovács reagált a romániai bírálatokra is, amelyek megfogalmazódtak Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke felszólalása kapcsán az EMN T kolozsvári alakuló ülésén. A Rompres hírügynökség szerint Kövér azt mondta: „Megpróbáltunk alkotmányos eszközöket használva küzdeni. Azok azonban, akik valódi fegyverekkel harcoltak, hamarabb érték el céljukat". „Ha ez az állítás igaz, akkor ez egy nagyo n súlyos, szinte jóvátehetetlen hiba volt” – szögezte le Kovács. Ebben az esetben nem lehet csodálkozni a Szociáldemokrata Párt – amelynek elnöke Nastase kormányfő – közleményén, amely szerint a Fidesz beavatkozik a román belpolitika ügyeibe. „Ha viszont a vád nem igaz, akkor azok követnek el súlyos, talán jóvátehetetlen hibát, akik ezt a vádat útjára indították” – jelentette ki Kovács, aki – mint mondta – igyekszik hitelt érdemlő forrásokból tájékozódni, pontosan mi hangzott el a rendezvényen. A külügymini szter kiemelte: a magyar kormány támogatja az autonómiát, mint a kisebbségi jogok érvényesülésének talán legmegfelelőbb keretét. Mint mondta, Európa több országában is működnek autonómiák, a legismertebb DélTirolban, Olaszországban. „Ezek a példák ösztön öznek bennünket arra, hogy érdemes támogatni az autonómiatörekvéseket, és ha Európa más országaiban ez megoldás, miért ne lehetne az Közép- és KeletEurópában, akár a velünk szomszédos országokban is, a magyar kisebbség számára”. A működő autonómiák azonb an mindenütt a kisebbség és a kormányzat tárgyalásának eredményeképpen jöttek létre – mondta Kovács. vissza Kárpótolják 1968 áldozatait? - A cseh kulturális miniszter Magyarországgal is fizettetne NSZ • 2003. december 20. • Szerző: Szilvássy József