Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-25
9 paritáson számított értéke (mintegy 10 ezer euró) a lengyelországihoz hasonló, és többszöröse a két balkáni tagjelöltnél mért életszínvonalnak. A gazdasági reformokat (amelyek például a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét, a kisebbségi részvényesek v édelmét, a csődeljárás szabályozását, az igazságügyi rendszer átalakítását, a bankrendszer konszolidálását vagy a hárompilléres nyugdíjrendszer bevezetését célozták) nemzetközi szervezetek is dicsérik. Az árnyoldalak között a Handelsblatt a kisebb cégek magánkézbe adásának lassúságát és a gazdasági növekedés várható lassulását említik. A fogyasztási kereslet megugrásának következtében a GDP 7,8 százalékára nőtt Horvátország folyó fizetési mérlegének hiánya. vissza Magyar EUhozomány - Mit hoz Magyarország az EUba? Világgazdaság [20031125] Szerző: Fóris György Hoze egyáltalán, vagy inkább visz majd?… És nem, ezúttal nem a ki- és befizetések egyenlege, hanem az uniós együttélés gazdagodása, a z évtizedes integrációs folyamat szempontjából. Ilyesfajta kérdéseket feszegetett az a konferencia, amelyet pénteken tartottak Londonban, az ottani Magyar Kulturális Központ és a University College London szervezésében. Mint kiderült, nem is olyan könnyű erre válaszolni. Hiszen egyáltalán mihez képest mérlegelik a hozzájárulást? Magyarország esetében a közhelyszerű vonásokon – jó konyha! – , valamint a jól ismert előnyös adottságokon (fejlett munkakultúra, magas színvonalú képzés, intézményi, jogi és pol itikai stabilitás, kedvező földrajzi fekvés és hasonlók) viszonylag hamar túlléptünk. Alig kellett bizonygatni, hogy bár Magyarország a majdani 450 milliós egységes piacnak csak piciny szelete lesz, ám bekapcsolódása – ha relatíve szerény mértékben is, de – mindenképpen a gazdasági növekedést serkentő tényezőket fogja erősíteni. Egyes előadók és felszólalók a magyarok javára – a leendő EUtagság előnyére – írták a láthatóan köz(el)ismertségnek örvendő „magyaros” praktikusságot, innovatív készséget, rugalm asságot, alkalmazkodási hajlamot és szívósságot is. Ezeket persze már nehezebb konkrét megjelenési formákra lefordítani, de mindenki egyetértett azzal, hogy nem árt, ha egy valamilyen fokon egymásra utalt közösség együttélésében minél több van belőlük. Ó hatatlanul felmerültek azonban a lehetséges „hozomány” netán zavarónak bizonyuló elemei is. Legalább két markáns terület hamar láthatóvá vált. Az egyik az évtizedesévszázados középeurópai etnikai feszültségek unión belülre hozatalának a lehetősége. A más ik a közösségi dimenziókban való gondolkodásra nézve előnytelen, túlságosan belpolitikacentrikus megközelítése az EUügyeknek. Az etnikai, nemzetiségi kérdés kapcsán érezhetően ismét azzal a szokásos dilemmával kerültek szembe a résztvevők, hogy vajon m elyik a helyes megközelítés? Azoknak vane igazuk, akik azt mondják: nem a hajdani sértettség (amúgy kétségtelen) tényéből kell kiindulni, hanem azt kell nézni, mit kínál a tagság, a határokat fokozatosan felszámoló európai integráció, s praktikus lépésekr e összpontosítva ezekből kell kihozni a maximumot? Vagy pedig azoknak, akik szerint megkerülhetetlen a múltból való elindulás, a dolgokat minél határozottabban és minél hangosabban néven kell nevezni, hogy többé ne kerülhessen rájuk sor, így az eddigi leck ékből tanulva is egyebek között biztosítékokra, jogi és intézményi garanciákra van szükség a kérdés jövőbeli kezelésekor? Mindez persze önmagában is külön elemzéseket igényelne. A konferencián mindenesetre úgy tűnt, hogy a jelen és közelmúltbeli magyar n emzetiségi politika vélelmezhetővé tesz egyfajta hajlandóságot az utóbbira, ami nem feltétlen minősül majd közmegelégedettségnek örvendő magyar hozománynak. A kérdés ilyen formában történő napirenden tartása újabb konfliktusok magvát is elvetheti, de legal ábbis könnyen válthat ki rossz érzést és gyanakvást, és nemcsak az érintett szomszédságban, hanem több, hasonlóan nemzetiségi kérdésekkel terhelt jelenlegi tagországban is.
