Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-20
8 magyar törekvéseket - mondta a kancellár, utalva még arra, hogy az Európ ai Unió alkotmánya e külön betoldás nélkül is védi a kisebbségeket. Medgyessy Péter erre tréfás hangon, de nyilvánvalóan komoly szándékkal azt válaszolta: a kancellár sok tanácsát megfogadja, de ezt az egyet nem. "Megyek tovább az úton" - mondta, felidézv e, hogy a magyar javaslatot immár sok EUtagállam is támogatja. Nagy siker lenne, ha semlegesíthetnénk az ellenérzéseket és megnyugtathatnánk partnereinket, hogy a kisebbségi jogoknak az alkotmányba való beemelése semmiféle veszéllyel sem jár. Hiszen végül is a kisebbségi jogok is az emberi jogok részét képezik. Arra a kérdésre, ki fog engedni az európai bizottsági helyek kérdésében, azaz legyene minden tagállamnak szavazati joggal bíró biztosa, Schröder leszögezte: a Bizottságnak cselekvőképesnek kell maradnia. (A nagyobb tagállamok - köztük Németország - ezzel az érvvel szeretnék elérni, hogy a biztosok létszáma korlátozott legyen, ám ezt a kisebb államok, hazánk is, ellenzik.) Egy külföldi újságíró felvetette, érdemese még kutakodni a Magyar Nemzeti Bankban azon NDKs pénzek után, melyeket 198990ben csempésztek ki a keletnémet államból. Schröder erre vidáman azt felelte: nem i smeri ugyan az MNB katakombáit, így a kérdésre se m tud válaszolni. Nagyon okosnak tartja viszont a magyar miniszterelnök e kérdésre vonatkozó javaslatát, azt, hogy az ilyen ügyeket bízzák szakértőkre. Nyilvánvalóan rábeszélő célzattal hozzátette: a magyar kormány alighanem jól tudja, hogy saját érdekében is áll visszaadni a birtokában, de nem a tulajdonában lévő pénzeket annak, akit az jogosan megillet. A kancellár hangsúlyozta: az EUban a legfontosabb elvek egyike a szolidaritás, és ennek jegyében Németország is azt vallja, hogy a gazdagabb tagállamokna k kézzel foghatóan, "euróra válthatóan" is segíteniük kell a szegényebbeket. Egyéb kérdésekről szólva Medgyessy Péter elmondta: egyetértettek a kancellárral abban, hogy fokozni lehet a magyarnémet együttműködést az infrastruktura és a kutatásfejlesztés terén. Ezt Schröder is megerősítette, hozzátéve, hogy bár vendéglátójával nem mindenben értettek maradéktalanul egyet, de véleménykülönbségeik nem leküzdhetetlenek, a két ország viszonya pedig problémamentes, baráti. Gerhard Schröder elfogadta Medgyessy P éter meghívását egy jövő évi, a mostaninál hosszabb magyarországi látogatásra. vissza Szerb demokraták egymás ellen Magyar Hírlap 2003. november 20. Szerző: J. Garai Béla Hivatalosan is megszûnt a Milosevicet megbuktató demokratikus pártkoalíció, a DOS. Új szövetségekről tárgyalnak a pártvezetők, készülve a december végi parlamenti választásokra. Gyökeres átalakulás zajlik a szerbiai politikai színtéren, miután kedd este feloszlott az elmúlt három évben kormányzó DOSk oalíció. A tömb pártjainak utolsó tanácskozásán Dragoljub Micunovic, a DOS sikertelen elnökjelöltje kifejezte reményét, hogy a partnerek a jövőben is együttmûködnek, ha nem is egy koalíción belül. Szerinte a 2000. szeptemberi választások előtt 18 pártból l étrehozott koalíció történelmi küldetést teljesített: legyőzte Milosevicet, és Szerbiát bevezette a demokráciába. A nagyobb létszámú DOSpártok egyedül indulnak a december 28ára kitûzött rendkívüli parlamenti választásokon, míg a kisebbek - az ötszázalék os parlamenti küszöb miatt - választási koalícióra kényszerülnek. Erről a színfalak mögött folynak tárgyalások, s óráról órára hangzanak el bejelentések új szövetségek létrejöttéről. Ám a koalíció kisebb tagjai így is a törvényhozáson kívül fognak rekedni. A DOS hajtóerejének számító Demokrata Párt (DS) bejelentette, hogy önállóan lép fel, miután egybeolvad a Micunovic vezette Demokratikus Centrummal (DC) és esetleg más kisebb pártokkal. A meggyilkolt miniszterelnök, Zoran Djindjic hagyatékára épülő DS lis tavezetője Zoran Zivkovic miniszterelnök. A Dusan Mihajlovic belügyminiszter vezette Liberális Párt (LS) és Vladan Batic Szerbiai Kereszténydemokrata Pártja (DHSS) ugyancsak külön próbál szerencsét. Egyelőre semmit sem hallani a vajdasági magyar pártok hel yezkedéséről. Kasza József miniszterelnökhelyettes a napokban úgy