Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-04
11 korrupciós ügyek száma ma nagyobb, nem feltétlen jelenti azt, hogy általában is nagyobb a korrupció. Az én olvasatomban ez inkább azt jelenti, hogy a korrupció elleni harc kezd eredményes lenni. Mennyire okoz még ön szerint zavart a magyarországi státustörvény? Ezzel az üggyel a mostani jelentés nem foglalko zik. Ami mostanra maradt, az egy kétoldalú kérdés Magyarország és Szlovákia között. Nem hiszem, hogy bármi értelme volna ezt az egész vitát a mi szintünkön elöl ről kezdeni megint. Mindkét ország nagyon jól tudja, hogy a tagállamok azt várják tőlük: jussanak megállapodásra – és ők dolgoznak is rajta. Viszont közben Magyarország kitartóan lobbizik az alkotmányozó konferencián is annak érdekében, hogy a kisebbsége k kollektív jogait említsék meg a szövegben. Akadnak, akik úgy látják, Magyarország a nemzetiségi kérdés különböző formájú napirenden tartásával a többség által meghaladottnak vélt ügyet akar folyton az előtérbe állítani. Úgy gondolom, hogy mindenki érti a probléma hátterét. Az természetes, hogy a kormányközi konferencián Magyarország igyekszik megvédeni érdekeit. Minden azon múlik, hogy miként teszi ezt. Ha mondjuk Magyarország azt mondaná, hogy számára minden más ettől függ, és ha ebben nem teljesítik az általa szabott feltételt, akkor blokkolni fogja az egész alkotmányozó folyamatot, az persze általános irritációt váltana ki. De nem úgy látom, hogy ez lenne a magyar megközelítés. Sok ország napirendjén akad amúgy olyan ügy, amit az eddigiek kiegészítések ént meg kívánnak még vitatni. Milyen esélyt lát ebben a magyar ügyben? A felvetés figyelemre méltó, de becslésem szerint igen nehéz lesz valamennyi tagállam támogatását megszerezni hozzá. A feltételezés az volt, úgy válunk az unió tagjaivá, hogy a tör ténelmi okokból megörökölt konfliktusokat magunk mögött hagyjuk. Lehet, hogy mégis bevisszük magunkkal? Meggyőződésem, hogy az egész problémakör eltűnik majd a csatlakozás után. Még mindig az alkotmányozó konferenciánál maradva: Lengyelország láthatóan nagyon beásta magát a szavazati rendszer reformját célzó törekvésekkel szemben. Ön szerint nem áll fenn a veszély, hogy mindez egy ponton túl az egész konferenciát túszul ejtheti? A magam részéről természetesnek tartom, ha egy új tagállam igyekszik megtal álni a helyét az integrációs folyamatban. Mindeközben nem várható el, hogy az új tag ugyanazokkal a tapasztalatokkal lásson mindehhez hozzá, mint mondjuk az alapító államok. Ami a konkrét ügyet illeti, el kell ismerni, hogy a kérdés kiemelten reflektorfény ben állt Lengyelországban a csatlakozási szerződésről tartott népszavazás előtt. Ténykérdés, hogy a lengyel politikai vezetés többször értésre adta: a meglévő szabályok alapján tekinti célnak a taggá válást, nem pedig valami más, későbbiekben születő játék szabályok szerint. Ennyiből mindenki tudta, hogy a szavazási ügy kapcsán a lengyel diplomácia nem riad majd vissza a politikai összecsapásoktól sem annak érdekében, hogy megőrizhessék a nizzai megoldást. Ha úgy tetszik, ez nem meglepetés. Másfelől viszont úgy vélem, hogy mindenki tudja: a folyamat végén valahogy mégiscsak kompromisszumra kell majd jutnunk. Ne feledjük: mi még mindig abban a szakaszban vagyunk, amikor mindenki a saját álláspontját vázolja, és ezek az álláspontok, az őket kísérő nyilatkozatok egyelőre látszólag egymást kioltóak. De az ilyesmi természetesnek tekinthető egy kormányközi konferencia adott fázisában. Ön több mint négyéves biztosi tapasztalattal hogyan látja: tényleg olyan fontos, hogy legyen minden országnak saját biztosa? Igen. Ezért is foglalt a bizottság ennek szellemében állást. Szerintem amúgy ez nem több szervezési kérdésnél. Huszonöt taggal is meg lehet a testület munkáját úgy szervezni, hogy az hatékonyan működjön. Éppen erre kínál receptet a mi ajánlásunk, amely munkacso portokba szervezné az amúgy azonos jogokkal rendelkező biztosokat. Ezek részint szuverén módon döntenének a hatáskörükbe tartozó ügyekben, részint nézeteltérés vagy kétség esetén bármely kérdés a testület egésze elé is vihető. Ez utóbbi amúgy főként csak s tratégiai jelentőségű ügyekkel, vagy például tagországokat érintő szabálysértési, alapvető versenypolitikai eljárásokkal foglalkozna. Mindez tökéletesen megvalósítható. Meggyőződésem, hogy különösen a kisebb tagországok számára meghatározó jelentőségű, hog y taggal rendelkezzenek a testületben. Az Európai
