Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-18
11 Erdély vagy Felvidék, egyre megy: magyarok élnek itt is, ott is, s elég nagy gond ez az utódállamok vezetőinek. Szerencséjükre mindkét területen a gyenge é s behódolásra, meghunyászkodásra hajlamos magyar „érdekképviselet” sok terhet levesz a vállukról. Legalább az igazsággal nem kell szembesülniük, mert nincs, aki az orruk alá dörgölné. Aki meg megtenné, annak esélye sincs, hogy megszólalhasson. De ha már e gyszer sok magyar – sok gond alapon probléma merül föl az „utódhatalom” számára, akkor azt rövid úton igyekszik a lehető leghatékonyabban orvosolni. Tudják azt, amit mi sajnálatos módon kezdünk elfeledni: ha elveszik a múltad, nem lesz jövőd sem. Akinek pe dig csak a jelen a fontos, az kérem, ne olvassa tovább ezt az írást, inkább lapozzon. Az aradi és rozsnyói eset egyáltalán nem egyedi, s nem is az első (sajnos valószínűleg nem is az utolsó). Szobraink, emlékműveink állandóan célpontot képeznek a nyakunko n ülő trónbitorlók szemében. A két legfontosabb (s most leginkább aktuális) azonban kétségkívül a már említett aradi és rozsnyói „szoborügy”. De nem árt tallózni a hasonló esetek között, a teljesség igénye nélkül, s természetesen szubjektív módon válogat va. A múltat végképp eltörölni… Gondolom, erre most sokan felkapták fejüket (kiki a maga módján, s a maga érintettségéhez mérten…). Szerencsére számomra már ez a mondat nem a volt valóságot jelenti, ami leginkább életkorommal magyarázható. Mindenesetre jobbat nem találtam az alábbiakban tárgyalandó esetek kiváltó okának meg magyarázására. Egyértelmű, hogy múltunk minden egyes emlékét bizonyos embereknek, csoportoknak érdeke megsemmisíteni, eltávolítani. Mint már arra utaltam, századunk bővelkedett az ilyen eseményekben. A következőkben igyekszem két területre, Erdélyre és Fe lvidékre összpontosítani, nyilván az utóbbira kissé nagyobb elfogultsággal, de ezt nézze el nekem a kedves olvasó. Mindenkit haza húz a szíve, így van ez rendjén. A „mesterséges megtermékenyítéssel” életre keltett, valamint császármetszéssel világra hozo tt csehszlovák államalakulat vezetői mindig is élen jártak magyargyűlöletben, gátlástalanul, de ugyanakkor – el kell ismernünk – nagyon okosan és ravaszul. Már maga az államnév – Csehszlovákia – illetve az azt megalkotó ideológia, a csehszlovakizmus (csehs zlovák nemzetről beszél, s nem külön cseh és szlovák nemzetről) is sejteti, hogy milyen lehetett a viszonya a kisebbségekhez. A cél: az ország területén élő nemzetek, nemzeti közösségek és kisebbségek mindennemű önrendelkezési törekvéseinek megelőzése, ill etve meggátlása. Olyannyira magukévá tették egyesek ezt a gondolatmenetet, hogy még a szlovákokat sem tekintették egyenrangú félnek, mindenütt igyekeztek a cseh akaratot érvényesíteni. Ilyen körülmények között a magyarságra szomorú sors várt. A magyarelle nes intézkedéseket jogilag törvényes keretek közé helyezték a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium létrehozásával (élén Vavro Srobár állt, akiről jellemző módon egy települést neveztek el a Felvidék déli, magyarok által lakott részén). Ez a szervezet minden t megtett annak érdekében, hogy a csehszlovákiai magyarok életét ellehetetlenítse minden téren, emberségükben s magyarságukban megalázza őket. Erre az egyik legalkalmasabb módszer a magyarok által nagy becsben tartott szobrok és emlékművek meggyalázása, il letve eltávolítása (megsemmisítése) volt. Dr. Popély Gyula felvidéki történész (jelenleg a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese) Adalékok a „csehszlovák demokrácia” arculatához az impériumváltás után cím ű kiváló tanulmányában összegyűjtött egy „csokorra valót” a megtámadott szobrokról s emlékművekről: „A millenáris emlékművek mind áldozatául estek a szabadjára bocsátott magyarellenes indulatoknak. A jelentősebb lerombolt, a magyar honfoglalásnak 1896ban ünnepelt ezredik évfordulója tiszteletére emelt emlékművek közül megemlíthetjük például Jankovics Gyula dévényi, Kallós Ede zoborhegyi és Bezerédy Gyula munkácsi alkotásait. Ez lett a sorsuk a zólyomi és breznóbányai Rákócziszobroknak, Rákóczi, Bercsényi és Vak Bottyán emléktábláinak Érsekújvárott, valamint a
