Reggeli Sajtófigyelő, 2003. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-11-15
9 – Tavaly májusban szétverték a diszkónkat, és azt mondták: a lányom esküvőjét felrobbantják kézigránáttal. Szóltunk a rendőrségnek, kaptunk két civil rendőrt, akik elvegyültek a násznép között. Nem történt baj, de nem kívánom senkinek, amit m i átéltünk a lakodalomban – mondta a telecskai diszkós, aki azóta fölhagyott foglalkozásával. – A szomszédos Csonoplyára már 1945ben betelepültek szerbek – folytatta Galac Katalin. – Kellett ötven év, mire alkalmazkodtak a vajdasági szokásokhoz. Éltem G akovón is, Szivacon is, az őslakosok itt türelmesek voltak egymáshoz: én a diszkóban a katolikus karácsonyra feldíszítettem a karácsonyfát, és nem bontottam le a szerb újévig. Az új betelepülők meg nem akarnak más kultúrát, más szokásokat elfogadni, csak a sajátjukat. Csonoplyán a ’45ben betelepített szlávok védték meg a magyarokat a mostani menekültektől. Én sajnos nem tudom szeretni az ide beköltözött szerb menekülteket, mert már csak azt tudom szeretni és tisztelni, aki engem is szeret és tisztel. Cson oplyán nem voltak nagy konfliktusok, igaz, a helyi lakosság többsége az 1945ben kitelepített svábok helyére költöztetett szerb. 1995ben 4000 menekült érkezett ide, közülük 600an maradtak helyben. Mirko Drazsity, a helyi közösség titkára szerint a legnag yobb probléma, hogy a lakosságnak csak 10 százaléka rendelkezik állandó munkahellyel. Csonoplyán azonban a környékbeli települések irigységét kiváltó fejlesztések valósultak meg egy amerikai alapítvány segítségével. Felújították a kultúrházat, amelyet a sz erb, a magyar és a horvát lakosság közösen használ, számítógépekkel szerelték fel az iskolát és a polgármesteri hivatalt, renoválták az egészségházat. A támogatást azoknak a településeknek folyósítják, ahol békésen beilleszkedtek a menekültek, és van egyéb (magyar, horvát) kisebbség is. Balla Tibor, Szilágyi falu helyi közösségének titkára azon háborgott, hogy az amerikaiak, miután lebombázták az országot, egyfelől háborús bűnösnek tekintik a szerbeket, másfelől viszont segélyezik a menekülteket. Az őslakosok közül még a banki tisztviselő k sem láttak új ötezer dinárost, amikor a menekültek már azzal fizettek a boltban. – A magyarok, akik itt voltak, és semmi bajt nem csináltak, akár éhen is halhatnak, a szerb menekülteknek meg Skandináviában gyűjtögetik az adományokat – mondta Balla Tibor . Szilágyiból az 1991es népszámlálás óta legalább negyven gyermekes magyar család költözött el. 1995ben meleg volt a helyzet: – Megérkeztek a menekültek, akiknek bizonyos radikális erők azt mondták, mire ideérnek, itt a házak már ki lesznek ürítve a sz ámukra – emlékezett Balla Tibor. – Ültek az árokparton, és azt várták, mikor megyünk ki a házainkból. A környéken, például Apatinban is voltak olyanok, akik szabadcsapatok tagjaként részt vettek a háborúban és a rablásokban. Ma is biztos vagyok benne, hogy csak az utasításra vártak, hogy bennünket is elűzzenek innen. Végül megindultak a menekültek, fölfeszítették az üres házak ajtaját. Mi meg védekeztünk. Volt lökdösődés, pofonosztás. A nagynéném házát is feltörték. A zombori HCBirodába (ahol a magyarigaz olványokkal kapcsolatos ügyintézést végzik – a szerk.) érkezett panaszával Nemesmiliticsről a 16 éves Knezy Adrianna. Azt akarta elmondani, hogy a barátnőjével együtt megverte őt egy menekült szerb fiú. – A barátnőm szabadabb, őtet jobban engedik a szülei , és hát, hogy mondjam, fiúzott – kezdte Adrianna. – Egy menekült szerb fiúval járt június óta. És ez a Lukics többször megverte őtet. Most szombaton újból összevesztek, kimentek a cukrászdában a vécébe, és ott pofonokkal kezdődött. Utána a barátnőm ríva k ijött, de tovább veszekedtek. A fiú leöntötte sörrel, pofozta meg rugdalta. Én veszett lettem, amiért veri a barátnőmet, és ököllel ütni kezdtem. Erre ő elkapta itt hátul a hajamat, ököllel vert, ahol ért, meg rugdosott. Közben szidta a magyar anyámat, meg a magyarokat általában. – Talán szakítani akart vele a barátnője? – kérdeztem.
