Reggeli Sajtófigyelő, 2003. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-10-30
12 elvtársként - a bukaresti pártközponttól kapták. Ugyanakkor azon ban az is tény, hogy az amúgy is szívesen vállalt pártfegyelemmel a többség ezúttal kétszeresen is komolyan vette: itt valódi magyar tartományról van szó. Mindennek nyomán például magyarul vezették a pártbizottsági és a tanácsi üléseket - tekintet nélkül a rra, hogy e testületeknek román tagjai is voltak. Mivel a székelyföldi románok beszéltek magyarul, ez nemigen okozott fennakadást. Sőt "előfordult olykor, hogy Románia más területéről vezényeltek ide pártvezetőket, akik nem beszéltek magyarul, és a tartomá ny magyar és román kommunistái fordultak a központi pártvezetéshez, felpanaszolva, hogy magyarul nem tudó, a helyi lakossággal kommunikálni képtelen embereket küldtek a tartományba" - vázolta a HVGnek a kialakult, abszurdnak tetsző helyzetet Bottoni. A fe lszólamlás egyébként jogos volt: a falvakban az emberek nagy része akkor még szinte egyáltalán nem tudott románul, a tartomány megalakulása után pedig nem is nagyon akartak megtanulni. Széles körben emlegették annak a falusi tanítónak az esetét, aki nem vo lt hajlandó román énekeket tanítani, mondván, "a MATban vagyunk, és itt nem lehet románul énekelni". Valódi, a szó klasszikus értelmében vett autonómiáról mindazonáltal természetesen szó sem lehetett, hiszen a központi irányítású diktatúrában mindent a B ukarestben születő utasításoknak rendeltek alá. Sőt, mint Bottoni kutatásai is sejtetik, az autonómia potentátjai még akkor is a központtól vártak útmutatást, amikor saját hatáskörben is cselekedhettek volna. A tartomány vezetője, a marosvásárhelyi születé sű Csupor Lajos régi illegális kommunista volt, aki Sztálin tartomány első embereként dolgozott a MAT megalakításáig. A helyi politikai, gazdasági és kulturális pozíciókba emeltek magyarságát jelentős mértékben felülírta a sztálinista pártszerűség. Így tök életesen beteljesítették a szovjet típusú nemzetiségi politika a helyi elitnek szánt egyik speciális feladatát: a helyszínre vezényelt "idegen" kiküldöttek helyett helyi gyökerű káderekkel vezényeltették le a következetes és alapos - értsd: durva - kollekt ivizálást is. Az autonómia léte egyébként egy további fontos változást hozott: az addigi évezredes periferikus helyzetből az erdélyi magyarság centrumává tette a székelyföldi magyarságot. Igaz, a folyamatot jócskán megsínylette az addigi központ, Kolozsvá r. A "kincses városban" ugyanis megkezdődött a magyarok rohamos térvesztése. Mert míg az 1950es évek elejének RMPn belüli frakcióharcai nemigen éreztették hatásukat a MAT területén, Kolozsváron több száz embert tartóztattak le és hurcoltak meg - köztük a Bolyai Egyetem vezetését és tanárait. Ekkoriban egyébként még az egyetemnek az autonómia központjába, Marosvásárhelyre való átköltöztetése is szóba került, amiről végül csak a megfelelő épületek hiánya miatt mondtak le. Mindebből azonban a székelyföldi m agyarok viszonylag keveset érzékeltek, ők a magyar nyelvhasználat lehetőségének, a magyar kultúra felélénkülésének - a kutatók megfogalmazása szerint - "kis magyar világában" éltek. Virágzott a folklór, népi együttesek, falusi színjátszó körök alakultak, é s ha többnyire a szokásos, sematikus sztálinista darabokat játszották is, melyeknek semmi közük nem volt a nemzeti kultúrához, ezt legalább magyar nyelven tették. A korabeli magyarországi politikát egyébként ugyancsak váratlanul érte a MAT, aminek létreh ozásában, kezdeményezésében semmilyen szerepe nem volt. Olyannyira, hogy még a területileg illetékes diplomaták is meglepetten konstatálták, amikor a bukaresti magyarok szinte örömtáncot lejtettek a tartomány alakításának hírére. Egy Kolozsváron szolgáló m agyar diplomata a látottak hatására mindenesetre azt a dialektikus értékelést adta, miszerint "ez csapást mér a soviniszta román elemekre". Bottoni egyébként kutatásai alapján úgy látja, hogy a MAT 19581959ben a román kommunizmus nacionalista fordulata n yomán került végveszélybe. Elsőként úgy, hogy a tartomány 1960ban már román vezetőket kapott, majd pedig akkor, amikor területét úgy alakították át, hogy lakosságának több mint egyharmada román lett. A neve még MarosMagyar Autonóm Tartomány maradt 1968i g, amikor aztán Ceausescu - a megyerendszer újbóli bevezetésével - már e nem létező formáját is megszüntette. Az egykor történteket értékelő kutatók egy része ma "magyar gettónak" nevezi a MATot. Főként azért, mivel csupán a romániai magyarság egyharmadá t kitevő, a tartományon belüli magyarok kaptak általa - és ők is csak viszonylagos - védettséget, míg a tartomány határain kívül viszont akadálytalanul érvényesült a homogenizációs politika, a románosítás. A lényeget egyébként - bárminemű értékelés igazság a mellett -
