Reggeli Sajtófigyelő, 2003. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-09-29
3 törvényben rögzített és kivívott jogokra kell igennel szavaznia az október 19i népszavazáson” - hangoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a hétvégén a romániai magyar sajtó Marosvásárhelyen összegyűlt vezetői előtt − Az RMDSZ az a lkotmányt módosító törvény támogatására szólítja fel a romániai magyar közösséget. „A román alkotmány módosítása ugyanis kedvező változásokat hoz az erdélyi magyarság életében, ezért a romániai magyar közélet szereplői között konszenzusra van szükség az er re vonatkozó, október 19én esedékes népszavazás sikere érdekében” - jelentette ki Markó Béla a marosvásárhelyi tanácskozáson (MTI) Növekvő feszültség az RMDSZ és a román kormánypárt között − „Az aradi Szabadságszobor újraállít ásának és a kolozsvári önálló magyar egyetemi karok létrehozásának elszabotálása veszélybe sodorhatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a román Szociáldemokrata Párt (SZDP) együttműködését” – jelentette ki szombaton Marosvásárhelyen Markó Bé la (Nsz 3.o.) Markó nem zárja ki a Szociáldemokrata Párttal való szakítást (MH 6.o.) http://www.magyarhirlap.hu/ S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Vajdaság - kett ős állampolgárság - Kasza József nyilatkozata − Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elítéli a kormánytisztviselők megnyilvánulásait, amelyek szerinte űrt, szakadékot teremtettek a nemzettestben azzal, hogy felkorbácsolták az anyaorszá g közvéleményét a kettős állampolgárság kérdésével (MTI) Vajdaság - kettős állampolgárság - a VMDP az MDF kezdeményezéséről − A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) üdvözli a Magyar Demokrata Fórum elnökének, Dávid Ibolyának a bejelentését, miszerint pártja kezdeményezi az állampolgársági törvény módosítását, hogy könnyebbé tegye a kettős állampolgárság megszerzését − Az Ágoston András vezette VMDP szerint az MDF a kezdeményezése kiküszöböli a vízumkényszer által okozott nehéz ségeket, s alapot ad arra, hogy az a vajdasági magyar, aki ezt óhajtja, személyesen is bekapcsolódhasson a nemzet határmódosítás nélküli integrációjába (MTI) Kasza bírálja Budapestet − Az utóbbi években ötvenezer fiatal telepü lt át a Vajdaságból Magyarországra, s magával vitte szellemi és anyagi tőkéjét − Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elítéli a kormánytisztviselők megnyilvánulásait, amelyek szerinte űrt, szakadékot teremtettek a nemzettestben azzal, h ogy felkorbácsolták az anyaország közvéleményét a kettős állampolgárság kérdésével (Nsz 3.o.) Vajdasági vélemény a nemzetpolitikáról (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ Kasza: A Vajdaságnak a ket tős állampolgárság a legfontosabb − Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elítéli a kormánytisztviselők megnyilvánulásait, amelyek szerinte űrt, szakadékot teremtettek a nemzettestben