Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-05
9 pluszjövedelmek teremtik meg a számos nem ingázó kárpátaljai számára a fizetőképes keresletet, így közvetve szinte mindenki érintett. A vízum bevezetésével összefüggésben nem készült hatástanulmány arról, hogyan érinti ez a lépés a határon túli magyarokat – mondta Bársony András. De miután az Orbánkormány 2001 nyarán nem kért az általános szabályok alól felmentést az EUtól, és vállalta a vízu mkényszer bevezetését, a lépés a hatásoktól függetlenül elkerülhetetlen. Míg Ukrajnában az alkotmány tiltja a kettős állampolgárság intézményének engedélyezését, a vajdasági magyarok esetében erre meglenne a jogi lehetőség, és az utazási feltételek megnehezítésével ez vált a VMSZ legfőbb követelésévé. A szervezet aláírásgyűjtés be kezdett, honlapján felmérést végez. Eszerint az oldalt látogatók 72 százaléka tartja elengedhetetlennek a kettős állampolgárság bevezetését. Kasza József VMSZelnök üdvözölte ugyan Kovács László külügyminiszter azon hét végi nyilatkozatát, mely szerint Magyarország kész szakértői tárgyalásokat folytatni a kérdésben a határon túli magyar szervezetekkel, a szomszédos országok kormányaival és az EUval, ám úgy vélte, félő, hogy csak időhúzásról van szó. Bársony András szerint azonban a nyitottság úgy értend ő, hogy konkrét javaslat esetén készek tárgyalni, s akkor, ha az nem veszélyezteti Magyarország elkötelezettségét az EUtagság irányába. Az etnikai alapon nyújtott, alanyi jogon járó kedvezmény lehetőségét a magyar és az uniós jogszabályok egyaránt kizárjá k. Kasza József szerint ugyanakkor nem a vajdaságiaknak, hanem az anyaország kormányának kellene javaslattal előállnia. A kisebbik koalíciós párt testületei egyelőre nem foglalkoztak hivatalosan a kettős állampolgárság, illetve a vízumpolitika kérdésével , így csak személyes véleményemet mondhatom el – jelentette ki Szentiványi István. A politikus szerint a két kormánypárt között egyetértés van abban, hogy a lehető legolcsóbban és többszöri beutazásra jogosító megoldásokat kell keresni, így Szentiványi Ist ván szerint támogatható akár az ingyenes, lengyel – ukrán megoldás is, ez egyben a magyarországi magyarok számára is könnyítené a határontúliakkal való kapcsolattartást. Ugyanakkor a képviselő szerint megfontolandó a kettős állampolgárság bevezetésének lehet ősége is, erre vannak európai példák, és nem sért semmilyen előírást az olyan megoldás, mely például nyelvi és kulturális ismerethez köti az állampolgárság kiadását. Ki mit akar a vízumkényszer után? KMKSZ: minél olcsóbb, hosszú időre és többszöri beu tazásra érvényes vízum VMSZ: kettős állampolgárság magyar kormány: az előterjesztésben többfajta, a szokásosnál olcsóbb vízum szerepel, de döntés csak a későbbiekben születik Fidesz: ha igény van a határon túli magyarok részéről, meg kell teremt eni a kettős állampolgárság lehetőségét – jelentette ki lapunknak Balla Mihály, a párt képviselője vissza Magyarok Horvátországban Világgazdaság [20030805] Magyarország már a negyedik legjelent ősebb külföldi befektető Horvátországban, miután a Mol Rt. tulajdonába került az INA több mint negyede és sok magyar befektetés van folyamatban az idegenforgalomban és a termelésben, hangoztatta Stjepan Mesic horvát elnök az MTInek adott interjújában. Zág ráb fontosnak tartja ezt az EUcsatlakozás szempontjából is. A horvát elnök szavaival egybecsengenek azok a horvát lapjelentések, amelyek szerint Magyarország – több mint 600 millió dolláros invesztícióval – Ausztria, Németország és az Egyesült Államok m ögött a negyedik legnagyobb befektetővé vált. Pontos és aktuális adatok híján mind a horvát sajtó, mind az ITDH zágrábi kereskedelmi szolgálati irodája csak becslésekre támaszkodik. Ez utóbbi szerint mintegy 80100 millió dollárnyira tehető az elmúlt évekb en több ágazatban is invesztált magyar tőke értéke, ami mellé jön a Mol