Reggeli Sajtófigyelő, 2003. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-07-25
10 tekintetbe veszi a tagállamok tapasztalatait, és lehetővé teszi a regionális és kulturális autonómia közös elveinek elismerését és támogatását". Bár túl sok remény nem fűzhető ahhoz, hogy a Mini szterek Bizottsága hamarosan konkrét jogi eszközt tesz a regionális autonómiában érdekelt kisebbségek - kulturális és területi közösségek - asztalára, a közgyűlés elvi határozata így is történelmi jelentőségű: szakítást körvonalaz azzal a - nemzetközi poli tikában erősen meggyökerezett - mentalitással és argumentatív hagyománnyal, amely az autonómiaterveket destabilizáló erők eszközeként értelmezi és visszaadja e politikai törekvéseknek a számunkra legalábbis már Bibó óta ismert igazi értelmét, amely szerint az autonómia éppenséggel megszilárdíthatja egy állam belső stabilitását, amennyiben kellően bölcs és kimunkált belső megegyezésen alapszik. Erre a határozatra akkor került sor, amikor az Európa Tanács Erik Jürgens jelentése nyomán valójában annak korlát ait is kijelölte, hogy meddig terjedhet az anyaállam érdekeltsége és eszközeinek hatásköre a határon túli történelmi kisebbségei megsegítésében. És a Jürgensjelentésben megfogalmazottak jóval szűkkeblűbbek, mint amit a velencei bizottság jogászai elvi szi nten megfogalmaztak. Úgy tűnik tehát, Erik Jürgens és Andreas Gross jelentéseivel az Európa Tanács egyszerre hátrált meg és lépett előre a kisebbségvédelem terén. Az olvasatok közötti különbségek valójában "Európa" ama zavarodottságát jelenítik meg, amel y a nemzet mint kulturális közösség politikai szerepével kapcsolatos az átalakuló Európában, abban az Európában, amely a brüsszeli konventben épp most fogalmazta újra - áttételesen - az állam szerepét és - konkrétabban - az állampolgárság fogalmát. A stá tustörvényt értelmezve néhány politológus úgy vélte, hogy az valamiféle posztmodern/posztnemzetállami megoldás irányába mutat, amely szemben áll a "modern", azaz a "vesztfáliai" típusú (területi) állam által meghonosított nemzetszemlélettel. Ez utóbbi a ne mzetépítés "államnemzeti" k oncepcióját érvényesíti, amely az állam területi alapú politikai közösségét alapvetően egyetlen nyelvikulturális identitásra épülő nemzeti tudattal próbálja összekovácsolni és megerősíteni. A posztmodern állam viszont két irányban is túllép ezen: egyrészt úgy, hogy megteremti annak eszközeit - esetünkben: a státustörvényt , hogy az állam nem területi alapon is kapcsolatot teremtsen és tartson fenn azokkal az egyénekkel, akik az őt legitimáló kultúra (lojalitásformák) hordozói, másrészt úgy, hogy lehetővé teszi, az állampolgársági kapocs több kultúrán (identitáson) keresztül is létrejöjjön. A Jürgensjelentés tulajdonképpen a nyugateurópai nemzetállamok ellentámadása, mintegy annak igazolása, hogy még a liberális demokráciák sem hajlandók lemondani arról , hogy etnokulturális kötelékeket tartsanak fenn saját állampolgáraikkal, és - ebből következően - megakadályozzák polgáraikat abban, hogy más államokhoz hasonló kötelékkel kapcsolódjanak. De miközben a Jürgensjelentés arra utal, hogy a posztmodern álla m felé vezető első utat az európai nemzetállamok meglehetős fenntartásokkal fogadják, a Grossjelentés már annak a jele, hogy az Európa Tanács által megjelenített politikai közvélemény támogatja a másik utat: azokat a közjogiállamszerkezeti átalakításokat , amelyek tulajdonképpen azt célozzák, hogy az állampolgársági kapocs több kultúrán keresztül is megvalósuljon. Az autonóm régió ugyanis olyan kerete a helyi kulturális közösségeknek, amilyen keret a nemzetállam egésze az etnokulturális többségnek: fennt artja a közösség kulturális reprodukciójának a teljes intézményrendszerét (oktatás, művelődés, közéleti nyelvhasználat terén), s azt a nyilvánosság és a politikai közélet megfelelő dimenzióival is kiegészíti. Mindezt a nemzetállam még az állam semlegességé t hirdető liberális demokráciában is gyakorlatilag csupán a többség számára tartja fenn. A Grossjelentés nyomán elfogadott EThatározat, amennyiben valóban stratégiai váltás kezdetét jelzi az európai közgondolkodásban, azt is előrevetíti, hogy milyen re gionalizmus bontakozhat ki Magyarország szomszédságában. Az Európai Unió régiói általában olyan társadalmi keretek, amelyek egyrészt gazdaságitársadalmi folyamatok funkcionális szükségszerűségét fejezik ki, másrészt a politikai teret tagolják újra az átlá thatóság és ellenőrizhetőség, valamint a participáció szempontjából. Mindez a keletközépeurópai
