Reggeli Sajtófigyelő, 2003. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-07-21
6 jogrenddel összhangban olyan szervezet közvetítésével, amely a szlovák jogrend szerint került bejegyzésre és jogi személyiséggel bír". Kovács László magyar külügyminiszter a sajtótájékoztatón azt mondta: "Nem az a lényeg, hogy a szlovákiai ( magyar) családok milyen dokumentum alapján kapják meg a támogatást, hanem az, hogy megkapják azt, és én biztos vagyok abban, hogy meg is fogják kapni." Az MTI pozsonyi tudósítója megkérdezte Kovács Lászlót: a kedvezménytörvény romániai alkalmazhatóságá ról szóló pénteki bukaresti megállapodáshoz képest hogyan tekint a pozsonyi eredményre és a kettő között milyen mérleget lehetne vonni. "Egyformán örülök mindkettőnek, és egyformán elégedett vagyok" - válaszolta a magyar külügyminiszter. "Mi ma ne m a kedvezménytörvényről, nem annak eredeti, nem is a módosított változatáról, nem is annak szlovákiai érvényesíthetőségéről, nem a kedvezmények eljuttatásáról tárgyaltunk, hanem a támogatások hozzáférhetőségének módjáról" - mondta Eduard Kukan szlovák kül ügyminiszter, és hozzátette: "Tettük ezt a magyar fél álláspontjának, egyszersmind annak a szlovák diplomáciai jegyzéknek megfelelően, amelynek alapján a mai találkozóra sor került" - mondta Kukan, majd egyértelműen megfogalmazta: Szlovákia csakis a kétold alú alapszerződés keretei között hajlandó a támogatások fogadására. A felek a dokumentumban rögzítik: "A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság külügyminiszterei egyetértettek abban, hogy - összhangban a két ország között érvényben lévő, 1995. már cius 19én aláírt alapszerződéssel és az európai normákkal - az egymás országaiban élő nemzeti kisebbségek nyelvi és kulturális identitásának megőrzéséhez támogatás nyújtható." A felek azt is kinyilvánítják: "A szlovák fél tudomásul veszi, hogy Magyaro rszág a saját területén - etnikai hovatartozástól függetlenül - diák, illetve pedagóguskedvezményeket nyújt azoknak a szlovák állampolgároknak, akik magyar nyelvet vagy magyar nyelven tanulnak, illetve tanítanak, vagy a magyar kultúrához kötődő tanulmányo kat, illetve oktatói tevékenységet folytatnak." "A külügyminiszterek megbízzák a kisebbségi vegyes bizottság társelnökeit, hogy 2003. augusztus 31ig találkozzanak azzal a céllal, hogy a fenti elvek alapján készítsenek elő megállapodástervezetet arra, hogy azt a külügyminiszterek aláírják, illetve a kormányok jóváhagyják" - zárul a magyar és a szlovák külügyminiszter szombati pozsonyi tárgyalásairól kiadott közös nyilatkozat. vissza BP0138 4 230 MTIk1039 Kedvezménytörvény /Szlovákia - Kovács László az MTInek kod: jogalkotás/nemzetiség/diplomácia/KULP/BELP fk: HU/SK ld: 2003. július 19., szombat (MTI) - A szlovák külügyminiszterrel folytatott tárgyaláson sikerült megállapodni a támogatások nyújtásának módjáról - tájékoztatott Kovács László külügyminiszter abban a nyilatkozatban, amelyet telefonon adott az MTInek a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazásáról szombaton folytatott pozsonyi megbeszélésről hazatérőben. Elmondta:"Megállapodtunk abban, hogy Magya rország a szlovák jogrenddel összhangban támogatást nyújt mindazoknak a szlovák állampolgároknak, akik magyar nyelvet vagy magyar nyelven tanulnak, akik a magyar kultúra tárgyában folytatnak tanulmányokat. Ez a támogatás az Európai Unió normáival összhangb an nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül jár mindenkinek, aki az említett feltételeknek megfelel. Abban is megállapodtunk, hogy a támogatásra jogosult szlovák állampolgárok, ha Magyarországra látogatnak, akkor pedagógus, illetve diákkedvezménybe n részesülnek. Meggyőződésem, hogy ez a lényeg, ugyanis a szlovákiai magyar családoknak mindegy, hogy milyen jogcímen, milyen dokumentumra hivatkozva jut el hozzájuk a támogatás. Az a szlovák álláspont, miszerint a kedvezménytörvényről nem hajlandók t árgyalni, lényegében összhangban van azzal a magyar állásponttal, miszerint a kedvezménytörvény mint a magyar jogalkotás eleme, nem kétoldalú megállapodás, tehát arról tárgyalni értelmetlen és felesleges dolog. A kedvezménytörvény a magyar kormányt kötelez i a kedvezmények nyújtására, tárgyalni arról kell a szomszédokkal, így Szlovákiával is, hogy ez a támogatás, illetve a törvényben biztosított kedvezmények hogyan vehetők igénybe. Ez a dolog lényege" - hangsúlyozta a magyar külügyminiszter. vissza