Reggeli Sajtófigyelő, 2003. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-07-19
Kovács László és Mirc ea Geoana külügyminiszterek sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a magyarigazolványok külleme „idővel” változni fog; a jelenlegi elképzelések szerint akkor, amikor a jelenleg kiadottak érvényességi ideje lejár. A román fél által megfogalmazott, a magya rigazolvány küllemére vonatkozó kifogásokkal kapcsolatosan a magyar külügyminiszter kifejtette: mivel már hétszázezer igazolványt kibocsátottak, körülményes lenne ezeket visszavonni, ezért esetleg ezek érvényességének lejárta után lehetne a változtatás mód ozatait mérlegelni. Kovács László szerint erre az időre Magyarország, sőt valószínűleg Románia is az Európai Unió tagja lesz – így a magyarigazolványt személyi kártya jellegűvé lehetne alakítani. A vegyes bizottság ülésén áttekintették a két ország közöt ti kapcsolatok teljes körét. Kisebbségügyi tekintetben arról is egyezség született, hogy felgyorsítják a Gozsdualapítvány létrehozását Magyarországon. Mindkét fél szorgalmazza új határátkelők megnyitását, a már működők kibővítését, illetve átadásukat a ne mzetközi forgalomnak. Gazdasági szempontból Kovács László és Mircea Geoana is az Erdélyt átszelő Budapest – Bukarest autópálya megépítését emelte ki, mint az együttműködés legfontosabb célkitűzését. Kovács László kijelentése szerint Budapest nem csupán támog atja ezt a tervet, de kész arra is, hogy a sztráda kapcsolódási szakaszát Debrecen és a romániai Nagyvárad között kiépítse. A magyar külügyminiszter az RMDSZ vezetőivel is tárgyalt Bukarestben. Már ezen a megbeszélésen szóba került, hogy az oktatásineve lési támogatások pályázatainak elbírálásába és a folyósításba az Iskola Alapítványt vonják be. A pedagógus- és diákigazolványokkal kapcsolatban Kovács kifejtette, ezekkel a dokumentumokkal Magyarországon vehetők igénybe kedvezmények. A megváltoztatott törv ény alapján ezek nemcsak magyar nemzetiségű tanároknak és diákoknak járnak, hanem azoknak a román anyanyelvű pedagógusoknak és diákoknak is, akik a magyar nyelvű oktatásban vesznek részt. Visszalépés a megegyezés? Fölösleges visszalépés a bukaresti mag yar – román megegyezés a kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról az Orbán – Nastase megállapodáshoz képest – közölte az MTIvel pénteken Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A mostani megállapodás kétértelmű politikai helyzet et teremt a törvény végrehajtása szempontjából – jelentette ki az ellenzéki politikus. Németh Zsolt szerint „nem volt szükség a státustörvény romániai végrehajtását lehetővé tevő Orbán – Nastase megállapodás újratárgyalására”. Hozzátette: „Ez a megegyezés v isszalépés, mert nincs garancia arra, hogy a magyarigazolvánnyal rendelkező családok megkapják a húszezer forintos oktatásinevelési támogatást, szemben az Orbán – Nastase megállapodással, amely ezt a pontot még csak kifogás tárgyává sem tette.” Németh szeri nt kétértelmű a helyzet azért is, mert a megállapodás nyitva hagyta a magyarigazolványok megváltoztatását, ami „a Szent Korona törlését jelentheti” az okmányról. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság