Reggeli Sajtófigyelő, 2003. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-07-19
Az utóbbi időben a szerb kormány, illetve tagjai nincsenek könnyű helyzetben. Nem csak arra kellene vigyázniuk, hogy mit mondanak (róluk), hanem arra is, vajon mikor rágalmazza egymást egyikmásik „házon belüli” politikus is. A kormánykoalícióban ugyanis egyre nagyobb a hangzavar. Szinte mindennapossá váltak a vádaskodások, az egym ás elleni támadások. A média ugyanakkor azt nehezményezi, hogy veszített lendületéből az alvilág elleni küzdelem, amelyet a hatóságok a Djindjicsgyilkosság után fokozatosan kiterjesztettek a bűnözés csaknem minden ágazatára. Sokan pedig azt nem értik, mié rt szabadulhattak ki azok a gyanúsítottak, akiket nagy nehézségek árán fogtak el és a legsúlyosabb bűncselekmények vádjával vettek őrizetbe. Közöttük olyan személyek is akadnak, akiket kapcsolatba hoztak a hírhedt zimonyi klánnal. A szerb kormány és a rend őrség szerint ez a maffiacsoport szervezte meg és hajtotta végre az idén márciusban a Djindjics elleni halálos merényletet. A szerb kormányban már korábban is nézeteltérés volt a zimonyi klán egyes tagjai miatt is. Nebojsa Csovics szerb miniszterelnökhel yettes azt állította ugyanis, hogy a zimonyi bűnbanda két tagja – akik közül az egyiket a rendőrség az idén tavasszal lelőtte – annak idején részt vett a különleges egység több emberével Szlobodan Milosevics volt szerb/jugoszláv elnök elfogásában. A szerb belügyminisztérium és titkosszolgálat külön közleményben cáfolta az állítást. A dokumentum szerint Csovics kijelentése azt sugallta, hogy a Milosevicsrezsim bukása után demokratikusan megválasztott szerb kormány mandátuma alatt a rendőrség és a titkosszol gálat is együttműködött a zimonyi klánnal, amely a Djindjicsgyilkosság óta a legveszélyesebb közellenségnek számít. Az ellenzék, amelynek egy része Milosevics idején a hatalom haszonélvezője volt, ugyanakkor gyakran rója fel Zoran Zsivkovics vezette szer b kormánynak, hogy egyes tagjai kapcsolatban álltak a zimonyi bűnbandával. A rendőrségnek pedig azt veti a szemére, hogy elsősorban a Djindjics elleni merényletért felelőssé tett zimonyi klánnal szemben lépett fel teljes szigorral, miközben kesztyűs kézzel bánt a „favorizált bűnbandákkal”. Hogy melyek lennének ezek az alvilági bűnszövetkezetek – amelyekből a szerb belügyminiszter szerint valójában nincs egy sem – nem nevezték meg az ellenzéki kritikusok. A kormány önlejáratásába és a belső rágalomhadjáratba a napokban bekapcsolódott Mladjan Dinkics jegybankelnök is, aki állítólag azért gyanúsította meg korrupcióval és pénzmosással Zsivkovics szerb kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadóját, Mihajlovics belügyminisztert és másokat, mert veszélybe került a tiszts ége. Dinkics egyébként olyan dokumentumokkal igyekezett alátámasztani vádjait, amelyeket a magyar rendőrség adott át a szerb hatóságnak még júniusban. A korrupció és pénzmosás felemlegetése mellett Dinkics a közelmúltban maffiavádakkal is előállt. A jegyb ankelnök, aki egyben az egyik legnépszerűbb szerbiai párt, a G17 Plusz alelnöke is azt nyilatkozta, hogy a milosevicsi idők újgazdagjainak lobbija titkos szövetséget kötött a kormánykoalíció egyes pártjaival és politikusaival. Bár Dinkicséhez hasonló kijel entések szép számmal hangzottak már el, mondanivalójának mégis van egy sajátossága. Az állítólag a jegybanki székét féltő politikus a héten nyilvánosságra is hozta azokat a – megvádoltak által cáfolt – bizonyítékokat, amelyek első menetben azt támasztják a lá: a szerb politikusok közül többen pénzmosási ügybe keveredtek. vissza Új választás Munkácson Népszava 2003. július 19. Semmissé nyilvánította a június 29i munkácsi polgármesterválasztás eredményét és új választás kiírás át rendelte el egy lvivi kerületi bíróság. A döntés azután született, miután a választási bizottság szerdán másodszor is a Mi Ukrajnánk (NU) tömörülés jelöltjét nyilvánította győztesnek az Egyesült Ukrán Szociáldemokrata Párt (SZDPUo) támogatottjával szemb en. Az ellenzéki NU tömörülés és a Kárpátalján hatalmi pozícióban lévő SZDPUo iszapbirkózásává vált munkácsi polgármesterválasztáson Vaszil Petyovka üzletember, a NU tömörülés jelöltje végzett az első helyen a szavazatok 49,9 százalékával. A második helye zett Nuszer Ernő, a megyei tanács elnökhelyettese, az SZDPUo támogatottja, aki a voksok 41,5 százalékát kapta, a választás tisztaságát megkérdőjelező panaszt nyújtott be a lvivi bírósághoz. Az ügyben megoszlik a kárpátaljai magyar szervezetek véleménye is: a Kárpátaljai Magyar Kulturális