Reggeli Sajtófigyelő, 2003. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-05-05
beleértve az új tagokat, fékezheti az unió egységtörekvéseit a közös kül- és védelmi politikában, amelynek a hét végén Rodosz szigetén adtak hangot a külügyminiszterek. Gyors katonai győzelmüket az amerikaiak a közelkeleti térség teljes átrendezésére kívánják felhasználni. Eközben az E Un belül továbbra is a megosztottság uralkodik. Az iraki békefenntartó kontingens szervezéséről a múlt hét közepén, Londonban tartott tanácskozáson a tizenötök közül megjelent Spanyol, Olaszország, Hollandia és Dánia képviselője, a csatlakozó tízek közül pedig Málta és Ciprus kivételével a többi nyolc. A huszönötök hét végi, kötetlen külügyminiszteri tanácskozásán az elnöklő görögök minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a londoni tanácskozás ne ossza meg a résztvevőket, ezért a lappangó nézeteltéréseket egy jövőbe mutató program elkészítésének elrendelésével igyekeztek palástolni. Az elnök tisztet ellátó Jeórjiosz Papandreu bejelentette, hogy az EU kül- és katonapolitikai ügyeinek vitelével megbízott Javier Solana kap megbízást az unió biztonsági doktr ínájának kidolgozására, amelynek tartalmaznia kellene a katonai erő esetleges alkalmazását. A rövid határidőn belül elkészítendő tervezetet az állam- és kormányfők már a júniusi csúcstalálkozójukon megvitatnák. Az anyagnak tükröznie kell az önálló európai haderőt és parancsnokságot sürgető négyek – Belgium, Franciaország, Luxemburg és Németország – legutóbbi tanácskozásán elfogadott elveit. A doktrína bizonyos részei emellett már a gyakorlatban is működnek, más pontokat pedig az EU alkotmányozó konventje vi tatott meg. Az okmánynak mindenekelőtt el kellene oszlatnia az unión belüli ellentéteket, részint pedig alapot kellene teremtenie a transzatlanti kapcsolatok konszolidálásához. Utóbbit az USA úgy képzeli el, hogy az iraki háborút ellenző térségekből kele tre (az „ÚjEurópára”) helyezi át a kontinensen kialakított katonai jelenlétének súlypontját. Washingtonnak körültekintően kell eljárnia, mert a NATObővítés kapcsán Oroszországnak ígéretet tett, hogy nem hoz létre új támaszpontokat a volt kommunista orszá gokban. Ennek megfelelően az USA csak minimális bővítést tervez a térség katonai infrastruktúrájában, amelyet inkább egy a mindenkori igény szerint bővíthető, befogadó hálózattá alakítana át, nagy létszámú kolóniák, iskolák és az egész amerikai kisvárosi k örnyezet kiépítése nélkül. A nélkülözhető csapattesteket visszavonnák az USAba, az itt maradókat pedig gyors reagálású, mobil erővé szerveznék át, és a válságövezetekhez közelebb eső, előretolt térségekbe telepítenék, ahonnan bármikor átdobhatók lennének Európa, a KözelKelet és Afrika krízisövezeteibe. Az Independent úgy tudja, hogy Mircea Pascu román védelmi miniszter rövidesen Washingtonba utazik, hogy az országban kialakítandó támaszpontokról tárgyaljon. A Financial Times pedig rámutat, hogy az ameri kai légierő Európában állomásozó alakulatainak egyik tisztje korábban járt Bukarestben és Szófiában, ahol az adott fegyvernem alakulatainak esetleges odatelepítését vitatta meg vendéglátóival. vissza VGösszeállítás Viribus unitis [20030505] Egyesült erővel, javasolta már a régi római mondás is. Közép- és hosszú távon valamennyi EUtagállam azzal járna jobban, ha létezne egységes uniós kül, biztonság- és védelmi politika. Rövid távon viszont Washington éppen aktuális euró pai kegyencei nyilván abban bíznak, hogy nagy szövetségesük az ő alázatos hűségük jutalmát egyegy konc odavetésével kegyesen megjutalmazza majd az újjáépítési üzletben. Csak nehogy csalatkozniuk kelljen. Mert a világtörténelemben igen sokszor előfordult már, hogy az aktuális győztestől a kisebb szövetségesei ugyanazt kapták jutalmul, amit a vesztesek szövetségesei büntetésül. Európai politikus számára nem lehet valódi perspektíva, hogy Amerika éppen aktuális preventív háborújában mindig feltétel nélkül igyekezzen a katonai akció lelkes támogatóinak ad hoc koalíciójához tartozni. A preventív csapások ugyanis, amint azt Bush elnök a hét végén megerősítette, folytatódni fognak.