Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-29
EUalkotmány magyar szemmel Világgazdaság 2003. április 29. A nemzet i kisebbségek jogait a készülő uniós alkotmánynak az EU egyéb értékei mellett kellene megjelenítenie – hangoztatta Mádl Ferenc az európai konvent magyar tagjai, továbbá a tudományos és a civil szféra szereplői részvételével rendezett találkozón. Az Országg yűlés épületében rendezett konferencián a köztársasági elnök egyúttal emlékeztetett arra is, hogy az EU az integráció hatékonyságát kívánta fokozni az európai konvent létrehozásával, amelyben Magyarország már saját jogon vehet részt. vissza Ma egyezkedik a Mol Zágrábban - Osztrák és orosz vetélytárs az INA privatizációjában Világgazdaság [20030429] A horvát kormány felújította a tárgyalásokat az INA olajtársaság privatizációjára januárban ajánlatot tett társaságokkal. Az o sztrák OMVt hétfőn, a Mol képviselőit ma, az orosz Rosznyeftyet holnap fogadják az illetékesek. A hivatalos fordulókra várhatóan május 12 – 17. között kerül majd sor. A horvát kormány felújította a tárgyalásokat az INA privatizációjára ajánlatot benyújtó t ársaságokkal – adta hírül tegnap a Reuters. Ezen a héten konzultációkra kerül sor a végleges ajánlatot benyújtó vállalatokkal: hétfőn fogadták az osztrák OMV, ma ülnek asztalhoz a Mol, szerdán pedig az orosz Rosznyefty képviselőivel. A hivatalos tárgyalási fordulókat május 12 – 17. között tartják. Az INA 25 százaléka plusz egy részvény megszerzésére január közepén adta be végleges ajánlatát a három társaság. Az eladás lebonyolítását eredetileg áprilisra tervezték, majd júniusra tolták el. Elemzői vélemények szerint nem zárható ki azonban az sem, hogy a döntést a jövő áprilisi választások utáni időszakra halasztják. A horvát kormány és az INA a 16 ezres alkalmazotti létszám hároméves időszakra történő megtartását, illetve a saját növekedési terv támogatását kéri az ajánlattevőktől a hírügynökség jelentése szerint. Az INA az elkövetkező öt évben 1,6 milliárd dollár befektetésre készül. Fejleszteni kívánja kiskereskedelmi tevékenységét a térségben, illetve szeretné felújítani két finomítóját. Az ajánlati ára kkal kapcsolatosan csak becslések kerültek nyilvánosságra eddig. Az eladás tanácsadói, a Deutsche Bank és a PricewaterhouseCoopers 430450 millió euró közzé tették az INA értékét, független elemzők 300 milliónál kevesebbre értékelték a részvénycsomagot. (V G, 2003. január 20.) Az ajánlati árak a híradások szerint 300 – 440 millió között szóródtak. A tenderkiírás szerint az árat 30 százalékban veszik figyelembe. Saját ajánlata megtételekor a Mol erős regionális partneri kapcsolatot ígért az INAnak és a horvá t kormánynak. Kinyilvánította továbbá: kész arra is, hogy a jövőben jelentős tőkét biztosítson az INA számára a tervezett nemzetközi és térségbeli fejlesztések megvalósításához. A Reuters tegnapi jelentése szerint horvát kormánykörökben nagy érdeklődést ke ltett a Mol partnerségi ajánlata. vissza Giscard d’Estaing puccskísérlete Világgazdaság [20030429] Szerző: Urkuti György Talán az USA iraki katonai akciójának sikere ihlette meg az EU jövőjével foglalkozó konvent elnökét? Valéry Giscard d’Estaing mindenesetre éppúgy nem törődik a tömeges pfújolással, amikor az unió majdani alkotmányos szerződésének intézményi cikkelyeire vonatkozó javaslatait terjeszti elő, ahogyan az amerikai – brit koalíciót sem zavarta az állandó BTtagok többségének heves ellenállása.