Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-16
Ne álltassuk magunkat, a népszavazás eredménye nem szédületes. Baj nem a 84 százalék "igen"el van , hanem a 45 százalékos részvétellel. Ha igaz, mint elemzők állítják, hogy a távolmaradók többsége ezzel juttatta kifejezésre tiltakozását a csatlakozás ellen, akkor a választópolgárok több mint fele ellenzi a csatlakozást. De nem ez a baj. Volt már ilyen. Svédek, Norvégek többsége csak második nekifutásra mondott "igen"t a tagságra, először többségük ellene szavazott. A bajt én abban látom, hogy társadalmunkból hiányzik a készség a felelősségvállalásra. Ha az a véleményem, hogy nem, akkor megmondom. Elmeg yek szavazni és a "nem" mellé teszem a keresztet. Vállalom a véleményemet. Sajnos a negyven év kommunizmus még mindig érezteti hatását. Annak a világnak, amelyben most élünk és amelyhez most szervezetileg is csatlakozunk, az egyén készsége a felelősségváll alásra az egyik legfontosabb jellemzője. Akiből ez hiányzik, háttérbe szorul. Ha ez egy egész nemzet jellemzője, akkor az ország kerül hátrányba a többivel szemben. Hivatalos fogadtatásunk sokkal jobb volt. Az EU Parlamentben, ahol múlt csütörtökön egyenk ént szavaztak a tíz jelölt felvételéről, még a legrosszabb eredményt elért csehek is 85 százalékos támogatást kaptak. (Mi a legjobbak között, jóval 90 felett.) A sajtóban a lelkestől a patetikuson át a száraz tényrögzítésig terjedt a vélemények skálája: "I sten hozta a tízeket" (Il Tempo), "Végre összenő, ami egyűvé tartozik" (Süddeutsche Zeitung), "Az Európai Unió most válik európaivá" (Der Standard), "Szükségünk van rájuk, szükségük van ránk" (Le Monde). Ellenséges hangért szélsőjobbra, vagy a kommunistákh oz kell menni: "Most aztán fizethetünk" (Deutsche Nationalzeitung), "A kis államok felfalása" (Red Flag). Hivatalosan tehát szívesen látott új tagok vagyunk. Ez nem jelenti, hogy a társadalmak többsége is lelkesedik csatlakozásunkért. Ha népszavazásnak ke llene dönteni felvételünkről, rajtunk kívül talán a szlovéneknek lenne esélye. Pénzbe kerülünk. A szétosztható összeg nem lesz nagyobb és az eddig egymás között elosztott juttatásokból ezután nekünk is kell adni. Ennek a francia szőlősgazda éppen úgy nem ö rül, mint a német bányász. De ezért egy pillanatig se legyen lelkiismeret furdalásunk. A nagy, gazdaságilag erős országok (Anglia, Franciaország) éppen úgy tartják a tenyerüket, ha valamit kapni lehet a közös kasszából, mint a kevésbé tehetős portugálok, g örögök. Az sem szokatlan, hogy a bővítést hosszú viták előzték meg a jelölt országokon belül, valamint a csatlakozni kívánók és a már tagok között. A norvégek (1972ben), és svédek (1989ben) népszavazással a csatlakozás ellen döntöttek. Később, az egyre növekvő munkanélküliség és infláció hatására újból beadták a kérvényt. (Carlsson svéd miniszterelnök: "nincs más lehetőség: EU") A jobboldali diktatúrák bukása után, a hetvenes, nyolcvanas években a görögök, spanyolok, portugálok felvétele volt a téma. Az EU stabilizálni akarta ezeket a társadalmakat azzal, hogy a nagy életszínvonalbeli különbség ellenére felveszi őket tagjai közé. A mezőgazdasági feltételekben, hogy milyen terméket milyen mértékben szubvencionálnak azonban nagyon nehéz volt megegyezni. Ug yanakkor viszonylag gyorsan lebonyolították a kommunizmus bukása után az európai semleges országokkal - Ausztria, Svédország (másodszorra), Finnország - a tárgyalásokat. 1995ven velük együtt már 15 tagállama volt az EUnak. A problémák mindig azok voltak , mint most nálunk: a belépni kívánók féltették szuverenitásukat, de minél nagyobb előnyöket akartak kicsikarni a közösből. A régebbi tagállamok pedig féltették eddigi előnyeiket és lehető legkevesebb anyagi áldozatot akartak hozni. Mindkét szempont érthet ő, jogos. Végül mindig sikerült megegyezni. De - és ezt érdemes rögzíteni - itt egy demokratikus és nem bürokratikus döntési folyamatról van szó. Aki akarta - a belépők népszavazáson személyenként is - elmondhatta véleményét. A befogadók képviselői az Euró pa Parlamentben egyenként dönthettek arról, hogy akarjáke a jelentkezőket vagy nem. És valamennyi érintett ország parlamentjének ratifikálni kell a holnap aláírásra kerülő bővítési okmányt. Csatlakozásunk történelmi lépés. Esélyt ad a fennmaradásra, de nem oldja meg minden problémánkat. Nem ülhetünk karba tett kézzel, a sült galamb ezután sem fog a szánkba repülni. Azok, akik szombaton nem mentek el szavazni, nem csak a saját, de az ország esélyeit is veszélyeztetik további félreállásukkal. Az EU nyújt l ehetőséget és csak nemzeti erényeinket (kezdeményező képesség, vállalkozási kedv, találékonyság stb.) kel mozgósítani ahhoz, hogy másoknál könnyebben érvényesüljünk az új körülmények között. Erre lesz lehetőség. Holnaptó már ott ülünk minden EU testületben , ha nem is szavazhatunk még, beleszólhatunk a vitákba. A strassbourgi parlamentben is helyet kapnak képviselőink ugyanilyen joggal (az ültetés
