Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-10
Crna Gora, sem pedig a Boszniai Szerb Köztársaság területén, hogy "ne tegye ki az itteni hatóságokat külföldi nyomásnak". Marovic a hét közepére ígérte az államközösség Levél a vajdasági magyaroknak vízumügyben minisztertanácsának megalakulását, amely az alkotmány értelmében az ő irányí tásával fog működni. A korábbi hírekkel ellentétben még mindig nem tisztázódott, hogy Goran Svilanovic eddigi külügyminiszter megtarthatjae ezt a tárcát az új kormányban is, mivel az alkotmány szerint a honvédelmi és a külügyi tárca nem lehet egy tagállam birtokában. Svetozar Marovic hivatalba lépésével megszűnt Vojislav Kostunica eddigi szövetségi elnök megbízatása. A politikus két és fél éves elnökösködését értékelve a Politika fejére olvassa, hogy a Milosevic feletti választási győzelme után a nemzet a tyja szerepében próbált tetszelegni, miközben pártérdekeket helyezett előtérbe, védelmébe vette a volt rezsim főkolomposait, és összeveszett koalíciós partnereivel. Belgrádi elemzők szerint Kostunica távozásával felgyorsulhatnak a szerbiai reformok, mivel megszűnik a Kostunica és Djindjic közötti állandó viszály. Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a SzerbiaMontenegróval szemben bevezetendő vízumkényszer ne vesse vissza a vajdasági magyarok utazásait . Medgy essy levélben válaszolt Kasza Józsefnek, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének és Józsa Lászlónak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének december 17ei, a vízumkényszerrel kapcsolatos levelére. Budapest kiemelten fontos érdeknek tekinti a szomszédos országokk al ápolt sokoldalú kapcsolatok fejlesztését. Medgyessy a hiva talos célból utazók vízummentességét, a vízumdíjak mérséklését, a lehető leghosszabb érvényességű, többszöri beutazást és tartózkodást lehetővé tevő vízumok kiadását, a művészeti, tudományos, kulturális együttműködés keretében utazók vízumdíjának elengedés ét vagy mérséklését ígérte. MTI vissza J. Garai Béla/Újvidék Az RMDSZen kívül is politizálhat az ellenzék Reform Mozgalom néven, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség keretein kívül folytatja tovább tevékenységét az eddig RMDSZ platformként működő Reform Tömörülés (RT). A mozgalom megalakulását szombaton, Marosvásárhelyen mondták ki, miután az RT kongresszusa elhatározta: a platform feloszlatja önmagát. Az új mozgalom elnökének Szilágyi Zsoltot, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselőjét, a feloszlatott RT alelnökét választották meg nyílt szavazással, ellenszavazat nélkül. Az alakuló ülésen elfogadták a Reform Mozgalom működési alapelveit. A legkevesebb tíz tagból álló helyi csoportok egy székelyföldi, egy középerdélyi és egy partiumibánsági regionális tanácsot hoznak létre. A platform feloszlatásáról és a Reform Mozgalom létrehozásáról szóló döntéssel az RMDSZ radikális belső ellenzékének számító csoportosulás saját kettészakadását előzte meg, mivel így elkerü lhetővé vált az a választás, hogy az RMDSZen belül, vagy a szövetségen kívül folytassák tevékenységüket. Toró T. Tibor, az RT eddigi vezetője a döntést ismertetve hangsúlyozta, hogy a platform utolsó kongresszusának döntése minden RTtag számára lehetővé teszi, hogy a most induló mozgalomban az RMDSZ tagjaként, vagy az RMDSZt elutasítva vegyen részt. Leszögezte: az RTM politikai mozgalomként politikai eszközökkel a romániai magyarság egységes közképviseletének megteremtésén fog dolgozni. A mozgalom a ro mániai helyhatósági, illetve törvényhozási választásokon nem fog az RMDSZ ellenében jelölteket indítani. Toró szerint a tíz évvel ezelőtt alapított Reform Tömörülés platform felszámolását az indokolja, hogy az RMDSZ legutóbbi, Szatmárnémetiben tartott kon gresszusának döntései lehetetlenné tették, hogy egy platform szabadon, meggyőződésétől vezérelve működjön a szövetségen belül. - Az RMDSZ befogadó szövetségből kirekesztő párttá lett azzal, hogy csak tagjai érdekképviseletét vállalja fel és nem törődik