Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-10
Jómagam a magyar Országgyűlésben az elmúlt kormányzati ciklusban négy alkalommal is megkíséreltem felhívni a közfigyelmet a közös múlt ért ékelésére és a megbékélés szükségességére. 1999 karácsonya előtt arról beszéltem: a fő baj az, hogy a trianoni tragédiából csak a magyarok elvesztését láttuk, és nem ejtettünk szót ugyanolyan súllyal arról, hogy elvesztettük a velünk ezer éve szimbiózisban élő szlovákokat, horvátokat, szerbeket és az évszázadok óta itt élő románokat, németeket, ruszinokat és másokat is. Bennük sem tudatosult, hogy nemcsak mi vagyunk vesztesek, ők is elvesztettek minket. A Kárpátmedence népei egymásra hatva, gyakran egymásb a olvadva, ugyanakkor kultúrájukat megőrizve, fejlesztve, gazdagítva és átadva élték sokszínű közös életüket gazdasági és állami egymásrautaltságban. Népeink történelme, életmódja, szokásrendje, erkölcse átszövi egymást. Közös történelmünk, közös bajaink, közös hőseink, közös költőink voltak: Szent László, Mátyás király, Zrínyi Miklós... Zrínyi a legnagyobb horvát, a legnagyobb magyar barokk költő, hadvezér, politikus – kitűnően verselt latinul is – , legnagyobb költőnk, Petőfi félig szlovák, félig szerb. A szlovákok nagy költőjét Országh Pálnak, Hviezdoslavnak hívják. Közös kincsünk Bartók munkássága is. A történelmi magyar állam hosszú időn keresztül visszaszorult a mai Szlovákia egy részére. Más része Erdélyi Fejedelemségként vészelte át a századokat – é s mindig együtt! Nincs szervesen elkülöníthető magyar, szlovák, román, horvát vagy szerb történelem, csak együtt tudjuk közös múltunkat hitelesen felmutatni. 1999ben azt javasoltam az Országgyűlésnek – Vere dignum et iustum esse: kínáljuk fel a közös meg emlékezések lehetőségét szomszédainknak, barátainknak, unokatestvéreinknek. Ne pöffeszkedve, az ezer évet kizárólagosan birtokolva emlékezzünk! Semmiképpen se a száz évvel ezelőtti, görögtüzes, a nemzetiségeket lekezelő honfoglalási ünnepségeket utánozva, hanem szerényen, barátságosan, a többiek érzékenységét, másságát érzékelve és figyelembe véve, a testvér tapintatával és szeretetével, a közös európai jövő szellemében kellene finoman ünnepelnünk. Fontos lenne az együttgondolkodás, a párbeszéd, a közös mú lt elemzése, a tanulságok levonása, hogy közös jövőnket a tágabb európai hazában együtt találhassuk meg. Ez nemcsak a Kárpátmedencében élő magyarságnak, hanem valamenynyi népnek, valamennyi nemzetnek alapvető érdeke. Alapozzunk a közösre! Tiszteljük és é rtékeljük a nemzeti sajátságokat, és legyünk büszkék egymás értékeire is! Higgyünk abban, hogy ugyanannyi jóakaratú ember él a másajkúak között, mint közöttünk. Ha megértenénk őket, bizonyára barátaink lehetnének. Az államalapítás millenniumi évének utols ó parlamenti napján ismét felszólaltam. Folytattam a gondolatmenetet: vajon mi valósult meg a fenti kívánságokból? Átnézve a millenniumi eseményeket, ünnepségeket, programokat, nem volt egyetlenegy sem, amely a múlt közös voltára utalna, és lehetővé tenné, hogy a Kárpátmedence nem magyar lakossága bármi módon részt vegyen a megemlékezéseken, vagy azokkal azonosuljon. Az elhangzó beszédek, nyilatkozatok korántsem tükrözik azt az integráló, összefogó, nem kirekesztő, átölelő szemléletet, amelyet Szent István intelmei tükröznek, és amely az egyetlen korszerű megoldást, az európai egyesülést támasztaná alá. Megint úgy tűnik, hogy ezer évig csak mi, magyarok tettünk itt mindent, csak mi voltunk jelen, csak a mi történelmünkről van szó. Ezzel nemcsak magunkat cs apjuk be, de elszalasztjuk a Kárpátmedence többi népével való együttműködést, az európai integráció előkészítését, szemléleti megalapozását is, hiszen ehhez olyan gondolkodásmódra van szükség, amely valamennyi nemzet és nemzetiség számára jogokat ad, és k izárja a jogok megsértését. Ez az egyetlen út, amely a Kárpátmedencében a megbékéléshez, a tartós együttéléshez vezet. Ez az út annullálja Trianont, a szomszédok számára pedig a bécsi döntéseket, valamennyiünk számára a világháborúk tépázásait, a diktatúr ák keserveit. Bizony nagy lehetőséget mulasztottak el a millennium évében az illetékesek. A bölcs XXIII. János pápa kívánságára a zsinati atyák kiegészítették a mise kezdetén elhangzó közgyónást, a confiteort, és a bűnök mellett a mulasztások megvallását is kötelezővé tették. Bizony, a mulasztások
