Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-01
Így kezdődött az a felhívás, melyet jó néhányan, Internetes elérhetőséggel rendelkező magyar írók, irodalmárok az ungvári költőírólapszerkesztő Balla D. Károlytól kaptunk december u tolsó napjaiban. A konferenciát Kántor Lajos "nyitotta meg", majd tíz előadás jelent meg a weblapon, melyekhez a szerkesztő csatolta Elek Tibor 2001ben vezetett - hasonló tárgyú - kerekasztalbeszélgetésének írott változatát is. Január 10e után kerültek fel az írásban beküldött hozzászólások, és végül az előadók válaszairól és a felvetett témákhoz kapcsolódó egyéb kérdésekről kötetlenebb, de olykor parázs vita kerekedett a megadott beszélgetőoldalakon. A számláló közel ezer belépést regisztrált, ami azt jelenti, hogy a lapnak 3400 látogatója lehetett, mert sokan bizonyára többször is rákattintottak; a rögtönzött közvéleménykutatás szerint a válaszolók 64%a sikeresnek vagy egyedülállóan sikeresnek találta a konferenciát. Annyi bizonyosnak látszik, hogy Kárpátalja irodalmi életében eddig alig volt ekkora tömeget megmozgató esemény. Az alábbiakban rövid keresztmetszetet igyekszem adni az "elhangzottakból", de aki ennél többet szeretne tudni, továbbra is minden előadást és a teljes vita anyagát elolvashatj a a http://hhrf.org/ungparty weboldalon. Kántor Lajos vitaindítójából: "Lehetünke egyenlők? Sajnos, nem. Vagyis: hálistennek, nem. Mindkét (lényegében ugyanazt tartalmazó) kijelentés általános érvényű, de íróra, művészre különösképpen érvényes. Jaj vo lna nekünk - és persze az olvasónak, művészetfogyasztónak - az egyenlőség abszolút érvényesítése, a kiegyenlítődés, tehát maga az unalom, minden művészet halála. Tulajdonképpen nyereség a magyar irodalomnak, hogy vannak jól (?) megkülönböztethető részei - amit persze történelmileg traumaként éltünk és élünk (még mindig) meg. (…)ám az irodalom (a művészet) nem föltétlenül az öröm kizengése." Kántor röviden beszámolt A magyar irodalom története "határon túli" kötetének 1982. évi megjelenéséről, az összeál lítás munkájáról, és kétségeinek adott hangot a kötet hatását illetően; de a mai helyzettel kapcsolatban sincsenek illúziói. "[…] a "határon túli" magyar irodalom jelenléte Magyarországon jószerével ma is virtuális - és ez nem a világhálóra értendő. Az ol vasói tudatban virtualitásunk töretlen. Piaci jelenlétünk alig van. Folyóirataink, könyveink nincsenek valóságos versenyhelyzetben a magyar irodalom piacán. Ennek megvalósulásához nem elég ugyanis néhány irodalmár változatlan jóindulata, ehhez átgondoltabb stratégiára volna szükség. És ez még a Schengen előtti helyzet." Az első sorozat előadásai lényegében véve ezt a három fonalat követték tovább: beszéltek általában véve az irodalom létkérdéseiről, a nemzeti irodalmon (hogy mi is lenne az, arról is megfogalmazódtak gondolatok) belü l a regionális irodalmakról és nyelvjárásokról, a kisebbségi nyelvhasználatról; valamint a határon túli magyar irodalom/irodalmak intézményrendszerének gondjairól és anyaországi kapcsolataik alakulásáról. Beregszászi Anikó: "…ezerszer jaj a nyelvehagyott nak"? "A kárpátaljai magyar irodalomban mindig kiemelt szerepe volt az anyanyelvnek, ezen belül is a magyar nyelv elvesztése fölött érzett aggodalom kérdéskörének. (…) a Szovjetunió fennállásának évtizedeiben úgymond a "hozz áértő" szakembereket, a nyelvészeket "helyettesítve" figyeltek fel a helyi magyar irodalmárok a kisebbségi körülmények közé kényszerült közösség nyelvállapotának sajátosságaira, ismerték fel az idegen nyelvi környezet hatását a nyelvcsere folyamatában. Saj át eszközeikkel folyamatosan érveltek a nyelv megtartó ereje mellett, igyekeztek erősíteni az anyanyelvhez fűződő érzelmi kötődéseket, sokszor a beolvadás és a nyelvcsere rémképét idézve."