Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-12
tanulnia kell, az aláíróknak, s akik nem írták alá, egyaránt. Fischer Pozsonyból érkezett és ma Ljubljanába utazik tovább. A találkozót követő sajtótájékoztatón Kovács – utalva Medgyessy Péter k ormányfő hét végi franciaországi látogatására – megerősítette, hogy Párizs és Berlin a magyar diplomácia stratégiai partnerei. Az EUtagság alapvető nemzeti érdek – mondta Kovács László, aki reméli, hogy április 12én a népszavazáson a lakosság nagy többsé ge igent mond az uniós csatlakozásra. A találkozón Joschka Fischer tájékoztatta partnerét az ENSZ Biztonsági Tanácsában folyó iraki vitáról, megismételve a német álláspontot. E szerint minden rendelkezésre álló eszközt igénybe kell venni a békés rendezés érdekében. Továbbra is a fegyverzetellenőrök munkájával kell elérni az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését – mondta Fischer. Kovács kiemelte: minél egységesebb az EU és a NATO, annál nagyobb a béke esélye. Magyarország csak végső lehetőségnek tekin ti a katonai fellépést. A két külügyminiszter hangsúlyozta az EU és a transzatlanti kapcsolatok egyidejű fontosságát. – Számunkra sohasem volt kérdés, hogy a NATO vagy az EU a fontosabb. A kettőt együtt tekintjük Magyarország biztonsága, gazdasági és társa dalmi fejlődése garanciájának – mondta Kovács László. Tegnap Medgyessy Péter miniszterelnök is találkozott a német külügyminiszterrel. vissza Ne a Paradicsomot várják – mondja az EUbővítésről Wim Kok jelentéstevő NSZ • 2003. március 12. • Szerző: Sz. L. L. Nem szabad már az EUcsatlakozás másnapján a Paradicsomot várni, ahol csak a gyümölcsöt kell majd leszedni – nyilatkozta tegnap, Budapesten a Népszabadságnak Wim Kok, öltönye hajtókáján „IGEN” feliratú EUkitűzővel. A 65 éves holland szociáldemokrata politikust, volt kormányfőt – aki Romano Prodi bizottsági elnök felkérésére jelenleg az EU bővítéséről készít átfogó tanulmányt – fogadta Medgyessy Péter miniszterelnök is. /p> A jelentésről. Március végére készül el, minteg y 4045, részben a jelenlegi, részben a csatlakozó államokból való szakértő dolgozott rajta három hónapig. A magyar elemzők vezetője Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója. A jelentést az Európai Bizottság kapja meg, s a kibővíte tt (jövő májustól 25 tagú) EU minden hivatalos nyelvén, így magyarul is elérhető lesz. Tárgyalja többek közt az intézményi reformot, a környezetvédelmet, az élelmiszerbiztonságot, a munkaerővándorlást, a schengeni határőrizetet. Figyelembe veszi a tagáll amok és a csatlakozók polgárainak félelmeit is. Külpolitikai kitekintést is ad: Európa nagyon kevéssé tudott eddig kilépni a világpolitika színpadára. A máltai népszavazásról és a ratifikációról. A ratifikációs folyamat a menetrend szerint halad. Nem szám olunk – nálunk, Hollandiában sem – a tízek EUcsatlakozásának késleltetésével vagy akadályozásával. A hét végi, máltai népszavazás eredménye is optimizmusra ad okot, még ha csak néhány százalékkal győztek is a csatlakozás hívei. Tudni kell, hogy a máltai k étpártrendszerben az ellenzék a „nem”, a kormánypárt az „igen” mellett kampányolt. Ez politikailag megosztotta a lakosságot, de legalább sokan, 90 százalék felett elmentek szavazni. Irak ügyéről és a „nyolcak leveléről”. Túl sok most a bizonytalan tényező a diplomáciában, az ENSZben is. Annyi bizonyos: Európát teljesen megosztotta Irak kérdése. Holott el kell gondolkoznunk, hogyan tudnánk világpolitikai tényezővé válni. A brit – spanyol kezdeményezésre (először), nyolc európai vezető által aláírt levél két nappal azután született, hogy az EU külügyminiszterei közös szöveget fogadtak el. Ma már nincs mit tenni: megírták, aláírták. Legközelebb érdemes a közös erőfeszítésekre összpontosítani, kapcsolatba lépni az EU külpolitikai megbízottjával és a soros elnöks éggel. És akkor senki nem jön majd azzal (mint ezúttal Chirac francia elnök – a szerző), hogy „hiba volt ezt tennetek”. vissza Magyar – román – szerb határ menti program Világgazdaság 2003. március 12.