Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-08
teszünk, ezekrõl a kormányok döntenek. Miért kell eleve „leheletkönnyûvé" tenni a dolgukat, amikor ezzel csak a kisebbségek lehetõségeit nyirbáljuk meg? Hiszen amit a javaslatokból, ajánlásokból nem akarnak megvalósítani, azt legfeljebb nem vállalják fel – véli Jakab Sándor. - Visszatérve a pécsi ü lésre, rendkívül megnyugtató volt mindannyiunk számára (értelemszerûen e tekintetben kivétel volt Sója Dénes úr), hogy a horvát oldal nem engedett szinte semmilyen téren olyan nyomásnak - bárhonnan is érkezett , amely teret adott volna magukat a „legnagyo bbnak", „legtömegesebbnek" nevezõ horvátországi magyar, az anyagi javakat a legtöbb esetben csak felélõ és nem hasznosító látszatszervezetek megalapozatlan igényeinek – fejezte be nyilatkozatát parlamenti képviselõnk helyettese, az EszékBaranya megyei köz gyûlés tagja. vissza A kabinet a státustörvény hóhéra – mondja Németh Zsolt, aki szerint elkészült az új módosítástervezet NSZ • 2003. január 8. • Szerző: Hírösszefoglalónk Németh Zsolt sürgette a Magyar Állandó Értekezle t (MÁÉRT) összehívását a státustörvény módosítása ügyében. A fideszes politikus lapunknak elmondta, hogy az „egyik felső szintű külügyi vezető” tájékoztatta: elkészült a jogszabály legújabb módosításának tervezete. A MÁÉRT haladéktalan összehívását sürge ti a státustörvény ügyében Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke. Közölte: bár cáfolják, a Külügyminisztériumban már elkészült a jogszabály módosításának tervezete, de nem a MÁÉRTen tavaly ősszel elfogadott konszenzusos megállapodás alapj án, hanem „Kovács László és Günter Verheugen EUbővítési biztos szempontjai szerint”. Németh érdeklődésünkre elmondta: a törvény módosított szövegtervezetének elkészítéséről a külügy „egyik felső vezetőjétől” kapott tájékoztatást. Németh szerint a módosít áskor nem a külügyminiszter, illetve Verheugen szempontjainak kell érvényesülniük, hanem vissza kell térni a velencei bizottság ajánlásához, illetve a MÁÉRTen elfogadott megállapodáshoz. A fideszes politikus kijelentette: a Medgyessykabinet a jogszabály hóhéraként vonul be a nemzetpolitika történetébe, ha a törvény módosítása a külügyminiszter hét pontja alapján valósul meg. (A hét pont lényegében az a hét alapelv, amely alapján a kormány – az EUajánlásokat figyelembe véve – módosítani kívánja a jogszabá lyt.) A fideszes politikus élésen bírálta a kedvezménytörvény módosításának azt a szempontját is, miszerint a jogszabály nem terjedne ki az uniós államok polgáraira. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Szlovákia és Szlovénia 2004es csatlakozása után az otta ni magyarok, Románia 2007ben várható integrációját követően pedig az erdélyi magyarok esnének ki a törvény hatálya alól. Az MTI által is ismertetett tegnapi sajtótájékoztatóján Németh elfogadhatatlannak nevezte, hogy – Verheugen kérésére – a jogszabálybó l kimarad a „nemzet” szó. Úgy vélte: a bővítési biztos e kérésével túllépte a hatáskörét. Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára lapunk megkeresésére tagadta, hogy elkészült volna a státustörvény módosításának normaszövegtervezete. Ú gy véli, hogy Németh valótlanságot terjeszt, amikor azt állítja, hogy kész a dokumentum. Hozzáfűzte: a módosítás alapjaként szolgáló hét alapelvet Budapest egyezteti az érintett országokkal és az ott élő magyar kisebbségek vezetőivel. Ez Románia esetében m egtörtént, a következő Szlovákia, illetve az ottani magyar szervezetek. Bársony szerint januárban megkezdődhet az egyeztetés a többi magyar szervezettel és a szomszédos országok kormányának szakértőivel is. Ezután készülhet el a normaszöveg, amely a MÁÉRT elé kerül. Addig nincs értelme összehívni a magyar – magyar csúcsot – véli a külügyi államtitkár. Szerinte Németh ok nélkül bírálja azt az elképzelést, hogy a törvény ne terjedjen ki az uniós országok állampolgáraira. Bársony emlékeztetett: az Orbánkormány annak idején éppen uniós tagsága miatt hagyta ki Ausztriát (és az ottani magyarokat) a törvényből. Mint mondta: ez Németh korábbi parlamenti