Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-04
dolognak az, hogy úgy oldották meg: a népek, ne pedig a kormányok közötti aktusként kerüljön rá sor. Azaz: az amerikai nép adta vissza a ko ronát a magyarnak. Azt hiszem, ez azoknak az időknek a kezdete volt, amikor Magyarország világossá akarta tenni: a későbbiek során teljes értékű demokráciává kíván lenni. N. G. B.: – Azt hiszem, hogy a magyar – amerikai kapcsolatokban mindig is több volt az érzelem és azt együttérzés, mint egynémely másokban. Számunkra mindig is a magyar függetlenség jelképe volt mindaz, amit a magyarok a magas kultúrában, a művészetekben, a gazdaságban nyújtottak, s amely közös értékeink alapját is adja. – 1978 azért mégisc sak a hidegháború időszakának egy éve volt. Ma már – mint Bush elnök az ősszel megfogalmazta – „szoros szövetségben” áll a két ország. Az elemzők szerint igen nagy a valószínűsége annak, hogy az USA vezette szövetségesek hamarosan megtámadják Irakot. Ameri ka hangsúlyozza, hogy nincs még döntés – eközben óriási mozgósítás figyelhető meg az öböltérségben. Magyarország támogatásáról biztosította az amerikai politikát. Meddig hajlandó Washington elmenni, Budapest pedig támogatni csapásmérést? N. G. B.: – A magu nk részéről nagyon hálásak vagyunk azért, hogy a magyar kormány rendelkezésünkre bocsátotta a taszári bázist. Itt megint utalhatok a közös értékekre. A szövetségesi felajánlások esetében pedig még többletünk is van a kérésekhez képest. Egyébként pedig való ban: nincs még döntés. S. A.: – Kovács László külügyminiszter szeptemberben, Bush elnök felszólalását követően beszédet mondott New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén. Elmondta, hogy Irak vonatkozásában mindannyian a tömegpusztító fegyverek felszámolásának békés úton való elérésében vagyunk érdekeltek. Azonban világossá tette azt is, hogy amennyiben ez békésen, az ENSZ égisze alatt nem érhető el, az USA és szövetségesei a katonai akció mellett dönthetnek. S ebben Washington élvezi a magyar szövetségesi támogatást . Nézze, senki nem akar háborút. Ugyanakkor senki nem akar az állandó fenyegetés árnyékában élni. Márpedig itt erről van szó. Ezt a problémát meg kell oldanunk, s ebben Európa és Amerika karöltve fog részt venni. – Nincs az a pont, ahol azt mondanák: ez m ár túl sok, nem akarunk ekkora árat fizetni, inkább nem megyünk tovább? Ruud Lubbers, az ENSZ menekültügyi főbiztosa a minap azt mondta: katonai csapás esetén humanitárius katasztrófa fenyeget, különösen, ha biológiai és/vagy vegyi fegyvereket is bevetnek? S. A.: – Ezt nem kívánom kommentálni. Puszta spekulációról van szó. Nincs döntés a katonai akcióról. N. G. B.: – Egyetértek ezzel az értékeléssel. – Szóba került Taszár. Sokan félnek, fenntartásaik vannak. Mit mondanak nekik? Hogy úgysem lesz semmi baj? Vagy pedig azt: nem lehettek potyautasok, némi kockázatot nektek is vállalnotok kell a „Nagy Védelem” érdekében? N. G. B.: – Vegyük külön a két kérdést. Nem volt még a történelemben olyan időszak, amikor bármely állam anélkül tehetett szert védelemre, hogy kockázatot kellett volna vállalnia. A NATOban is vállalunk bizonyos kockázatot. Ezt nem lehet kiküszöbölni. Ugy anakkor, mint már arról szó esett, a mi célunk (ti. Irakban – a szerk.) a lefegyverzés, nem pedig a háború. Biztosítanunk kell a saját védelmünket, s a szövetségeseinkét is, nem élhetünk annak a veszélynek kitéve, hogy valaki tömegpusztító fegyvereket állí t elő vagy éppen a biológiai terrorizmus eszközeihez folyamodik. S. A.: – Taszár lakossága nem először szembesül azzal, hogy a bázis fontos szerepet játszik a szövetségen belül. Azt tette a boszniai és a koszovói válság idején is. Lényeges viszont, hogy a helybéliek értsék, tudják, hogy mi játszódik le körülöttük. A kormány ezért konzultál a polgármesterrel, az önkormányzattal. Valóban arról van szó: ha egy ország nemcsak