Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-24
gyűlés előtt konkrét javaslatokat tesznek a levezető elnökök személyére, hogy a választás menetét ne hátráltassa ez a technikai je llegű szavazás. A DRK a helyszínen tett javaslatot, az ő jelöltjük Benga Oláh Tibor lesz. Farkas Flórián, az LD vezetője jelezte, egykét napon belül megteszik javaslatukat. Értesülésünk szerint a megismételt választáson a DRK új listával készül, amelyen változhat a résztvevő szervezetek képviseleti aránya és a jelöltek személye is. Információnk szerint egy hét múlva várható döntés a kérdésben. Lapunk úgy tudja, ennek az az oka, hogy a Roma Parlament, a DRK legkisebb frakciója így próbál nagyobb teret nye rni magának partnereivel szemben. A választás időpontját és helyszínét firtató kifogásokra Rytkó Emília úgy válaszolt, hogy az Országos Választási Iroda nem talált sem más alkalmas helyszínt, sem más alkalmas időpontot. Ezért a Hungexpo területén lesz a választás. Rytkó tájékoztatása szerint a Lungo Drom által szorgalmazott nemzetközi megfigyelők meghívása azért nem lehetséges, mert az EBESZ lemondott megfigyelési jogáról az önkormányzati és a kisebbségi választásokon is. H a roma szervezetek azt szüksége snek tartják, február 16. után újabb egyeztetés lesz. vissza Orbán Viktor főszerkesztőkkel ebédelt Népszava 2003. január 24. Orbán Viktor volt kormányfő csütörtökön ebéd keretében aktuális kérdésekről informális megbeszélés t folytatott több médium főszerkesztőjével. A budapesti találkozón részt vett Módos Márton, az Info Rádió főszerkesztője, Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Bo rókai Gábor, a Hír TV igazgatója. A találkozón többek között szó esett a Fidesz elnökségének legutóbbi tanácskozásáról, Orbán pártelnöki felkéréséről, a párt német mintára való uniós néppárttá alakításáról, az európai uniós csatlakozás ügyéről és az iraki háború lehetőségéről. vissza Magyarigazolványt kérnek egyes polgári körök Népszava 2003. január 24. Szerző: Szalay Tamás Lajos Bár az Orbán Viktor által életre hívott polgári körök hivatalosnak elismert honlapja átmenetileg nem működik, a weblapon korábban közzétett és botrányt kiváltó ötlettár továbbra is elérhető a polgári körök internetes rendszerein. Még a cenzúrázott változatban is olvasható az a felhívás, amely arra bíztatja a polgári köröket, hogy alakítsanak közhaszn ú társaságokat, így számukra is elérhetőek lesznek a pályázati pénzek. A terv azonban jogszabályba ütközik, hiszen egy kht. nem politizálhat. A Hende Csaba MDFes képviselő által jegyzett ötlettárból ugyan kitörölték a korábban látható diszkriminatív felh ívásokat, ám még a cenzúrázott változatban is olvasható a körök jogi átszervezésének terve. Eszerint az öntevékeny csoportoknak át kell alakulniuk közhasznú társaságokká, hiszen ezáltal lehetséges a részvétel pályázatokon, egyesületi, alapítványi pénzforrá sok nyílnak meg. A terv azonban jogszabályba ütközik, hiszen a kht.k alapításáról szóló előírás 4.ß(1)d pontja úgy rendelkezik, hogy a közhasznú szervezetek közvetlen politikai tevékenységet nem folytathatnak, szervezetének pártoktól függetlennek kell len nie. Ezzel szemben a polgári köröket — azon túl, hogy ők magukat büszkén jobboldalinak vallják — Orbán Viktor egykori miniszterelnök hívta életre, koordinátoruk pedig Hende Csaba MDFes képviselő. Az elismert ügyvéd, Bárándy György szerint óvatosan kell kezelni ezt a kérdést, hiszen a jogszabály értelmében csak a polgári kör nem politizálhat, a polgári kör tagja pedig igen. Ezzel együtt Bárándy György úgy véli, a polgári öntevékeny csoportok működésüknél, hangnemüknél és állásfoglalásaiknál tetten érhető, hogy egy oldalra húznak, vagyis politikailag nem semlegesek. — Sajnálatos, hogy milyen uszítás folyik a magyar politikai életben, és ennek szubjektív véleményem szerint a polgári körök is részesei — nyilatkozta a Népszavának Bárándy György. Az öntevékeny csoportok