Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-03
durva asszimilációs politikát elítélő, ennek ellenében fellépő magyar megnyil atkozásokat azonnal nacionalizmusnak, revizionizmusnak, sőt időnként fasizmusnak bélyegzi az adott ország hivatalossága és hiszterizált lakossága. Amint már régen tapasztaljuk, és a közelmúlt fejleményei is mutatják, ez az álláspont gyakorta nem áll távol a különböző nemzetközi szervezetek, európai országok, az Egyesült Államok kormánya, valamint az Európai Unió egyes meghatározó köreinek véleményétől. A legtöbb olyan magyar kezdeményezést, amely a határon túli magyarság helyzetének javítását, kulturális, n emzeti azonosságtudatának megőrzését, netán erősítését, a nemzet együtt tartását célozza, jórészt történelmi gyökerű ellenérzések és az utódállamok hatásos ellenpropagandájának hatására populista, nacionalista megnyilvánulásként értékeli a nemzetközi közvé lemény. A magyar érdekek védelme ezért csak gondos tervezéssel, szívós munkával, állandó - de a későbbiekben remélhetőleg csökkenthető - nemzetközi ellenérzés közepette történhet. Rendkívül nehéz lesz kialakítanunk a céljainknak megfelelő nemzetpolitikát. Látnunk kell, hogy nemzetközi megítélésünk továbbra is meglehetősen kedvezőtlen, ami a már régen, a XIX. század vége óta saját nemzetiségeink által folytatott, az első világháború előtt is jó néhány hívet szerzett (velünk szemben) ellenséges propaganda, saját súlyos történelmi hibáink, valamint sokszor megmagyarázhatatlan hanyagságunk következménye. Nem kis szerepet játszik benne a gyakorlatilag az egész XX. század folyamán a militáns baloldali politikai emigráció néha jogos, de legtöbbször meggondolatlan hangulatkeltése, és újabban az elmúlt tizenkét év hiszterikus balliberális megnyilvánulásai, amelyek hazánkat intoleráns, szélsőségesen nacionalista, rasszizmus felé hajló országként tüntetik fel, annyira, hogy ez a kérdés ma már időnként nemzetközi kétol dalú találkozókon is felmerül. Az EUtagságnak köztudomásúlag előfeltétele a szomszédokkal ápolt harmonikus viszony, amelynek hazánk az elmúlt négy évben - az utódállamok és az unió szerint is - csak részlegesen tett eleget, mert a szomszéd országok szuver enitását, saját területükön gyakorolt joghatóságát megkérdőjelező kedvezménytörvényt léptetett életbe, nemzetiség szerinti megkülönböztetést igyekezett bevezetni, sok politikai zavart okozva. Az, hogy a jelenlegi kormány minderre főként úgy reagál, hogy vi sszamenőleg sem igyekszik csökkenteni ezeket az aggályokat, pusztán azt hangoztatja, hogy majd megfelelőképpen kezeli e káros jelenségeket, kiengeszteli a neheztelő országokat, mindenképpen elgondolkodtató. A nemzetpolitika fejlesztésének útja tehát igen g öröngyös, gyakorta nagy sziklák is nehezítik az előrejutást. A fogyás megállíthatatlan? Demográfiai helyzetünk megitélésekor érdemes egy pillantást vetnünk a török kiűzetése utáni, a Rákócziszabadságharcot megelőző, majd a szabadságharc leverése után tapasztalt állapotokra. A magyar etnikum létszáma abban az időben mintegy egymásfél millió lehetett, a magyar nemzet, a magyar kultúra és hagyományok továbbélése meglehetősen kilátástalannak tűnt, a gazdaság működése sem volt ezzel a népességgel újraindít ható és fenntartható. A jelenlegi országterületen kívül is nagymértékben megfogyatkozott a magyarság lélekszáma. A mai Magyarország gyakorlatilag üres területeire ekkor történt a részben szervezett, részben spontán betelepülés, ami alapjaiban megváltoztatt a a térség etnikai, nemzetiségi képét. A magyarság azonban a XVIII. és a XIX. század folyamán jórészt felszívta, asszimilálta a betelepült nem magyar népesség jelentős részét, bár ebben a korban semminemű állami asszimilációs politika nem volt (ez csak a k iegyezés után alakult ki). Mindezt azért kell figyelmünkbe idéznünk, mert a jelenlegi helyzet hosszabb távon a korábbihoz hasonló kérdéseket vethet fel, amelyekre választ kell találnunk. Így el kell gondolkodnunk azon, hogy az elkövetkező néhány évtized fo lyamán megfogyatkozó és elöregedő magyarság részbeni pótlása, kultúrájának, nyelvének, nemzettudatának megőrzése, fenntartása miképpen történhet. A nemzetpolitika szerves része a népesedéspolitika. A magyar népesség demográfiai helyzete jelenleg katasztr ofális, és a jelek arra mutatnak, hogy még tovább romolhat. Mind a magyar, mind a legtöbb európai nemzet népességfogyásának alapvető oka a születések számának a népesség egyszerű fennmaradásához szükséges érték alá csökkenése. Ha ez tartósan, kéthárom évt izedig így van (nálunk ez történt), szükségszerűen megállíthatatlan, csökkenő spirálba kerül a népesség. A halandóság szerepe e tekintetben csak annyiban értékelhető, hogy a kedvezőbb halálozási viszonyok rövidebb időre csökkenthetik ugyan a természetes fo gyás mértékét, de azt még rövidebb távon sem állíthatják meg, hosszabb távon pedig a fogyást semmilyen körülmények között sem tudják megakadályozni.
