Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-05
röpirat- és hírlapirodalomig mindenki úgy vélekedett az erdélyi magyar nemességről, mi nt később az amerikai Dél rabszolgatartó ültetvényeseiről. Március 15e a mai magyarországi liberálisok számára a szólásszabadság, a mai magyarországi szociáldemokraták számára a jobbágyfölszabadítás, a mai magyarországi nacionalisták számára az Ausztriátó l való függetlenség ünnepe – bár mind a három részben legenda – , a románok zömének viszont: románellenes irtóháború kezdete (persze ez is legenda). Tény azonban, hogy a Gyulafehérvár utáni szószegés nem volt az első: az 1848/49i forradalmárok éppoly kevés sé tudták megtartani a nemzetiségeknek adott szavukat, mint az 1868i liberális nemzetiségi törvény szerzői. Tisza István, Apponyi Albert és ifj. Andrássy Gyula egyaránt úgy vélte, hogy a törvényt nem szabad alkalmazni. Az 1914 előtti küzdelmek lényegi ele me – az általános választójog – épp azért válhatott a régi Magyarország katasztrófájának fő okává, mert az akkori uralkodó osztály hamis érve szerint a demokratizálás az akkori „magyar birodalom” (így nevezték!) lakosságának felét, Erdélyben pedig abszolút többségét kitevő nemzetiségek – pláne az addig jogfosztott szocialista munkássággal együtt – szétrombolnák Szent István és Werbőczi országát. Hát bizonyára szét is zúzták volna, de a magyar tragédiát talán meg lehetett volna előzni. Mire a teljes katonai vereség után a Monarchia bukása bekövetkezett, a – nem német és nem magyar – nemzetiségek irredentizmusa (amelyet az antantimperializmuson kívül Bukarest és Belgrád hódító kedve is serkentett) kilátástalanná tette, hogy a nemzetiségek a régi Magyarország t erületi integritása alapján megegyezzenek az őszirózsás forradalmárokkal, akiket személyükben esetleg tiszteltek. Gyulafehérvár még a kulturális autonómia és a földosztó parasztdemokrácia jegyében állott. Bár a hatalmasra nőtt Románia a harmincas évek elej éig liberálisabb és demokratikusabb volt, mint a Horthyféle CsonkaMagyarország (s nálunk ezt is kevesen tudják) vagy a Pilsudskiféle Lengyelország, a román sovinizmus, militarizmus és antiszemitizmus mindent tönkretett – egészen a legutóbbi évekig. A le gsúlyosabb fejlemény természetesen a Ceausescuféle diktatúra volt, amelynek a következményei máig virulensek és mérgezők. Amiként a XIX. századi magyar uralkodó osztály a nemzetiségi kérdést használta arra, hogy letörje az alföldi protestáns parasztság el lenállását és a szakszervezetekre támaszkodó szocializmust, úgy a „kommunista” román állampárt a magyarellenességben találta meg azt az ideológiát, amellyel 1989ig elodázhatta a sztálintalanítást. A sovinizmus és a nemzetiségi elnyomás segítségével fogta Ceausescu a saját szekerébe a növekvő társadalmi nyugtalanság energiáit, s mivel 1965 után politikájában egybeesett a szovjetellenesség és a magyarellenesség, maga mellé tudta állítani a korábban a rendszert gyűlölő nemzeti értelmiséget. A maoizmus és a (f alangista típusú) fasizmus különös elegye azonban nemcsak bizarr szónoklattani és propagandagyakorlat volt, hanem új hatalmi konstelláció: szovjetellenes szövetség a Nyugattal, Kínával és az el nem kötelezettekkel (sőt a lázadozó eurokommunistákkal...), be felé pedig – fejlődés helyett – , az erdélyi magyarság szociális pozícióinak szétosztása a román etnikumú igénylők között. Amit a mai romániai demokraták nem szeretnek bevallani: a Ceausescurendszer célpontja és fő áldozata – az ideológiától a gazdaságig – az erdélyi magyarság volt. „Mindannyian egyformán kínlódtunk” – mondják román demokrata barátaink. Ez nem igaz. És hamisságra csak hamisságot lehet építeni. Minden becsületes ember szívből kívánja a magyar – román kiengesztelődést és kiegyezést. Ám ez a kie ngesztelődés nem építhető hazugságokra. A magyar és román uralkodó osztályok és politikaibürokratikus elitek szörnyű bűnöket követtek el egymás népei – és saját népük – ellen. Néhány, elsősorban NyugatEurópa által kikényszerített gesztus keveset segít. M edgyessyt támadják, mert Nastase miniszterelnökkel koccint december 1jén. De Nastase miniszterelnököt is támadják a román soviniszták, mert ezen a „szent napon” Pesten mer ünnepelni. Szemben avval, amit
