Reggeli Sajtófigyelő, 2002. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-11-12
évezredében címmel (2002. június 2728.). Azóta is várat magára valamiféle nyilváno s konklúzió, beszámoló, netán a vita írott folytatása. Eközben az új egyetem túljutott egy, a rektora által "sikeresnek" mondott felvételi vizsgaszesszión, amelyen a jelentkezők száma nem érte el a meghirdetett helyek számát. A sikersztori meg csak halad a maga útján, "újabb civilizációs bércek fele"...? Mióta hirtelen megszűntek az egyébként korántsem lezárt viták (egy részük olvasható az EMTE honlapján, másik részükről*** pedig szemérmesen hallgatnak az újabb krónikák), amelyek az egyetemalapítást megelőz ték, már annak a látszatát sem tartják fontosnak fenntartani illetékes etnopolitikai vállalkozók, hogy szakmailag valamelyest is megalapozott, oktatási/nevelési meggondolások állnának döntéseik, intézményépítési koncepcióik mögött. (Ma már egyre erősebb be nnem a gyanú, hogy a vitázás a szükséges szakmai, megvalósíthatósági és intézményépítési előtanulmányok, munkaerőpiaci vizsgálatok helyett szervezett pótcselekvések voltak.) Egyetlen célt fogalmaznak meg az újonnan létrehozott főiskolai/egyetemi intézmény ek kapcsán: sajátosan értelmezett nemzetpolitikai célok megvalósítását, egyfajta vallásos/keresztény rendszer háttere előtt működtetett oktatási intézményrendszer keretében. Éppen ezért fontos annak felvázolása, hogy miféle nemzetpolitikai vagy ahhoz kapcs olódó célokat követ az építkezés "látható oldala". A romániai magyar magánfelsőoktatás alakulását tekintve semmiféle önálló erdélyi gondolatot nem bírok felfedezni sem szakmai, sem politikai vonalon ahhoz képest, amit az anyaország "általában" a határon t úli magyarokkal kapcsolatban sugallt, és akár erőszakosan is közvetített. Átnyúlása, átcsorgása úgymond - szerencsés esetben "a konkrét helyzetre alkalmazása" - annak, amit az anyaországból támogattak: rövidre zárni a koncepciózus és szakmai vitákat, a tis ztázások és keresések helyett cselekedni, "előbb a tett, utána a szó". Ezért gondolom, hogy a romániai magyar felsőoktatásügy legutóbbi néhány évének története radikálisan szakít azzal a gyakorlattal, amely azelőtt jellemezte (lásd Bolyai Társaság törekvés einek, terveinek stb. füstbe menetele). Teszi ezt nem egy sajátosan erdélyi magyar projektet követve, hanem egyértelműen (anyagiakban és ideológiában, egyetemfejlesztési politikában) alárendelte magát az anyaország ilyen irányú politikájának. A máskor a "s ajátosságra" oly érzékeny elit egy része most azon verseng, hogy hogyan szerezheti és utóbb hogyan tarthatja meg a romániai magyar politikusok, a magyarországi kormány és politikai elit kegyeit, és hogyan szolgálhatja azt. Nem új keletű az a nemzetpolitika i elképzelés, amely az egyetemügy eszmei/ideológiai hátterét képezi - magam is jellemeztem már máshol is (Magyari, 2002). A keletközépeurópai, ezen belül a magyar és a határon túli magyarokkal kapcsolatos, nemzettudatdeficit mítoszának túlhajtása egyike azon makacsul visszavisszaköszön ő posztszocialista nemzetpolitikai eljárásoknak, amelyben a nemrég leköszönt magyar kormánnyal osztoznak az itteni magyar magánfelsőoktatás megszervezői/működtetői. Két elméletinek látszó érvet szeretnék a sok közül ismételten hangsúlyozni a jelenséggel k apcsolatban, amely rányomja bélyegét - megelőzve mindenféle szakmai értékelését az egyetemügynek - a romániai magyar felsőoktatás mai állapotára. Először, úgy tűnik, általános politikai feladatként jelentkezett régiónkban a nemzetek újjáélesztése és a nac ionalizmusokra alapozott regionális újrarendezés igénye. A jobbára nacionalista politikai elitek úgy vélik: a "létezett" szocialista rendszerekben végbement "elnemzetlenítő" praxissal szemben vissza kell térni az elnyomott, XIX. századi vagy két világhábor ú közti nemzeti identitásokhoz, és a nekik megfelelő területi elrendezéseket kell sürgetni. Eszerint egy általános nemzettudathiátust kellene pótolni régió szerte, amely abból keletkezett volna, hogy a szocialista rezsimek nemcsak a nacionalizmust, hanem magát a nemzeti tudatot is leépítették, betiltották. De ugyancsak az ilyenfajta szimbolikusan közvetített identitásrendszerek (nemzettudat) kerültek az oktatási rendszer célkitűzéseinek középpontjába (legalábbis a kijelentések szintjén). A nemzeti ideológi a és tradícióvá tett kulturális tartalmainak promóciója a romániai magyar magánfelsőoktatási rendszer elsőszámú céljaként tűnik fel. Figyelmen kívül marad az is, hogy a nemzettudatdeficit pótlása, a jelzett reszocializáció olyan generációkat céloz, amel yeknek semmilyen tapasztalata nincs a múlt rendszerről, így alanya sem volt a feltételezett elnemzetlenítő politikának. Esetünkben ez a törekvés, szélesebb értelemben is, szinte magától értetődő módon egyházi háttérhez, kereszténynemzeti ideológiához csat lakozik. Másik érv a nemzettudatdeficit hipotézis hamis voltát illetően, hogy egyetlen 1990 utáni szociológiai kutatás nem mutatott ki ilyesmit. Sőt, minden felmérés azt mutatta, hogy nemzeti elékötelezettségből és másokra irányuló kísérőjelenségeiből - e tnocentrizmusból, a többségi nemzettel kapcsolatos negatív sztereotípiák és előítéletek vonatkozásában, a roma/cigány kisebbséggel szembeni negatív attitűdökben - az erdélyi magyarság körében hiány nincs (MagyariMagyariVincze, 2001). Az ideológia, mely a jelenleg működő magánfelsőoktatási rendszert irányítja, identitáspolitikai célkitűzéseit két forrásból meríti: olyan identitást igyekszik megvédeni/kitermelni/újratermelni, amely inkább táplálkozik egyfajta "szilárdan lehorgonyozottnak" tűnő nemzeti trad ícióból, mint a jelenlegi társadalmi valóságból. Az itt vázolt ideológia nem egy meglévő társadalmi struktúrát és elvárásrendszert éltet tovább, mint azt Bourdieau híres tanulmányában a francia rendszer konzervativizmusát jellemezve felvet, hanem megelőle gez egy elvárt (rendi) társadalmi struktúrát, és ennek az elvárásaihoz próbál előre igazodni az oktatási rendszer. Partnert ilyen típusú ideológiai célkitűzések (kereszténynemzeti szellemiség) megvalósításához az egyházak, pontosabban a klérus vezető képv iselőinek törekvéseiben talált. Az egyházi/klerikális háttér egyfajta védettséget hivatott ellátni az etnopolitikai mezőnyben időnként megjelenő, mindenekelőtt szakmai kihívásokkal szemben.
