Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-05
9 Montenegróról és Szerbiáról szóló társországi terveit, majd amikor Solana március idusán személyesen megjelent Be lgrádban, s „felrendelt” egykét podgoricai politikust is, érdekes módon keddről szerdára virradó éjjel készen lett az új állam terve. Ezt bütykölgeti éppen most ímmelámmal a podgoricai és a belgrádi parlament. Teszik ezt akkor, amikor az ország katasztro fális helyzetben van, összebombázva a hidak, alagutak, a gyárak egy része, a kőolajfinomítók, a tévészékházak és az átjátszók, a minisztériumok szétlőve, és sorolhatnánk tovább. Mértékadó források szerint Szerbia háborús anyagi vesztesége nettó 120 milli árd USAdollár, miközben az ország éves költségvetési bevétele (felajánlások, hitelek, kölcsönök – ez a titói út – , külföldi beruházások, privatizációs bevételek) nem haladja meg a kétmilliárd dollárt. Ha csak ezt a két számot összevetjük, láthatjuk, hogy legalább hatvan év kell ahhoz, hogy eljussanak oda, ahol 1990ben egyszer már tartottak. De így még ez sem igaz, mert a privatizáció öttíz év alatt véget ér, s utána mit adnak el? Ez év augusztusi adatok szerint eddig negyvenhét állami vállalatot adtak el , mindegyik külföldi kézbe került. A magánosításban így hatott a kisebbségi törvény „demokráciája”: a kisebbségek ugyanazt kapták, amit a szerbek, a nagy semmit. Ezen általános anyagi helyzet mellett van olyan térsége Szerbiának, ahol 4060 százalékos a mu nkanélküliség (Nis és környéke), és ami még ennél is megdöbbentőbb: a húszszázalékos analfabetizmus. Azt se felejtsük el, hogy 1991ben a JSZSZK (Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság) negyvenegymilliárd dolláros államadóssággal „fejezte be” szövet ségi létét! Mennyi esik ebből Szerbiára és mennyi Montenegróra? Állítólag Miroljub Labusz miniszterelnökhelyettes (ő is államfőjelölt) ezt a néhány tízmilliárd dollárocskát részben leíratta, részben átütemezte. Milyen kár, hogy a hitelezői oldal ezt az in formációt nem igazolta vissza! 2001. szeptember 11. után a világ egy csapásra elfelejtette a trianoni traumáját napjainkban (és még évtizedekig) megélő szomszédunkat, Jugoszláviát. Helyét átvette Afganisztán, majd Irak. S mi most egyszerre felejtsük el a jugoszláv köntösbe öltöztetett szerb agressziót, a háromszázezer halottat, Srebrenicát, a megalázott, megerőszakolt, megtört és megnyomorított több millió szlovén, horvát, bosnyák, szerb, albán és magyar ember sorsát? Felejtsük el azonnal azt is, hogy az E urópai Unió és az Európa Tanács totális csődöt mondott 1991 – 1999 között? S mi most lelkesedjünk? Beszéljünk a „szabadság nyelvén”? Tanuljuk meg az eufemizmus diadalát mindössze egy elfuserált kvázitörvény miatt? Higygyünk a cinkelt lapokkal játszó Tabajdi Csabának? Talán ezt már mégsem. * A szelíd szalontai lírikus, Arany János először Lisznyai Kálmánhoz fordult, 1849 után, aztán várt szűk tíz évet, s megírta a Walesi bárdokat, hogy tudjuk, hogy értsük, mi is történt velünk. A nagy szenttamási mesélő, Gi on Nándor rózsamézet, péterpáli almát és fényes tollú kárókatonákat ígért, hogy túléljük, hogy kibírjuk. Aztán elment. A virágos katona elment. Várhatott volna még, de nem várt, mert a virágos katonának el kell mennie azokról a helyekről, ahol csúnya dolg ok történnek, ahol a Megváltót korbácsolják. Tabajdi Csaba nem jött el Gion Nándor temetésére. Nem ért rá. Fellépése volt. Játszott – a latroknak is. vissza Mádl a támogatások növelését sürgette Magyar Nemzet 2002 . október 5. Az erdélyi magyar magánegyetemeknek nyújtott magyarországi költségvetési támogatás jelentős növelését sürgette szombaton Nagyváradon Mádl Ferenc köztársasági elnök. A magyar államfő négynapos romániai látogatásának utolsó napján részt vett a Nagyváradon működő Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségén és felavatta az egyetem Arany János Kollégiumának most elkészült új épületét. Avatóbeszédében a köztársasági elnök a Sapientia erdélyi magyar tudományegyetemről és a Partiumi Keresztény Eg yetemről most szerzett személyes tapasztalatait is összegezve úgy vélekedett, hogy a két