Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-05
4 a fennm aradó összegről - 1961 pályázat - a szomszédos országokban lévő magyar közösségek körében alakított alkuratóriumok határoztak, saját keretükből. Veress László, az IKA budapesti irodájának vezetője viszont úgy látja, nincs ebben semmi meglepő. Szerinte err e az időszakra nagymértékben nőtt a pályázatok száma, illetve a kért összegek nagysága, aminek két oka lehetett: a státustörvény életbe léptetésével járó új lehetőségek, valamint a félelmek, hogy az új kormány kevesebb pénz ad. A felvetésre, nem gondoltáke, hogy 1,3 milliárd forint elosztásával meg kellene várni az új kabinetet, elmondta: a kormány hivatalba lépését követően felvették velük a kapcsolatot, ám az június elejéig nem lépett semmit. (A Medgyessykormány május 27én lépett hivatalba, míg a kurat órium áprilisban és májusban 772483650 forint sorsáról döntött.) Nem véletlen, hogy határon túli magyar vezetők attól tartanak, a pénz elfogy, és nem jut azokra az oktatási támogatásokra sem, amelyeket idén a státustörvény alapján ki kellene fizetni. Az IK Anál azonban úgy vélik, ezért a felelősség a Medgyessykormányé, amelyik nem utalta át az idénre megítélt pénzeket. Többen megfogalmazták azt a vádat is, mely szerint a magyarországi kormányváltás körüli időszakban az IKA kuratóriuma kiemelt figyelmet fo rdított a leköszönt budapesti koalícióval rokonszenvező pályázók kérelmeinek. Romániában például ezek közé sorolják az Erdélyi Napló című hetilap kiadási költségeire megítélt 2,5 millió forintot - ami állításuk szerint több, mint amennyit bármely más erdél yi magyar lap kapott. De felmerült az RMDSZ Reform Tömörülés platformja prominensei által alapított Magyar Kisebbség című folyóirat kiadási költségeinek támogatása is - ötmillió forint. Veress szerint azonban ugyanúgy kaptak olyanok is, akik Markó Bélához "közelinek" mondhatók. Példaként említette az RMDSZ vezetője által irányított Hét című folyóiratot. Ez a szerkesztőség május 29én valóban kapott pénzt működési költségeire, ez azonban 300 ezer forint volt, majd következett 1,8 millió, ez azonban már a rom ániai alkuratórium keretéből - július 19én. (Az alkuratórium vezetője nem más, mint Markó.) Messze elmarad ugyanakkor ez az összeg attól, amit május 29én hagytak jóvá a kolozsvári Easy alapítvány számára. Ez 80 millió forintot kapott egy romániai kiadvá nyterjesztői hálózat fejlesztési és működtetési költségeire. Az összeg feltűnően nagy, ráadásul a kolozsvári alapítványt az erdélyi Fideszként is emlegetett Reform Tömörülés egyik vezetője fémjelzi. Veress szerint külön célpályázatot nem írtak ki egy terje sztői hálózat létrehozására, de tény, hogy a Krónika című kolozsvári napilapnak már megvolt a rendszere. Azt nem tartották szerencsésnek, hogy egy gazdasági társaságnak adjanak pénzt, ezért vette át a szerepet az alapítvány. A felvetésre, megvizsgáltáke, hogy más kevesebbért is létrehozta volna a hálózatot, elmondta: több ajánlatot nem kértek, hiszen ez nem kiírt pályázat volt, hozzájuk csak egy kérelem érkezett. Annak előterjesztőit meghallgatták, tájékozódtak a helyszínen, megnézték, milyen alternatív re ndszerek működnek még, s több halasztás után döntöttek. Veress elismerte, amikor a végső szót kimondták, a kuratóriumi ülésen részt vett Németh Zsolt akkori fideszes államtitkár is, ám szerinte a politikus nem ezért érkezett az ülésre, hanem ezért, mert a következő napon szűnt meg a leköszönt kormány megbízatása, s az államtitkár elköszönni ment a tanácskozásra. (Az viszont nem egyértelmű, hányszor volt jelen Németh Zsolt a kuratórium ülésén. Az IKA adatbázisa szerint a 80 millióról május 29én döntöttek, d e a pénzt május 14én elkülönítették. Május 29én ugyanakkor már két napja az új kormány volt hivatalban, ráadásul az IKAügyeivel foglalkozó külügyi bizottsági ülésen Németh Zsolt azt mondta, "az április 17ei ülésen azért voltam jelen, mert az volt az ut olsó időpillanat, amikor még ügyvezető államtitkárként jelen lehettem. Ekkor találtam meg a lehetőséget arra, hogy elbúcsúzzam a kuratóriumtól, a kuratórium tagjaitól" - forrás: jegyzőkönyv, IKA honlapja.) Az Illyés Közalapítvány támogatási rendszerének e gyik furcsasága amúgy az, hogy olyan magyar kormányzati szerveket is támogat, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala, amely többször kapott milliókat. Veress László elismerte, ezekről a pénzekről nagy vita volt a kuratóriumban. Mint kifejtette, a HTMH részé ről az hangzott el, hogy belső költségvetésükből nem tudnak kifizetni pénzeket külföldi állampolgároknak, az érdekvédelmi szervezetek azon képviselőinek, akik Magyarországra jönnek. Ez így volt az eddigi kormányok alatt, és már az új HTMHvezetés is