Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-04
12 érzékelh etően morzsolódásnak indult. Arról nem is beszélve, hogy az RMDSZpolitikusok számára a kormányzati felelősség kitűnő vizsgalehetőségnek is bizonyult. A magyar miniszterek és államtitkárok meggyőzően igazolták, hogy képesek szakszerűen és elfogulatlanul vé gezni munkájukat. Minden esetben a román demokrácia általános érdekeit tartották szem előtt, gyakran bizonyos kisebbségi követelések átmeneti feláldozása árán is. A jobbközép koalíció bukásának fő oka a pártok közti állandó torzsalkodás és az ezzel szoros an összefüggő cselekvésképtelenség volt. A kormányzat az ország egyetlen komoly problémáját sem volt képes megoldani. Az ipar és a mezőgazdaság átalakítása stagnált, a korrupció tovább virágzott, ráadásul a hangzatos ígéretek és a tárgyban folytatott viták dacára a kisebbségi kérdés megoldásának technikai részletei sem igazán körvonalazódtak. A kormányzat a kisebbségi kérdés megítélésében bekövetkezett nyugati változásokat (például a lassú franciaországi és a jóval radikálisabb angol hangulatváltást) nem vo lt képes megismertetni a nyilvánossággal. Így aztán a témáról folytatott álviták, melyekben mindkét fél (az RMDSZ is) a maga mágikus frázisait ismételgette, csakis a nacionalista indulatok erősödéséhez szolgáltathatott érzelmi alapot. Így aztán nem volt m eglepő, hogy a 2000. évi választásokon két nacionalista párt, a posztkommunista szociáldemokraták és a szélsőségesen antiszemita, magyarellenes és irredenta (értsd: Besszarábiát és Bukovinát is visszakövetelő) NagyRománia Párt szerezte meg a szavazatok tú lnyomó többségét. A kisebbségi kérdés normalizálására irányuló erős nyugati nyomást azonban a baloldali nacionalisták sem hagyhatták figyelmen kívül. Helyzetüket a NagyRománia Párt több mint 20 százalékos szavazati aránya is rontotta. Választaniuk kellett : vagy a szélsőjobb nacionalistáitól határolódnak el élesen és félreérthetetlenül, vagy az RMDSZszel próbálnak (óvatosan, de ugyancsak félreérthetetlenül) együttműködni. Bel- és külpolitikai aspektusban egyaránt a második variáns mutatkozott kifizetődőbbn ek. A békülékenység annak ellenére is hatásosnak bizonyult, hogy az RMDSZ vezetői korábban a nacionalista baloldallal való mindenféle együttműködéstől elzárkóztak. Éppoly hirtelen adták be a derekukat, mint korábban demokratikus konvencióbeli partnereik. Az okok azonosak voltak: a külföld mindkét félnek félreérthetetlenül tudtára adta: az etnikumközi béke és együttműködés az az alternatíva, melyet hajlandó aktívan is támogatni. A kormánypárt számára világossá vált, hogy az Európai Unió és a NATO által meg követelt kisebbségpolitikai rendszabályok életbeléptetése nem halogatható tovább. Ezek bevezetéséről nemcsak elvi megállapodás született, de megkezdődött a törvényi háttér megteremtése is. A magyar nyelv a legalább 20 százalékban magyarok által lakott tele püléseken elvben hivatalossá vált. A többségükben magyarok által lakott területeken elhárultak a gyakorlati akadályok a nemzeti szimbólumok használata elől is, a magyarság nemzeti ünnepeit (köztük a magyar államiság ünnepét is) megünnepelhettük. Kiderült, hogy a posztkommunista nacionalistáktól sokkal jelentősebb kedvezmények csikarhatók ki, mint a primitív nacionalizmustól többékevésbé nyíltan elhatárolódó, de attól a szó szoros értelmében rettegő korábbi szövetségesektől. Ennek két oka volt, a posztkommu nista nacionalistáknak le kellett küzdeniük a Nyugat indokolt gyanakvását is (főként a Ion Iliescuval szembeni fenntartásokat), kevésbé kellett viszont rettegniük saját nacionalista választóik elutasításától, hiszen az utóbbiak a kormányzat lépéseit olyan "sorscsapásként" fogadták el, melyeket a "kedvezőtlen nemzetközi helyzetben" nem sikerülhetett kivédeni, s abban is bizonyosak lehettek, hogy választottjaik, ha tehetik, az első "kedvező" alkalommal hatálytalanítják őket. (Ilyesmire már többször is sor ker ült a Trianon utáni történelemben.) A helyzet ezúttal azonban alapvetően különböző. A nyugati trendek a '19, illetve '45 utáni periódustól eltérően már nem a nemzetállamok megszilárdulása, hanem a konföderatív struktúrák kiépülése irányába mutatnak. S az ilyen irányú törekvések a román többség soraiban is nyíltan vállalható politikai célokként jelentek meg. A nemzetállami doktrína az ország belső és külső adottságai miatt mindinkább tarthatatlannak bizonyul. Fokozatosan megnyílik az út az ország konföderat ív átalakítása előtt. Az RMDSZ ezzel kényes alternatíva elé került. Választania kellett: azonnali érdekérvényesítés vagy távlati román demokrácia? Azaz: lehetségese az ország egészének demokratikus átalakítása nélkül is rendezni a kisebbségi kérdést? A T őkés László által vezetett belső ellenzék korábban úgy vélte, hogy igen. Nemzetközi nyomással a kisebbségi jogok rákényszeríthetők az országra a - kilátástalannak érzett - demokratikus átalakítás nélkül is, sőt éppen a kisebbségi kérdés rendezése nyithatja meg az utat a tényleges demokratikus átalakulások előtt. Az új helyzetben Markó Béla "mérsékeltjei" is ezt az álláspontot tették magukévá. De csupán részben: a területi autonómia koncepcióját a nem területi autonómiákkal helyettesítve. A látszatra kis mó dosulás nem várt, de nagy horderejű politikai következményekkel járt. Az RMDSZ a rendszer egészére nézve gyakorlatilag ártalmatlan kisebbségi engedmények fejében egy olyan rezsim politikai konszolidációjának lett az elősegítője,
