Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-10
HATÁRON TÚLI MAGYARO K HIVATALA - SAJTÓ ÉS DOKUMNETÁCI ÓS FŐOSZTÁLY REGGELI SAJTÓFIGYELŐ * 2002. szeptember 10., kedd M AGYARORSZÁG Medgyessyt várják a Fehér Házban − Kovács kétoldalú tárgyalások sorát tervezi az ENSZ közgyűlé se alatt − Szinte a teljes hetet New Yorkban tölti Kovács László − A külügyminiszter részt vesz az ENSZ közgyűlésének munkájában, és egész sor kétoldalú találkozót bonyolít − Folyik Medgyessy Péter miniszterelnök w ashingtoni útjának előkészítése, a tervezett időpont november első fele (Nsz 3.o.) A demokráciát nem adják ingyen − Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet az államközi kapcsolatok mellett a magyarok egészségére is figyel (Nsz 6.o.) http://www.nol.hu/ Tőkés: a politika áll a támadás mögött − Tőkés László szerint egyfajta politikai célzatosság áll a Magyar Reformátusok Világszövetsége Nagyváradon tartott európai nagygyűlésének sajtóbeli táma dása mögött - a szervezet vezetője, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke erről sajtótájékoztatón beszélt hétfőn Budapesten (MN – online) Szakértői vizsgálatot kért az állam a ciánperben – Bizonytalan időre elnapolta tegnap a ciánügy tárgyalását a Fővárosi Bíró ság. (MH 5.o.) http://www.magyarhirlap.hu Romániában vásárolna pénzintézetet az OTP bank - A francia Eulia pénzügyi csoporttal kell megküzdenie az OTP Banknak a legnagyobb román kereskede lmi bank kegyeiért. A magyarok esélyei szakmai szempontból jók, azonban döntésben közrejátszhat a helyi illetékesek "hungarofóbiája” . (MH 16.o.) Elhúzódó tiszai ciánper – A román hatóság még mindig adósak a dokumentáci óval. Folytatódott tegnap a Fővárosi Bíróságon a tiszai ciánper tárgyalása, amelyben tanúkat hallgattak meg a romániai aranybánya biztonsági állapotáról. (MN 2.o.) http://www.mno.hu Megállapodás a romákért – A cigányság é rdekeit védi a megújuló jogsegélyszolgálat. Létrejött az első olyan együttműködési dokumentum, amelyet a kormányzati szervek a Farkas Flórián vezette Országos Cigány Önkormányzattal (OCÖ) kötnek. (MN 2.o.) http://www.mno.hu Ezermilliárdos Nemzeti Fejlesztési Terv – Hazánk EUcsatlakozása előtt nem kerülhető meg és nem hagyható ki a bérek felzárkóztatása (Nszv 1., 3.o.) http://www.nepszava.hu/ Aktívan politizá ló kisebbségek – Lassan halad a szelvénygyűjtés az önkormányzati választásokra (Vg 4.o.) Újabb segítség romáknak (Nszv 2.o.) http://www.nepszava.hu/