Reggeli Sajtófigyelő, 2002. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-08-01
9 mellőzné a diplomáciát. Az am erikaiak könnyedén hisznek abban, hogy a világ jókra és gonoszakra oszlik meg, míg az európaiak úgy vélik, a helyzet ennél bonyolultabb. Az óceánon innen azt hajtogatják, hogy ők árnyaltabbak és talpraesettebbek is. A másikat nem erővel győznék le, hanem m eggyőzéssel, a kudarcon hamarabb teszik túl magukat, és ha netán késik a megoldás, kivárják. Hangoztatják azt is az európaiak, hogy teljesen szakítottak azzal a stratégiai fölfogással, amelyben négy évszázadon át hittek, egészen az első világháborúig. Add ig meggyőződéssel vallották a Machtpolitikot, a hatalmi politikát, most viszont a nemzetközi kapcsolatokban visszatértek a fölvilágosodás eszméihez, az Európai Uniónak ezek az ideológiai gyökerei. Kétségtelen, az amerikaiak is a fény korának a gyermekei, a XVIII. és a XIX. században ugyanazokat a nézeteket vallották, mint ma az európaiak. De két évszázad múltán státust és eszmét cseréltek, ami, Kagan szerint, a hatalmi földrajzban részben a XX. században bekövetkezett látványos módosulások következménye. Ma az Egyesült Államok a legerősebb, úgy viselkedhet, mint a mindenkori nagyhatalmak. Valaha az európaiak is csupán a fegyverek dicsőségében hittek, ma viszont az amerikaiakhoz képest gyöngék. Az 1990et követő évek föltárták Európa sebezhető pontjait. A föl bolydult Balkánon a katonai feladatot az Egyesült Államok látta el, az európaiak a feszültség csillapodtával megelégedtek a rendfönntartó szerepével. Kagan professzor sajátos hasonlata szerint "az Egyesült Államok főzte a vacsorát, az európaiak utána csak elmosogattak”. Kialakult az egypólusú világ, amelyben Washington arra érez hajlamot, hogy külföldön katonai erejével éljen; ezentúl nem kell megfékeznie a Szovjetuniót, ott avatkozhat be, ahol és amikor csak akar. Az Atlantióceán két partján az egypólusú fölfogás megítéléséről ellentét észlelhető. Az európaiak attól félnek, hogy Hobbes anarchikus világképe tartósabban rendezkedik be, és ennek folytán ők maguk mind sebezhetőbbek lesznek. Ezt az ellentétet nem személyhez kötik, nem Bush elnök a fekete bárán yuk, a különbség az elvekben keresendő. A Fehér Ház a gonoszt látja Szaddám Huszeinben, az iráni főpapokban, Kubában és ÉszakKoreában, Európa szerint azonban mindez túlzás, e rendszerek nem annyira veszélyesek. A probléma azonban Kagan szerint abban van, hogy Európa elvetheti a hatalmi politikát, iszonyodhat a fegyverek könnyelmű alkalmazásától, de csak azért teheti ezt, mert földjén a mai napig is ott vannak a tengerentúli katonai egységek. Könnyű úgy hinni a kanti békés világrendben, hogy védelemül ott tudható a hobbesi fölfogásra fölépített, amerikai elrettentő katonai erő. De – tegyük hozzá – könnyű Kagannak is úgy analizálnia, hogy közben lebecsüli az európaiak érveit, mintha földrészünkön mindenki uniformizáltan gondolkodna. Várkonyi Tibor vissza A kalinyingrádi csomó Az Európai Unió jogrendszerének úgy nevezett pillérei közül valószínűleg az emberek és áruk szabad mozgását szabályozó schengeni csomagnak kell tekintettel lennie a legtöbb, egymásnak ellentmondó igényre. Első megközelítésben szinte megoldhatatlannak látszó feladat elé állítja az érintetteke t az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi terület, amely Lengyelország és Litvánia EUcsatlakozása után az unió belső területére csöppen. A 15100 négyzetkilométernyi, tehát Magyarországnál körülbelül hatszor kisebb kalinyingrádi terület korábban KeletPo roszország északi része volt. A második világháborúban ÉszakKeletPoroszország stratégiai helyzete tetszhetett meg Sztálinnak, amikor a bekebelezésről döntött. A helyi lakosság 1945ben negyvennyolc órát kapott a menekülésre. Ôk még így is jól jártak. A z a néhány száz ember, aki mégis maradt és túlélte, később egy külön sztálini dekrétummal került a gulag táboraiba. Helyükre a Szovjetunió területéről telepítettek be önkénteseket. Ez a folyamat nagyjából az unió összeomlásáig tartott.
