Reggeli Sajtófigyelő, 2002. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-07-10
4 Fogy a magyar NSZ • 2002. július 10. • Szerző: Kis Tibor Minden jel szerint belátható ideig Medgyessy Péter lesz az utolsó magyar miniszterelnök, aki beiktatásakor – igaz, ő is inkább már csak egyfajta szokásjog alapján – még elmondhatta, hogy működése idején 15 millió magyarért érez majd felelősséget. És ugyanő az első olyan magyar kormányfő, a kinek nyomban ez után szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy a 15 millió magyar dogmája ma már puszta illúzió, lufi, szappanbuborék. Mert hiszen a sors különös fintora folytán a szociálliberális kormány feje éppen akkor látogatott el Erdélybe, amikor a legfrissebb romániai népszámlálási adatok napvilágra kerültek. És ahogy az elmúlt esztendőkben egymás után ki kellett iktatni a hazai közbeszédből a „nyolcszázezer felvidéki”, a „félmillió vajdasági”, vagy a „háromszázezer kárpátaljai” magyar paneljét, mo stantól a „kétmilliós erdélyi magyarság” kifejezés is az anakronizmusok sorába illeszthető. Bárhogy osztunkszorzunk: a környező országokban hozzávetőleg 2,5 millió magyar él napjainkban. E tényt lehet lélektani megrázkódtatásnak, talán még tragédiának is nevezni. Mindenképpen új helyzetről van szó, nem megspórolható konzekvenciákkal, következményekkel. Senki nem állítja persze, hogy a demográfiai apály most kezdődött volna a Kárpátmedencében. Azt viszont nyugodtan rögzíthetjük e helyen: az anyaországnak j ó egy évtizede már vannak bizonyos eszközei a kedvezőtlen folyamatok némi befolyásolására. S minthogy a népességfogyás üteme ennek ellenére sem lassult, az is belátható: ezekkel a lehetőségekkel az egymást váltó magyar kormányok vagy nem éltek, vagy rosszu l éltek. Talán az volt a fő baj, hogy többnyire leragadtak a szimpla nemzeti retorikánál. Már a probléma dimenzióinak a felmérése is elmaradt a részükről, nemhogy a gyógymódok megtalálása. Hiszen az anyaország tíz év alatt sem jutott el annak megválaszolás áig: hogyan is tekintsünk a környező országokban élő magyar kisebbségekre? Mit ajánlunk nekik nemzeti stratégiának: a szülőföldön maradást, netán az áttelepülést? E zűrzavar például abban is megmutatkozott, hogy alig pár hónapja az akkori kormányfő még arr ól értekezett: a „magyar modell” attól lehet igazán eredményes, hogy többmilliós munkaerőtartalékkal számolhatunk a Kárpátmedencében. Mindezt Orbán Viktor későbbi kapálódzása ellenére a kisebbségi magyarság nyilván értelmezhetett úgy, mint egy anyaország i felhívást keringőre – vagyis az áttelepülésre. Miközben egyidejűleg zavartalanul folyt a státustörvény körüli fideszes komédiázás, ami olyan benyomást kelthetett itthon is, külföldön is, hogy beterjesztői számára e törvényből a szimbolika a legfontosabb. Mindenekelőtt persze a koronás magyarigazolvány. És szemmel láthatóan egyetlen akkori kormányzati tótumfaktumnak sem okozott gondot az a tény, hogy a környező országok kormányai és nemzetei e jelképekre jelképekkel válaszolnak majd, s hogy a magyar nemzet i retorika felerősödése automatikusan összerándítja egy iglói mélyszlovák, vagy egy regáti mélyromán öklét. Talán nem hat belemagyarázásnak: Medgyessy mintha valami mással próbálkozott volna erdélyi útján. Ő is fogékonynak mutatkozott ugyan a nemzeti szimb olika iránt (lásd: Házsongárdi temető), de jól kivehetően inkább a reáliák izgatták. Ezért aztán többnyire beruházásokról, pénzről, utakról, átkelőhelyekről beszélt román és magyar vendéglátóinak. Lehet, hogy mindez száraz pragmatista megközelítésnek tűnik némelyek számára. Akik így gondolják, elfeledik: a kialakult magyar demográfiai Taigetosz nem utolsósorban az életviszonyokban mutatkozó jelentős különbségekre vezethető vissza. S amíg e tekintetben nincs változás, addig nagy valószínűséggel az anyaország és a tágabb külvilág szívóhatása sem fog csökkenni a magyar kisebbségi közegben. Márpedig a magyar EUcsatlakozással a porszívóhatás erősödése prognosztizálható a bővítésből kimaradó szomszédok esetében. Medgyessyről sok rosszat mondott beiktatása óta az ellenzék, olykor még saját tábora is. Közvetlenül erdélyi útja után viszont senki nem állíthatja komolyan, hogy az új kormányfő ne tanúsítana figyelmet, empátiát a kisebbségi probléma iránt. Most már csak a konkrétumokat kellene ráfűzni erre az empátiára. vissza KözépEurópában a csatlakozásraszavaznának Ha most rendeznének népszavazást az EUcsatlakozásról, Magyarországon a résztvevők 84, Lengyelországban 66, Csehországban pedig 63 százaléka mondana igent — tűnik ki a három országban egyidejűleg elvégzett május végi közvéleménykutatásból. A belépés ellen szavazna a magyarok 8, a lengyelek 26 és a csehek 29 százaléka. A lengyelországi felmérést végző CBOS közvéleménykutató intézet májusi vizsgálata szerint még 75 százaléko s volt a bővítés híveinek aránya, az ellenzőké pedig 19 százalék. A magyarok 77, a lengyelek 72, a csehek 63 százaléka mondta azt, hogy részt venne a
