Reggeli Sajtófigyelő, 2002. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-06-06
10 ombudsman súlya csökk enni látszik. Jelentéseiben évről évre visszatérő gondokat jelez az (egyedül őt újraválasztó) parlamentnek anélkül, hogy a képviselőkből ez különösebb izgalmakat váltana ki. S míg nálunk leülni látszott a kisebbségi tematika, néhány közeli országban éppen ellenkezőleg: a Cseh Köztársaságban és Jugoszláviában kisebbségi törvények születtek, és további országok csatlakoztak a nyelvi chartához. Mára a kisebbségi kérdésben paradox helyzetek sora halmozódott fel. Míg a határon túli magyarok ügye első osztályú b elpolitikai kérdéssé nőtte ki magát, a hazai kisebbségek legjobb esetben is csak külügyi vonatkozásban (az anyaországukkal fenntartott kétoldalú kapcsolatokban vagy az Európa Tanácsban) válnak fontossá. Míg korábban a többi honos etnikum vitte a hátán a ci gányság jogi egyenlősítését, most a cigányság az, amelytől a többi etnikum jogi helyzetének változása függ, hiszen minden olyan, a kisebbségeket érintő törvény módosítása és új törvény előterjesztése, amely kétharmados minősítésű, csak a romák egyetértésév el, a Farkas FlóriánOCÖLungo DromFidesz vonal bekapcsolásával történhet. A kisebbségi oktatás, kultúra állami támogatása egyidejűleg pazarló (cigány felzárkóztató oktatásra felvehető fejkvóta, ellenőrzés nélküli közalapítványi támogatások) és alulfinans zírozott (közművelődési és oktatási intézmények), miközben egészében csekély mértékű és maradékelven működő. Az idei országgyűlési választásokat megelőzően, a határon túli magyarokkal és a cigánysággal ellentétben, a hazai nemzetiségek nem kaptak szerepet a kampányvezérek forgatókönyveiben. A Medgyessykormányban már szinte minden kormányzati posztot betöltöttek, kivéve a hazai kisebbségekkel foglalkozó területet. A miniszterelnöknek nincs (hazai) kisebbségekre specializálódott tanácsadója, bár örvendetes, hogy már van külön cigányügyi politikai államtitkár. Úgy tűnik, bizonyos területeken leválik a romaügy az általános kisebbségpolitikáról, de ez azzal a veszéllyel is járhat, hogy a többi tizenkettő problémáinak nagypolitikai súlya tovább csökken. Marade hát a langyos víz, vagy lesz egy kis pezsdülés? A XXI. század elején a nyelvvesztés, a természetes asszimilálódás, az EUcsatlakozással kialakuló új helyzet azt követeli, hogy újragondoljuk a hazai nemzetiségekkel kapcsolatos alapvető kérdéseket. A magya rországi nemzetiségek országos önkormányzati elnökei május 7én találkozót kezdeményeztek az akkor még csak kijelölt miniszterelnökkel, Medgyessy Péterrel, és 13án eljuttatták hozzá az új kormánynak címzett elvárásaikat. A jövőt illetően vannak jó és ross z előjelek. Rossz előjel, hogy az Országgyűlés emberi jogi bizottságában visszaszorulni látszik a nemzetiségi tematika. Több cikluson keresztül szakmai tapasztalatra szert tett képviselők szorultak háttérbe. Viszont az új belügyminiszter a bizottsági megha llgatáson tájékozottnak és tettrekésznek mutatkozott. Rossz jel, hogy nem kapott önálló minisztériumot a kisebbségügy, de mindezek helyet kaptak a Miniszterelnöki Hivatalban, és talán címzetes államtitkár vezeti majd a Kisebbségi Hivatalt. Kedvezőtlen előj el, hogy egy hónapra volt szükség a megkereséstől a találkozóig, de biztató, hogy Medgyessy Péter és kabinetfőnöke is úgy nyilatkozott: kormányzat még soha nem volt ilyen nyitott és fogadókész a nemzetiségek problémái iránt. A mai találkozótól a nemzetisé gek azt várják, hogy válaszokat is kapnak felvetéseikre. A cseh szólás szerint: Nech se prekvapit! Azaz: hagyd meglepni magad!, vagy magyarosabban: légy optimista, és bízz a jövőben! vissza A szerző politológus Készítette: Boé r Krisztina és Csoma Sándorné * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság