Reggeli Sajtófigyelő, 2002. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-06-25
7 hangsúlyoz za nyilatkozatában a román kormányfő. Nastase rámutat: az európai fórumok azért érdekeltek a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kérdések megoldásában, mert szükségesnek tartják a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak hatékony védelmére vonatkoz ó sarkalatos elvek általános tiszteletben tartását és az államok tökéletes együttélését a jószomszédság elvei alapján. A velencei bizottság hangsúlyozta, az EBESZ kisebbségi főbiztosa pedig megerősítette, hogy ezek az elvek: a területi szuverenitás, az emb eri jogok tiszteletben tartása, különös tekintettel a diszkriminációmentességre, az államok közötti baráti viszony és a pacta sunt servanda elve - áll a nyilatkozatban. Románia kormánya nevében Nastase végül meggyőződését fejezi ki, hogy "a nagy európai család által ,,hitelesített,, követelményekkel összhangban álló cselekvés készsége elvezet a nemzetközi közösség alapvető elveivel ellentétes normák kiküszöböléséhez, és lehetővé teszi a két ország számára, hogy a románmagyar cselekvő partnerség keretébe n, közös erőfeszítéseik eredményeképpen, folytatódjék a kétoldalú együttműködés átfogó fejlesztése valamennyi területen". vissza Az Európa Tanács elé kerül a kedvezménytörvény 2002. június 25. (1. oldal) Munkatársunktól Szükség van a kedvezménytörvény bizonyos módosításaira, hogy a jogszabály teljes összhangba kerüljön az európai normákkal, és Magyarország minden kritikus felvetésre megnyugtató választ adjon – jelentette ki tegnap Rolf Ek eus, az Európai Biztonsági és Együt tműködési Szervezet nemzeti kisebbségekért felelős főbiztosa, miután megbeszéléseket folytatott az Országgyűlés integrációs bizottságának elnökével. SzentIványi István úgy vélekedett, hogy a törvényhozás túlterheltsége miatt kiérlelt álláspont ebben a kérdésben leghamarabb ősszel kerülhet a parlament elé, így annak elfogadása legkorábban október végén várható. Budapesti látogatásán a főbiztos megbeszéléseket folytatott Bálint Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökével és Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával is. A kedvezménytörvényt értékelő úgynevezett Jürgensjelentés ugyanakkor az Európa Tanács mai ülésének egyik napirendi pontja lesz. Előzetes hírek szerint a dokumentum súlyos kifogásokat emel a jogszabállyal kapcsolatban. A strasbourgi székhelyű szervezet jogi és emberjogi bizottságának tegnapi ülésén Tabajdi Csaba, az ET országgyűlési küldöttségének vezetője leszögezte: Magyarország számára elfogadhatatlan a kedvezménytörvény hatályon kívül h elyezése, de készen áll arra, hogy módosítás formájában a törvényszövegbe beillessze a velencei bizottság ajánlásait. A Jürgensjelentés hazai hatásait firtató kérdésünk kapcsán Kovács László külügyminiszter elmondta, hogy olyan megoldáson dolgoznak, amely megfelel a törvény eredeti céljainak, Magyarország és a határon túli magyarság érdekeinek, elfogadható a szonszédos országok kormányai számára és összhangban van az európai normákkal. vissza Európa tanácsi patthelyzet Jürg ensügyben 2002. június 25. (9. oldal) Munkatársunktól Nincs változás a magyar álláspontban: a Jürgensjelentés elfogadhatatlan számunkra – jelentette ki lapunk kérdésére Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnö ke. A politikus kifejtette, hogy az Erik Jürgens holland képviselő által összeállított hatoldalas jelentés nem tekinthető az Európa Tanács által mérlegelésre alkalmas anyagnak, hanem magánvéleményt foglal össze. Ez alapján az ETnek azt javasolja, hogy a magyar kedvezménytörvényt vonassa vi ssza, és új jogszabályt léptessen életbe. Németh Zsolt meggyőződését fejezte ki, hogy az ET nem fogadja el a Jürgensjelentésben leírtakat, mivel a kedvezménytörvény körül az utóbbi időben amúgy is forrt a levegő, így a testület nem kíván olajat önteni a tűzre, valamint, mert a jelentéssel kapcsolatban néhány nap alatt rengeteg módosító