Reggeli Sajtófigyelő, 2002. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-05-07
4 Ágoston András nyílt levele Kovács Lászlóhoz A Vajdasági Magyar Demokr ata Párt rosszallással veszi tudomásul, hogy Kovács László leendő magyar külügyminiszter jelezte: a vajdasági magyar politikai elitnek a helyi szerb hatalomhoz simuló szárnyát kívánja előnyben részesíteni a nemzeti szárnnyal szemben — áll abban a nyílt lev élben, amelyet Ágoston András, a VMDP elnöke küldött az MSZP vezetőjének. A levélből kiderül, a pártelnök a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) gondol, amely tagja a szerbiai kormánykoalíciónak. Ágoston szerint Magyarország szomszédjai nak is meg kell szokniuk, hogy a magyar nemzet lassan levetkőzi a trianoni traumát, s tizenötmilliós mivoltában közeledik Európa felé. Kasza József Ágoston levelére reagálva közölte: Ágoston megnyilvánulása és hangvétele nem új, ezért nem is kíván érdembe n válaszolni a rágalmakra. Kasza szerint a VMDP elnöke az eddigi magyar hatalom kegyeltje volt, s most úgy viselkedik, mint egy sértett ember, akinek kirántották a szőnyeget a lába alól. Kasza leszögezte: a VMSZ büszke eddigi teljesítményére, s nem simul a hatalomhoz, hanem hatalmon van, mert csak így tudja megvalósítani a vajdasági magyarság céljait. Hozzátette, hogy a VMSZ összehasonlíthatatlanul nagyobb támogatottsággal bír a vajdasági magyarság körében, mint a VMDP. MSZPforrásokból lapunk úgy értesült , hogy Kovács László pártelnök tanulmányozza Ágoston András hozzá intézett levelét és személyesen kíván arra válaszolni. vissza MTI — NÉPSZAVAinformáció Aggódik a Polgári Szárny Maradjon a státustörvény és az egyetem Nyí lt levélben kéri Medgyessy Pétertől az RMDSZ képviselőházi frakciójának Polgári Szárnya, hogy a kormányalakítás után az MSZP ne kezdeményezze a státustörvény és a hozzá kapcsolódó dokumentumok módosítását, és továbbra is biztosítsák az Erdélyi Magyar Tudom ányegyetem kiépítésére és működésére szánt állami támogatást. A kilenc aláíró kiemeli, hogy a kedvezménytörvény, valamint az egyetem olyan eredmények, amelyek megtartásával és továbbfejlesztésével megvalósítható a nemzetpolitika pártok felett álló értékein ek hatékony képviselete. Toró Tibor, a Reform Tömörülés elnöke, a Polgári Szárny képviselője arra a kérdésünkre, hogy kéréseiket eljuttatták Medgyessy Péterhez is, vagy csupán a romániai magyar lapokban jelentették meg, elmondta: a nyílt levél szimboliku s eszköz, nem csupán a címzetthez, hanem a közvéleményhez is szól. A fiatal erdélyi politikus azzal indokolta a nyílt levél közzétételét, hogy úgy érezték: mind a nyertes párt, mind a kormányfőjelölt nyilatkozatai aggodalomra adtak okot. Úgy érezték, nem v oltak egyértelműek a szocialisták kampánybeli megnyilvánulásai. Mindenekelőtt azt kifogásolják, hogy Kovács László és Adrian Nastase egyaránt az alapszerződést nevezte meg a jövőbeli kétoldalú kapcsolatok alapjaként. Márpedig ez a szerződés az RMDSZ megkér dezése nélkül, annak tiltakozása ellenére született. A státustörvény viszont nemzeti konszenzuson alapszik. A Polgári Szárny képviselői azért is aggódnak, mert az MSZP az SZDSZszel, egy olyan párttal készül koalícióra lépni, amely a státustörvényt nem sz avazta meg, és amelynek képviselői komoly elvi kifogásokat emeltek a törvény ellen — hangsúlyozta Toró. vissza Gál Mária NÉPSZAVA Titkárságból hivatal A Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH) 1992 májusában alapították a 901992. számú