Reggeli Sajtófigyelő, 2002. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-05-06
6 1989re azonban példátlan helyzet állt elő: ha a két világháború közötti rövid időszaktól eltekintünk, az ország csaknem ötszáz év után visszanyerhette függetlenségét. Haza és haladás újra egybecsengő fogalmak lehettek: a parttalan sodródás véget ért, a kikerülhetetlen kényszerpályák is megszűntek. Egy kiegyensúlyozott társadalmi, gazdasági fejlődéshez soha ne m voltak ennyire kedvezők a nemzetközi feltételek. Most elmondhatjuk ugyanis, hogy nem a német és a török között kell választanunk, s nem arról kell döntenünk, hogy a német vagy a szovjet mellett vagy épp ellene akarunke nemzetpolitikát folytatni. A kérdé s most az: miként is lépjünk be az unióba, s melyik úttal nyer többet Magyarország? Azaz miként akarja az ország átlépni a saját, török időszakban szerzett örökségének árnyékát, az állandó széthúzást és a nemesi hagyományra épülő nemzetfelfogást? Milyen ne mzeti egységet akarunk egyáltalán? A szocialisták is az uniós csatlakozásra törekednek, és ők is a nemzeti egységet szeretnék megteremteni. Így azonban egy múltjával zavaros viszonyban lévő, apatikus, a Kádárrendszerben begyakorolt túlélési reflexekkel op eráló, a kisszerűséget követendő mintának állító, a kádári kisemberek egységét megteremtő Magyarország lesz az Európai Unió tagja. Ez a „Csak ne legyen semmi baj!” nemzetpolitikai programja. A másik út, a Fidesz vezette polgári összefogás útja egy múltjáva l tisztában lévő, önmagára büszke, lelkes Magyarországé. Az ország az előző négy évben elindult a polgári nemzetegyesítés megteremtése felé vezető úton. E négy év alatt nem a nemzeti múlt kisajátítása, hanem épp ellenkezőleg, a nemzeti múlt és a nemzeti j elképek demokratikus birtokbavétele történt. Ennek üzenete: a magyar nemzeti múlt, a Szent Korona, szemben a két világháború között is érvényes werbőczyánus társadalomfelfogással, kivétel nélkül mindenkié. A Fideszkormány a nemesi múlt ereklyéit nem múzeu mi kellékeknek, hanem a múlt mai, demokratikus kornak megfelelő átéléséhez alkalmassá tett jelképeknek tekinti. Biztosak lehetünk abban, hogy Werbőczy menten nemesi kardjába dőlt volna, ha látta volna, miként viszi egy nem nemesi fiú a Szent Koronát a Nemz eti Múzeumból a Parlamentbe. A Fideszt árokásással és arroganciával vádolók megfeledkeznek arról a tényről is, hogy a polgári összefogás egy árkot már biztosan betemetett: a parasztokat (a kisgazdákat) beemelte a politikai nemzetbe, megszüntetve a nemesi é s paraszti Magyarország történelmi szembenállását, egyúttal nagy lépést téve a népiurbánus vita megszüntetése felé. A vidékkel kötött történelmi béke a Fideszkormány legnagyobb társadalmi sikere, s egy több évszázados nemzeti (nemesi) hagyománynak vet vé get. Többek között e történelmi léptékű politikai paktum tette lehetővé, hogy 2002re egy példátlanul erős és egységes jobboldal jött létre, egy olyan jobboldal, amely a történelem során először nem osztályalapon szerveződik. Orbán Viktor személyisége ugya nis „jobbágynak”, „polgárnak”, „nemesnek” egyaránt elfogadható. Egy történelmi jelentőségű alku tehát megtörtént, s ezt a nemzeti konszenzust kell kiterjeszteni azokra a rétegekre is, amelyeknek tagjai most nem a polgári összefogást választották. Mindazok tehát, akik a Horthykorszak szellemének felelevenítését vetették a Fidesz szemére, alaposan félreértették a helyzetet. A fenti két példa ugyanis nem mást, mint a Horthykorszak társadalmi felfogásának radikális elutasítását illusztrálja. A jobboldalra v ár a feladat, hogy Magyarország szilárd nemzetállamként megerősítse önmagát, ugyanakkor megtalálja a helyét gazdaságilag és kulturálisan is egy olyan világban, ahol csak akkor lehet sikeres, ha egyszerre lesz magabiztos, hazájára büszke magyar és elkötelez ett európai. Ez tehát a nemzeti egység megteremtésének polgári programja. Ehhez azonban elengedhetetlen egy önbizalmában megerősödött, ugyanakkor nem elbizakodott, önmaga erejében bízó politikai nemzet, amely magabiztosan foglalja el Európában az őt megill ető helyet. Amely a széthúzás és a letargia, valamint a puszta túlélési törekvés helyett a bizakodást és a reményt tűzi zászlajára. Amely egyesít, és képes arra, hogy a nemzeti összetartozást újra átélhető élménnyé tegye. S amelyben mindenki, szociális hel yzetétől és származásától függetlenül, legyen szó budapestiekről vagy falusiakról, roma honfitársainkról, értelmiségiekről vagy panelházakban lakó kétkezi munkásokról, gazdagokról vagy szegényekről, megtalálja a maga számításait, s ahol úgy érezheti, a fel emelkedés lehetősége, ha akarja, nyitva áll előtte. S ha ez sikerül, Magyarország egyszer s mindenkorra kiléphet abból a sodródás, megosztottság és rossz lelkiismeret jellemezte, puszta túlélésre koncentráló, „rossz körből”, amelybe történelme során az utó bbi évszázadokban kényszerült. A feladat tehát világos. A polgári koalíció az előző négy évben minden hibájával együtt jó úton járt. S bár most nem maradhat kormányon, a lehetőség mégsem veszett el. Az Orbán Viktor vezette jobboldal további erőt gyűjthet. A polgári nemzetegyesítésnek ugyanis nincs alternatívája, mivel a másik oldal egyetlen olyan „romantikus” ügyet sem tudott felkarolni, amely lelkesítene, s amelyet szenvedéllyel szeretni lehetne, márpedig szilárd nemzeti egység enélkül aligha képzelhető el . vissza
