Reggeli Sajtófigyelő, 2002. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-03-04
13 Véleményem szerint tehát nem áll meg az a vád, hogy Orbán Viktor megpróbálta eltéríteni az országot az európai pályáról, megkísérelte a középhatalmi Magyarország megteremtését a térségben, eközben sikeresen szigetelte el önmagát a nagyhatalmak tól, s szakított meg minden stratégiai szövetséget. A hosszú időn át simulékony viselkedéshez szokott kritikusokat – köztük egyes európai politikusokat is – leginkább a kormányfő a kontinensen egyre jellemzőbb határozottsága, szókimondása, néha esetleg val óban az ország erején felüli kiállása zavarja. Ezzel kapcsolatban azonban Francis Fukuyamát idézném, aki szerint egy nemzet fejlődéséhez a legfontosabb, hogy higgyen önmagában. Erről, a célok megvalósításának módjairól, a kelleténél gyakoribb kommunikációs zavarokról, a retorikáról még lenne értelme vitatkozni, a bírálatok legnagyobb baja azonban az, hogy alapjaiban kérdőjelezik meg a kormány jóindulatát, s a nemzeti érdekek tudatos csorbításával vádolnak, miközben szinte már minden kérdésben a kabinet vita partnereinek álláspontjára helyezkednek. Nehéz így vitatkozni, pedig a jó szándékú közös gondolkodás mindannyiunkat előbbre vinne és valóban a nemzeti érdekeket szolgálná. vissza Bíró Béla: A bizalom iskolája 20020304 (a nyomtatott MH cikke) A hónap elején az RMDSZ és a kormányzó román szociáldemokraták a 2002es évre érvényesen is aláírták a kormányzati együttműködési megállapodás szövegét. A megállapodás formailag nem jelent a kormányban való részvételt, gyakorlatilag azonban az RMDSZ pontosan meghatározott engedmények fejében vállalja, hogy hallgatólagosan koalíciós partnerként viselkedik. Az együttműködésnek ez a formája mindkét fél számára figyelemre méltó előnyökkel jár. A szélsőséges román nacionalisták nem vádolh atják azzal mérsékeltebben nacionalista nemzettársaikat, hogy megosztották a hatalmat az ősellenségnek tekintett magyarokkal, s az RMDSZ radikálisabban nacionalista csoportjai sem vádolhatják azzal mérsékeltebben nacionalista partnereiket, hogy pusztán a h atalom birtoklásáért feküdtek le az - ugyancsak - ősellenségnek. A valóságban azonban sem az RMDSZnek, sem a román szociáldemokratáknak nem volt más választásuk. Markó Béla magyarjai nem valamiféle naiv és hiszékeny idealizmustól vezettetve mentek bele a z együttműködésbe, ahogyan Nastase úr románjai sem magyarbarát érzéseik hatása alatt öleltek keblükre bennünket. Magyarok és románok meg voltak és vannak győződve róla, hogy mindez amúgy (azaz a hagyomány szempontjából) nem igazán helyes, de ez idő szerint közösségként és személyesen is így nyerhetik a legtöbbet. Mindkét fél számára nyilvánvalóvá vált, hosszabb távon nem azt fogják nyerni, amit a másik elveszít, és nem azt veszítik el, amit a másik megnyer. Legalábbis a magasabb szinteken. Helyi szinten eg yelőre a kérdés jóval bonyolultabb. Itt ugyanis Ceausescu egykor még kizárólag uralkodásra delegált telepeseinek nagy része még mindig nem hajlandó felismerni, hogy a jövőre vonatkozóan nem a meglévő koncokért folytatott marakodás a mérvadó, hanem az euroa tlanti integrációval megnyíló lehetőségeken való osztozkodás. Ezekhez a lehetőségekhez, melyek konkrét pénzügyi forrásokat, fejlesztési alapokat, beruházókat, külföldi piacokat, a hazai erőforrások hatékonyabb kiaknázást jelenthetik, csakis közösen férhetü nk hozzá. Amint azt a székely megyékben dúló lélekölő hatalmi harc is bizonyítja, sokan még mindig a régi, úgynevezett állami pozíciókért vívott küzdelmet tartják alapvetőnek. Ez a magyarázata annak, hogy a vezető állások túlnyomó többsége továbbra is romá n kézen van, sőt a románság bizonyos képviselői újabb és újabb állásokra szeretnék rátenni a kezüket. Magasabb szinteken - úgy tűnik - már belátták, hogy ez a gyakorlat folytathatatlan. A román egyeduralom rövid távú tartósítása a hosszú távú román lehetős égek meghiúsítását vonhatja maga után. Ha a magyarság - egyelőre szerény mértékben - nem részesedik az új lehetőségekből (ami a jogtalanul elvett vagyon jelentős részének visszaszolgáltatása, a kisebbség kollektív jogainak legalább részleges elismerése nél kül ma már lehetetlen), azok a románság számára is elveszhetnek. Két esélyünk van tehát: vagy együtt, vagy sehogyan. Nem kell szeretnünk egymást, csupán önnön jól megfontolt érdekeinket kell következetesen szem előtt tartanunk. A mai politikai játszmák ug yanis nem nullszaldósak. Az új lehetőségekhez nem azáltal jutunk hozzá, hogy elvesszük őket egymástól, hanem azáltal, hogy kölcsönösen hozzájuk segítjük egymást. Ez a helyzet az együttműködés és a kölcsönös bizalom igazi iskolája. Annak ellenére is, hogy egyik félnek sincs szándékában tényleg megbízni a másikban. A körülmények kényszerítik - mindkettőt - arra, hogy úgy viselkedjen, mintha tökéletesen megbízna. Így aztán a bizalom szinte észrevétlenül, mintegy a bizalmatlanság leple alatt lopózhat a lelkekb e. A nacionalista úgy adja fel nacionalizmusát, hogy közben meg van győződve róla: jó nacionalistaként cselekszik. Ez a mechanizmus akkor lehet igazán hatékony, ha a helyzet a továbbiakban sem teszi egyik fél számára sem lehetővé, hogy visszaéljen, egészen pontosan, hogy büntetlenül visszaéljen a másik bizalmával. S ez a helyzet tartósnak ígérkezik. Románia a NATOtagságért folytatott, és teljes joggal létfontosságúnak érzett, versenyfutás finisébe érkezett. A
