Reggeli Sajtófigyelő, 2002. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-02-02
5 tanulmány is leszögezi, térségünk mezőgazdaságára általánosan jellemző, hogy a nyugati hoz képest nagyságrendekkel többen dolgoznak benne, ami annak is a következménye, hogy vidéken – más megfelelő munkalehetőség híján – nagyon sokan nem tudnák magukat fenntartani törpegazdaságuk vagy az őket foglalkoztató, ám fejlesztésre képtelen és ezért szintén vegetáló nagyobb gazdasági egységek szegényes bevételei nélkül. Ezeknek a kényszergazdaságoknak a létét – amelyek termelékenysége és az általuk előállított áruk minősége messze elmarad az EUstandardoktól – eleve veszélyezteti a csatlakozás, hiszen gyengébb, de olcsóbb árucikkeik egy csapásra eltűnhetnek a szigorúbb uniós követelmények betartatásával. Pedig ezek a termékek jelenleg még vevőre találnak a csekélyebb vásárlóerővel rendelkező belföldi vevőknél és a minőségi standardokra kevésbé érzékeny keleti piacokon. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a tervezet értelmében a keletközépeurópai országok gazdái eleve kevesebb támogatásban részesülhetnek uniós vetélytársaiknál, minden bizonnyal nem találjuk túlzónak az idézett dokumentum megállapításait: „Az, hogy [ezekben az országokban a mezőgazdaság] elérje a 15 jelenlegi EUtagállam idevágó termelékenységi értékeinek csak a felét […], máris négymillió mezőgazdasági munkahely felszámolását vonja maga után.” Csekély vigasz Magyarország számára, hogy a tanulm ány szerint Románia és Lengyelország lenne a legnagyobb vesztese annak a folyamatnak, amelynek nyomán az elszegényedett néprétegek újabb hulláma indulhat meg a több munkahelyet kínáló városok felé. Günter Verheugen bővítési biztos szerint viszont nincs ap elláta, az EU ismertetett elképzeléseit nem tekinti tárgyalási alapnak, hanem inkább annak a maximumnak, amelyet a big bang (azaz a kevesebb új tagállam helyett egyszerre több, szám szerint tíz belépőt támogató) bővítési elképzelésekbe beleférő aspiráns or szágok küldöttségei egyáltalán elérhetnek a tárgyalóasztalnál. A brit konzervatív Daily Telegraph brüsszeli tudósítója csütörtöki cikkében egyenesen úgy fogalmaz, hogy az Európai Bizottság „kötélen táncolt, amikor javaslatait megfogalmazta. Attól tartott, hogy Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Portugália és Görögország szabotálnák a bővítési folyamatot, ha úgy vélnék, hogy gazdáik és országaik szegényebb régióinak uniós szubvenciói hirtelenében KeletEurópába vándorolnának.” Mindez sejteni engedi azokat az erőket is, amelyek az Európai Bizottságot ebbe az irányba taszították, és amelyek várhatóan a továbbiakban is komoly akadályt jelentenek számunkra a kedvezőbb pozíciók kiharcolásában. Nem valószínű azonban, hogy mindez meghatja majd KeletKözépEurópa országait. A Svédországban tartózkodó Leszek Miller lengyel miniszterelnök máris felhívta a figyelmet, hogy az uniós csatlakozás támogatottsága nagyban csökkenhet a fejlemények miatt, márpedig ez nyilvánvalóan befolyásolja majd az ez ügyben tartand ó népszavazás eredményét. A szintén érintett Észtország miniszterelnöke kerek perec kijelentette, hogy Brüsszel döntése nem igazolható, míg Orbán Viktor magyar miniszterelnök kemény tárgyalásokat helyezett kilátásba, hogy az új feltételeken enyhítsenek. P ersze a radikálisok még keményebb választ sürgetnek. A lengyel parasztokat tömörítő Lengyel Önvédelmi Párt vezetője, Andrzej Lepper például dacosan kijelentette, hogy „ha az EU kizsákmányol, és termékeinek lerakóhelyéül használ bennünket, akkor propagandah áborúba kezdünk, és biztosítjuk, hogy a lengyelek nemmel szavazzanak [az EUreferendumon]”. Csurka István, a MIÉP elnöke sem késlekedett, szerdai sajtótájékoztatóján máris kinyilvánította: „Így nincs csatlakozás, így csak egy gyarmatot lehet Európához csat olni.” Az Európai Bizottság agrártámogatási elképzeléseinek szerdai nyilvánosságra hozását követően azonban valószínűleg a választók szélesebb rétegei is felismerik annak a sajátos gazdaságpolitikai satunak a hármas szorítását, amely egyrészt Brüsszel, má srészt Moszkva, bizonyos szempontból pedig az egyre intenzívebb versenyre kényszerített globalizálódó gazdaság felől fenyegeti KeletKözépEurópát. Ez a szorítás – az, hogy ezek az államok önállóan aligha őrizhetik meg vagy érhetik el a versenyképességet e gy globális gazdaságban – , valamint a magyar külpolitika egyik prioritása, miszerint az unió keretein belül egyesíthessük végre a múlt században szétszabdalt nemzetet, az
