Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-08
12 Az SZDSZ a státustörvény sürgős módosítását és Orbán Viktor miniszterelnök aláírásának visszavonását javasolja a román kollégájával kötött egyetértési nyilatkozatról. Fodor Gábor a státustörvény ellen szavazó SZDSZ képviselőjeként hangsúlyozta, hogy nem le pte meg őket a törvény hatálybalépésének idejére kialakult teljes zűrzavar, mégis sajnálják, hogy így történt. Az SZDSZ álláspontja szerint sem a határon túli magyarok, sem a magyar állampolgárok érdekeit nem szolgálja a jelen formájában hatályba lépett t örvény. A képviselő elképesztőnek nevezte, hogy a külügyminiszter azzal volt kénytelen érvelni, hogy az OrbánNastasenyilatkozat azért vált szükségessé, mert fel kellett oldani a törvény által keltett feszültséget a két ország között. Aggasztó jelenség, h ogy a törvény és az egyetértési nyilatkozat ellentmond egymásnak. Ha ezt a helyzetet nem rendezi a kormány, ezzel azt sugallja, hogy a törvényeket nem kell betartani. Gusztos Péter SZDSZügyvivő aláhúzta, hogy a magyar nemzetiségi szervezetek és intézménye k támogatása olyan cél, amely anélkül is teljesíthető lett volna, hogy ezeket a konfliktusokat - az "ostobán provokatív kishatalmi politikával" - kiélezik. Az SZDSZ azt javasolja, hogy a törvényből töröljék a hozzátartozói igazolványt, a foglalkoztatási é s társadalombiztosítási kedvezményeket és az ajánló szervezet intézményét. Ki kell egészíteni viszont a törvényt a szülőföldön működő kisebbségi oktatási és kulturális intézmények rendszeres támogatásának formáival. Ezt a javaslatukat december 29én már be is nyújtották az Országgyűlésnek. Ennek alapján az egyetértési nyilatkozat feleslegessé is válik, ezért azt vissza kell vonni. Kósa Lajos: pánikkeltés, botránypolitizálás zajlik Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke nem tart attól, hogy a kedvezm énytörvény, illetve a magyarromán kormányfői megállapodás következtében a román munkaerő elárasztja a keleti országrészt. Kósa Lajos hétfőn a debreceni városházán tartott sajtótájékoztatóján "politikai pánikkeltésnek", a választások előtti "botránypolitiz álásnak" minősítette az MSZP ezzel kapcsolatos bírálatait. A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy a kedvezménytörvényt 95 százalékos támogatottsággal fogadta el az Országgyűlés, ami jól jelzi, hogy ez nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy. Kósa Lajos szerint alaptalan az a feltételezés, miszerint a miniszterelnöki egyetértési nyilatkozat következményeként a román munkaerő elárasztja az országot. A Fidesz alelnöke ugyanakkor a magyar munkaerőpiac legnagyobb problémájának a feketemunkát látja, megítélés e szerint a román kormánnyal kötött megállapodás ennek a "fehérítését" is segíti. Végezetül Kósa Lajos elmondta: ma Magyarországon 50 ezer alatt van a külföldi munkavállalók száma, s nem éri el az egy százalékot azoké, akik a Tiszántúlon vállalnak munkát. "A külföldi munkavállaló nem oda megy, ahol nincs munka, hanem ahol kedvező lehetőséget talál" - mondta Kósa Lajos. MHösszeállítás vissza Mágnesként vonzzák a pártok a romákat 20020108 (a nyomtatott MH cikke) Bár már valam ennyi párt megígérte a kisebbségek parlamenti képviseletének rendezését, eddig nem született megoldás a rendszerváltás óta húzódó kérdésre. Három hónappal a választások előtt a pártok számára ismét felértékelődtek a kisebbségi szavazatok. A pártok főleg a roma szervezeteknek, mint a legnagyobb kisebbségnek ajánlanak biztos listás helyeket, ezzel is megosztva a roma közösséget. Az elmúlt hetek eseményei azt mutatják, hogy a pártok szemében a választások előtt felértékelődtek a kisebbségi származású polgárok szavazatai. A választási szövetséggel megkeresett szervezetek némelyike nem köt megállapodást, néhányan azonban megegyeznek a parlamenti képviseletért. A legnagyobb visszhangot a Fidesz és a Lungo Drom közötti megállapodás váltotta ki, mely megosztja a mag yarországi roma szervezeteket: egyesek üdvözlik, mások elítélik a megállapodást. 2002ben egyébként kormánypárti és ellenzéki színekben is indulnak roma származású képviselőjelöltek. A