Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-16
12 pedig Szlovákiában esedékes választásokkal összefüggő körülmények megnehezíthetik a folyamatot. Ahogy közeled ik a választások időpontja, egyre nagyobb valószínűséggel fenyeget, hogy a kampányok során egyes politikai erők visszaélhetnek a kedvezménytörvény rendezetlensége nyomán kialakuló helyzettel. Hozzátette: Szlovákiában ennek kisebb a kockázata. A TASR szlová k közszolgálati hírügynökség keddi jelentése szerint Schuster külön hangsúlyozta: megengedhetetlen, hogy a kedvezménytörvény megzavarja Magyarország és Szlovákia kétoldalú kapcsolatait, „kivált olyan időszakban, amikor Szlovákia annak a NATOnak a meghívój ára vár, amelynek Magyarország már a tagja”. Szlovákiában a hétfői királyhelmeci kapunyitás után kedden Kassán nyílt meg a magyar igazolvány kérelmezésében közreműködő újabb szlovákiai iroda. Szlovákiában január 25ig összesen tizenegy irodát nyitnak. Eze kben mintegy harminc alkalmazott segíti a kérelmezőket. A múlt héten Dunaszerdahelyen, Galántán és Érsekújvárott nyílt iroda. Az MTI pozsonyi tudósítójának összesített adatai szerint a már működő irodák közel ezer kitöltött űrlapot fogadtak és több ezer ké relmezőt láttak el a szükséges nyomtatvánnyal. Jelöltállítás Kárpátalján Beregszászi magyarok küzdelme a voksokért 2002. január 16. MTI Gajdos Istvánt, a járási közigazgatási hivatal elnökét kérték fel a be regszászi járásban több helyen megtartott jelölőgyűléseken, hogy a Beregszász központú körzet képviselőjelöltjeként induljon a március 31i ukrajnai parlamenti választásokon. Az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó megyei lap szerint a beregszászi járási kórh áz dolgozóinak és a járás állami hivatalnokainak, pedagógusainak gyűlésén felszólalók egyetértettek abban, hogy a Beregvidékiek érdekeit legjobban Gajdos István képviselné Ukrajna törvényhozásában. Úgy vélték, Gajdos korábban a járási tanács, jelenleg ped ig az állami közigazgatási hivatal vezetőjeként sokat tett és tesz annak érdekében, hogy gazdaságilag megerősödjön a járás és a város, javuljon lakosainak életszínvonala – közölte a lap. Az Egyesített Ukrán Szociáldemokrata Párt (SZDPU) beregszászi járási szervezetének elnöki tisztét is betöltő Gajdos István fő ellenfele Kovács Miklós, a Beregszász központú választókerület jelenlegi parlamenti képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke lesz, aki már korábban bejelentette, hogy a KMKSZ jelöltjeként ismét indulni fog a parlamenti választásokon. vissza Orbánescu, munkát kenyeret! 2002. január 16. Molnár Tamás Ezt az ihletett, hazug címmondatot láttam tegnap délután felgrafittizve a budai ra kpart óriásplakátján. Igazi útszéli kampányszöveg. A státustörvény kapcsán az MSZP ismét – ki tudja, hányadszor – nívó alá ereszkedett. A vál tozatosság kedvéért most az Európa Tanács főtitkárát és legnagyobb számú parlamenti frakciójának vezetőjét, Wilfried Martenst bírálják. Sokan meglepődtek, mert erre – a horni szóval – „elcseszett” aktusra nem számítottak. Különösen fájdalmas volt a politik ai tematizálásban jeleskedő Fidesz meglepett bénultsága. Pedig a történelmi tapasztalataink már a tető alá hozott megállapodás aláírásakor felidéződhettek volna. Emlékezzünk, kik voltak azok, akik egy lázas, idült eszme nevében gyökerestül kiirtották az i ntellektust, hogy aztán tűzzelvassal megteremtsenek egy felsőbbrendű ideológiát? Kik voltak azok, akik a sztyeppék proletár internacionalizmusát álságos, kokárdás nemzetiszín zászlóerdőre cserélték? Kik voltak azok, akik a legbrutálisabb katonai arzenálju kat „békeharcra” használták? Kik voltak azok, akik keresztény papokat likvidáltak, internáltak, majd kéztördelő, együttműködésre felszólító választási levelet küldtek nekik? Kik voltak azok, akik bitóra húzták nemzetünk ’56os hőseit, majd mikrofonálvánnya l kampányoltak a mártírok sírjainál? Vagy kik voltak azok, akik 1994től kezdve négy éven keresztül teletömték a külvárosi csehók füstös pultjait segélyekből nyomorgó munkanélküliekkel, majd mint a munkavállalók védőszentjei, megjelennek most, a státustörv ény kapcsán? Ők a mi