Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-15
5 Ukrajnában megkezdődött a pártok jelöltállítása, s ezzel egy időben hivatalosan is kezdetét vette az idei parlamenti választás első szakasza. A 450 fős parlament képviselőinek felét pártlistán, másik felét pedig egyéni körzetben választj ák meg. Kárpátalján hat egyéni kerületet hoztak létre. Bár mindegyikben – így például az Ungvár, Munkács és Ilosva központúban – szép számban élnek magyar ajkúak, a kárpátaljai magyarok figyelme a 72. számú, Beregszász központú körzetre összpontosul. Ez ug yanis az ún. magyar körzet, ahol immár harmadik alkalommal két magyar lesz a legesélyesebb arra, hogy elnyerje a parlament egyetlen „magyar mandátumát”. 1994ben Tóth Mihály, a beregszászi járási elnöki megbízott és Fodó Sándor, a KMKSZ elnöke csapott össz e. A párharcból az előbbi került ki győztesen. Négy év múlva Kovács Miklós, a kulturális szövetség új elnöke lett Tóth kihívója és legyőzője. Ez évben mintha ismételné önmagát a történelem: Kovács Miklós legnagyobb ellenfele Gajdos István, a beregszászi já rás állami közigazgatás elnöke lesz. Gajdosról el kell mondani, hogy egy országos parlamenti párt, az Egyesített Szociáldemokrata Párt megyei szervezetének második, a beregszászi járási szervezet első embere. Az országos párt mellett azonban Gajdos teljes mértékben élvezi a másik megyei szinten jegyzett magyar érdekvédelmi szervezetet, a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumának bizalmát és támogatását. Már most látszik, hogy a jelöltek mire helyezik majd a hangsúlyt. Kovács Miklós a kárpátaljai magyar érdek ek egyetlen letéteményesének a KMKSZt tartja, s úgy véli, mindenki „nemzetárulást” követ el, aki más pártokkal szövetkezik, illetve nem a KMKSZ jelöltjére adja szavazatát. Gajdos kampányának vezérfonala a párbeszéd folytatásának szükségessége lesz, annak bizonyítása, hogy ukrajnai politikai szövetségesekkel összefogva többet lehet tenni a magyarságért, mint mindentől és mindenkitől elhatárolódva. A majdani képviselő nemzetiségét illetően nincs tétje a választásnak, mivel értesüléseink szerint más ukrajnai politikai tömörülés nem indít fajsúlyos jelöltet az említett kerületben. Kőszeghy Elemér Fekete seregek KeletMagyarországon az sem segítene, ha mindjárt holnap Battonyáig érne az autópálya – de ez a „veszély” nem fenyeget. Évek óta még azt is hiába ké rik a kormánytól a délbékési polgármesterek, hogy a helyi vállalkozói teherforgalom előtt nyissák meg a kisebb határátkelőket: ne kelljen a medgyesegyházi zöldséggel 70 kilométert kerülni Nagylak felé, ha el akarnák vinni a térség egykori központja, a 40 kilométerre lévő Arad piacára. A Battonya – Mezőkovácsháza – Orosháza összekötő útvonalra is már 1996ban elnyerték a PHARE CBCtámogatást, de azóta csak harmada épült meg, mert a mindenkori magyar kormányok képtelenek vagy nem hajlandók folyósítani a szüksége s saját erőt. A térség fő megélhetési forrása a mezőgazdaság, az élelmiszerfeldolgozás és a könnyűipar – volt. A téeszeket és az állami gazdaságokat szétverték, az ott lévő munkahelyek többségét felszámolták. Az élelmiszerfeldolgozást külföldi szakmai be fektetőknek adták el – többségük piacot vett, az üzemeket bezárták, a munkásokat szélnek eresztették. A könnyűipar az egész fejlett világban válságba került – a kínai munkabérekkel szemben a délbékési varrónőké sem lehet versenyképes. Maradt a föld. A ver senygazdaság körülményei között egy falu határában lévő termőföld képtelen eltartani a teljes helyi lakosságot. A nyugati világban a népességnek már csak kéthárom százaléka él mezőgazdaságból: kevés ember, korszerű, felturbózott birtokokon. A versenyképes agrárgazdaság vagy nagy, vagy rendkívül intenzív termelés folyik benne. Gabonából egy család több száz hektárt tud művelni egykét munkavállaló segítségével. Az intenzív zöldségtermelés más. Ott is olcsóbb a gép, mint a legálisan foglalkoztatott ember, de vannak műveletek, amelyek nem gépesíthetők jól. Ám ez csak néhány hétig vagy hónapig ad munkát – akkor azonban nagy létszámú idénymunkásnak. Ez is zömmel feketemunka, mert a legálisnak olyan magasak a közterhei, hogy ha muszáj volna megfizetni, veszteségb e vinné a vállalkozásokat. A feketemunkában – és csak abban – a képzetlen romániai munkaerő olcsóbb, mint a képzetlen magyarországi, függetlenül az anyanyelvétől. Csakhogy a honi munkanélküliek hadának éppen ezen a terepen kell megküzdenie a kenyeréért. Az ért itt, mert nincs más. Akik a téeszből, állami gazdaságból, cukorgyárból, varrodából munkanélkülivé váltak, nem foglalkoztathatók a híradástechnikai iparban, autógyártásban, mert képzetlenek, vagy a régi képzettségük elértéktelenedett. Célirányos képzés nélkül az egész DélAlföldön nem lehetne összeszedni ötszáz munkanélkülit, akit egy elektronikai vállalkozás alkalmazni tudna. Magyarország hatalmas térségei nem kapnak központi segítséget a gazdasági rendszerváltozáshoz – önmaguk viszont nem képesek kike cmeregni a szocialista gazdaság romjai alól. Marad a kiszolgáltatott, rosszul jövedelmező mezőgazdaság, amelyet csak az adóeltitkolás és a feketemunka tart életben. Tudja ezt a mindenkori kormány is, ezért lazák az őstermelők adózási feltételei, és ezért n em ellenőrzik komolyan a feketemunkát. A helyzet kialakulásáért és fennmaradásáért minden eddigi kormány felelős. Gőzük sem volt és ma sincs, hogy mit kezdjenek a gazdasági vagy politikai okokból felszámolt vállalatok egykori munkavállalóinak hadseregével. Békeidőben eleve azt kommunikálják róluk, hogy nem is léteznek, mivel már nem szerepelnek a regisztrált
