Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-03
10 Igénylik az igazolványt A státustörvény végrehajtása nem fenyegeti a munkaerőpiacot 2002. január 3. Munkatársunktól Az év első munkanapján a szomszédos országokban élő magyarok közül már többen i s kitöltötték azt a nyomtatványt, amely alapján magyar igazolványt vagy magyar hozzátartozói igazolványt igényelhetnek – jelentette be tegnap Eiselt György, a Belügyminisztérium informatikai és távközlési helyettes államtitkára. A kedvezménytörvény alapj án negyvenegy, úgynevezett közreműködő iroda nyílt meg, ahol a jelentkezők számára magyar vagy magyar hozzátartozói igazolványt lehet igényelni. A kérelmeket az irodák a magyar konzulátusokon keresztül juttatják el a Belügyminisztériumhoz. A BM Központi Ad atfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala havonta mintegy 120 ezer fényképes igazolványt tud kiállítani. Eiselt György elmondta: a kérelmeket egy hónap alatt elbírálják. Kizáró indokként Urbán György, az adatfeldolgozó hivatal vezetője a magyar ál lampolgárság önkéntes elvesztését, a jogosultság hiányát, a korábbi, hasonló kérelem elutasítását nevezte meg. Hozzátette: a kérelmezőt akkor is elutasítják, ha Magyarországon büntetőeljárás folyik ellene. Rendkívül szigorúan korlátozott és szabályozott m arad a magyar munkaerőpiac a magyar – román egyetértési nyilatkozat aláírása után is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában. Hozzátette: az államnak minden eszköze megvan arra, hogy ezt a sza bályozottságot és korlátozottságot fönntartsa. Így ha egy romániai állampolgár a jövőben munkát akar vállalni Magyarországon, tartózkodási vízumot kell beszereznie, ennek kiadásáról a magyar állam dönt. Az okmány megszerzése után többek között munkavállalá si engedélyt és adószámot kell beszerezni – mutatott rá a miniszterelnök. Hangsúlyozta: mindez elegendő garanciát nyújt a magyar munkavállalóknak. Szólt arról is, hogy a nyilatkozat aláírása előtt egyeztetett a parlamenti pártok elnökeivel, akik egyetértet tek a dokumentum szövegével. A kormányfő sajnálatosnak tartja, hogy az alapos egyeztetés után az ellenzék most vehemensen támadja a nyilatkozatot. Szerinte az egyetértési nyilatkozat nélkül a státustörvényt ellenséges érzülettel fogadták volna a szomszédos országok. Alaptalanok és túlzók azok a magyar – román egyetértési nyilatkozat kapcsán megfogalmazott kritikák és bírálatok, amelyek szerint veszélyben lennének a magyar munkavállalók – közölte tegnap Mádi László, a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági ügyekér t felelős politikai államtitkára. Hangsúlyozta, hogy korlátozott és szabályozott a külföldiek munkavállalási lehetősége, aki mást állít, az nincs tisztában a magyar munkaerőpiacot szabályozó rendelkezésekkel. Felhívta a figyelmet, hogy külföldi állampolgár ok – akár magyar nemzetiségűek is – Magyarországon csak úgy kaphatnak munkát, hogy ha az adott álláshelyre harminc napig magyar munkavállaló nem jelentkezik. Szólt arról is: a meglévő törvényi szabályozások szükség esetén tovább szigoríthatók a magyar munk avállalók védelme érdekében. Mádi László egy tavaly nyári felmérés alapján elmondta: 2001 júniusában több mint 37 ezer külföldi munkavállaló rendelkezett a szükséges papírokkal, és döntő többségük Budapesten, illetve az agglomerációban keresett munkát. A k ülföldi munkavállalóknak csupán 0,5 százaléka helyezkedett el a nagyobb munkanélküliséggel küzdő keleti országrészben – szögezte le az államtitkár. Úgy vélte: a külföldi munkavállalók várhatóan nyáron jelentkeznek majd, és elsősorban a mezőgazdaságban, ill etve az építőiparban keresnek munkát. A magyar – román egyetértési nyilatkozat aláírása előtt a miniszterelnök nem egyeztetést tartott, hanem tájékoztatást adott a parlamenti pártok vezetőinek – mondta Kovács László, az MSZP elnöke. Mint fogalmazott: „az ál lamtitkári szinten már egyeztetett és a két miniszterelnök által előzetesen jóvá is hagyott szöveget láttuk. Fel sem merült, hogy ezen módosítani lehet. A miniszterelnök csak abban kért véleményt, hogy vigyee kenyértörésre az egyházi javak visszaadásáról szóló, akkor még valóban nyitott félmondatot. Erre mondtam, hogy a megállapodás, azaz a konfliktus elkerülése fontosabb ennél.” Az MSZP elnöke szerint a találkozón igenis elhangzottak aggályok valamennyi ellenzéki párt részéről a románok tömeges munkaválla lásával kapcsolatban. Filló Pál (MSZP), a testület elnöke jövő keddre összehívta az Országgyűlés foglalkoztatási és