Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-12
6 tudnak is élni a lehetőséggel." Bölöni László, a Sporting Lisboa vezetőedzője, több mint százszoros román válogatott: "Természetesen hallottam erről a lehetőségről, és nagyon jó dolognak tartom. Szép dolog a magyar kormánytó l, hogy ennyire törődik külföldön élő honfitársaival. Ezáltal akik rászorulnak, lehetőséget kapnak, hogy életkörülményeiken jelentősen változtassanak. Én még nem gondolkodtam azon, hogy kiváltsame vagy sem az igazolványt, ám ha most hirtelen kell erre vál aszolnom, akkor azt mondom: nem elképzelhetetlen, hogy én is élek a lehetőséggel." vissza A kedvezmény többet ér egy Dzurindaszózatnál (Háttér) 20020112 (a nyomtatott MH cikke) Baljós hír árnyékolta be az első szlovákiai státus- (hivatalosan "közreműködői") iroda nyitásának reggelét: a szlovák miniszterelnök, miután előző este tanácskozott a koalíciós tanács tagjaival, így tehát a Magyar Koalíció Pártjának egyik vezetőjével is, kijelentette: szeretné, ha Szlovákiát kivenn ék A kedvezménytörvény hatálya alól. A váratlan és kampányízű kormányfői kirohanás azonban egyelőre nem rettentette el a magyarokat. Ködös, párás időben érkeztünk Dunaszerdahelyre, itt nyílt meg a tizenegy szlovákiai regionális iroda közül az első. Azért c sak az új év második hetében nyitnak - magyarázta Pogány Erzsébet, az irodákat üzemeltető Szövetség a Közös Célokért központi irodavezetője , mert decemberben dőlt el, hogy mely épületekben nyithatják meg A kedvezménytörvény végrehajtásában közreműködő ir odáikat. A cél az volt, hogy a magyarigazolványok kérvényeit begyűjtő, az adatokat továbbító irodák olyan funkciót is ellássanak, amely a státustörvénnyel kapcsolatos tevékenységen túl is szervesen kapcsolódik a kisebbségi szervezetek intézményeihez. Míg a dunaszerdahelyi iroda a Cserkész Szövetség néhány éve épült modern, de otthonos, liliomos címerrel díszített épületében nyílt meg, addig például a pozsonyi Csemadokiroda teljes felújításra szorul. 1996tól ugyanis Meciar alatt a Csemadoktól (Szlovákiai Magyarok Közművelődési és Társadalmi Szövetsége) minden támogatást megvontak, így csak a hónap utolsó hetében tervezik a pozsonyi iroda nyitását. Addig, ahogy Kassán is, a magyar konzulátus szolgálja ki az érdeklődőket. Az érsekújvári és galántai irodák vi szont már ezen a héten megnyíltak. Ráadásul a tizenegy regionális iroda munkatársai nem csak a hivatalban dolgoznak majd. Csallóközcsütörtök például csak 20 kilométerre van Dunaszerdahelytől, de az ottani polgármester egy olyan találkozót szervez már most, amelyen a falu lakosságát helyben fogják tájékoztatni az irodák tevékenységéről és a kedvezményekről. Vitéz László, a Cserkész Szövetség országos ügyvezető elnöke persze büszke az épületre, melyet 92ben kaptak meg kedvezményesen Dunaszerdahely városától , de azóta teljesen újjáépítették. Az pedig, hogy elsőként éppen a dunaszerdahelyi ajánlóiroda nyílt meg, szerinte egyben elismerés a cserkészek országos tevékenységéért is. Az irodaavatás amúgy nyilván munkakezdés is volt, így azután a díszvendégek melle tt sorra érkeztek az érdeklődők is. Az iroda munkatársai mindegyiküknek elmondták: mit kell kitölteni, hogy fényképet és személyit hozni kell, s helyben kell aláírni. Egy jól öltözött asszony rögtön hét kérvényt el is vitt magával, s már másnap vissza akar ta hozni készen. Az ünnepségen amúgy a szövetség mind az öt tagszervezete legalább elnökségi tagok szintjén képviseltette magát, de nyilván ott volt Pázmány Péter polgármester is. A beszélgetés óhatatlanul Mikulás Dzurinda miniszterelnök előző napi, a tör vény szlovákiai hatályának törlésére vonatkozó javaslatára terelődött. A polgármester meglepőnek nevezte ezt az "éles fordulatot", amelyet csak úgy tudott értékelni, mint a választási kampány részét. Azt viszont nem hiszi, hogy ezzel a fordulattal Dzurinda képes pártjának szavazóbázisát erősíteni. De azért, sajnos, tette hozzá percekkel az első iroda nyitása előtt, a státustörvény effektív végrehajtásának utolsó előkészítő fázisában, Szlovákiában sok minden előfordulhatott eddig is. Ott voltak például a meg yei önkormányzati választások, amikor a szélsőjobbtól a szélsőbalig ívelő koalíciók jöttek létre a Magyar Koalíció Pártja ellenében. Így akár az is megtörténhet, hogy a Dzurindakövetelésből lesz valami, jegyezte meg a polgármester, majd - talán az ünnepél yes hangulat sugallatára - mégis hozzátette: ő világéletében optimista volt, és ezért reméli, hogy a józan ész győz majd Szlovákiában, a magyarszlovák kompromisszum pedig nem lesz káros hatással a kedvezménytörvényre és annak végrehajtására. A városi ünn epségen részt vevő MKPs parlamenti képviselő, Bárdos Gyula szerint viszont egyszerűen irreális javaslat Dzurindáé. Tehet ilyen javaslatot a szlovák miniszterelnök, fejtegette, de a törvény attól még üdvözlendő marad, ezért felesleges az a hisztériakeltés, ami Szlovákiában történik. Igaz, ismerte el ő is, "magyarellenességgel még a XXI. században is lehet Szlovákiában politikai tőkét kovácsolni". A dunaszerdahelyi magyarokat azonban az irodanyitás idején mindez kevésbé foglalkoztatta. Pogány Erzsébet egyen esen "ünnepélyes várakozásnak" nevezte a kisebbségi közösség hangulatát: "az emberek örülnek, hogy magyarigazolványhoz jutnak". Sőt szerinte a következő tanév elején az érdekelt szülők többsége már igénybe is