Reggeli Sajtófigyelő, 2002. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-01-10
14 Az idősebbek még jól emlékeznek a magyar labdarúgá s Mohácsát jelentett marseillei mérkőzésre, ahol a válogatott teljes erőbedobása és jó játéka ellenére elveszítette a sorsdöntő meccset, s történetében először - de korántsem utoljára - nem jutott ki a világbajnokság döntőjébe. Ezt a drámai mérkőzést is S zepesi György közvetítette, s kétségbeesett kiáltása, "jönnek a csehszlovákok" a mindenki által várt, de senki által el nem hitt vereség, az elháríthatatlan katasztrófa, a külső erők végleges fölülkerekedésének jelképévé vált. Persze nem az ország veszett oda, hanem egy mítosz, ami egy sportághoz kötődött - így pedig a kétségbeesett kiáltás egy jó évtized múltán már a kabaré hálás témájává válhatott. Az Európai Unióhoz történő közeledés, a csatlakozási folyamat minden szakaszában megfigyelhető volt, hogy mi közben a mindenkori kormány az előrelépés ígéretes elemeit közölte a közvéleménnyel, a mindenkori ellenzék a folyamat árnyoldalait hangsúlyozta. És ez rendjén való is lenne, hiszen a szereposztás már csak ilyen, ellenfelek nélkül nincs drámai konfliktus, é s a darab halálos unalomba fullad. Mégis, az EUhoz történő csatlakozás egészében a magyar nemzet valódi sorskérdése, sikerét a józanul gondolkodó túlnyomó többség kívánja, ezért nem teljesen közömbös, mi is történik valójában a pályán, de az sem, hogy mit kiabálnak be a pálya széléről, hisz egy elnézett lesre rámehet a döntő. Az EU felé vezető út első lépésének a társulási megállapodás 1991. évi megkötése tekinthető. Ekkor hazánk a többi tagjelöltet kétnégy évvel megelőzve írt alá olyan egyezményt, amiben először esett szó komolyan a tagság lehetőségéről. A megállapodás felbecsülhetetlen szerepet játszott a magyar piacgazdaság kialakításában, nem utolsó sorban megalapozta azt a lehetőséget, hogy a keletiről a nyugati piacra terelődhessen a külkereskedelem túlnyomó része. Ennek ellenére a maga korában erőteljesen hallható volt azok hangja, akik szerint itt a világosi fegyverletételhez hasonló kapituláció történt. S ma, amikor több mint háromszorosa már a magyar kivitel az egy évtizeddel ezelőttinek, e fölvet és csacsiságnak tűnik is, igen jeles közéleti és tudományos szereplők képviselték a tévesnek bizonyult kritikát. A Brüsszel felé vezető út második útjelzője a szomszéd országokkal megkötött alapszerződés tekinthető. Igaz, ezen az úton is Antall József korm ánya tette meg az első lépést (Ukrajna viszonylatában), ettől még azonban az 199596os időszak hasonló úton járó kormányai is megkapták, és nemcsak a ma is szélsőséges nézeteket vallóktól, az "idegenszerű" és "defetista" jelzőket. A harmadik lépésnek term észetesen a NATOnépszavazás és az északatlanti védelmi tömbhöz való csatlakozás tekinthető. Ez a - ma már mindenki által történelmi jelentőségűnek tekintett - lépés azonban belpolitikai okokból 1997ben közvetlenül összekötődött a magyar föld külföldiek általi megszerzésének ügyével. Történt ez annak ellenére, hogy amennyiben a föld- és a védelempolitika közt kapcsolat létesíthető, azt még Boross Péter kormánya hozta létre, amikor a taszári légibázis létesítésével és az AWACS felderítőgépek magyar föld fö lötti repülésének engedélyezésével lényegében együttélési viszonyra lépett a NATOval. Történt ez egy olyan időszakban, amikor a magyarkülföldi katonai lépések tekintetében még igen érzékeny alkotmányos viszony állt fenn (az alaptörvény ma sem engedi, hog y a kormányzat nemzetközi katonai lépéseket országgyűlési vita és hozzájárulás nélkül tegyen). Nem kérdéses, hogy az 1993. évi lépések nélkül hazánk esetleg még ma is a NATO előszobájában várakozhatna, és így az EUban se lehetne éltanuló a tagjelöltek köz t. A negyedik lépés, ami objektíven mérhető teljesítményt jelenít meg, az EUjoganyag 31 fejezetre osztott részeinek olyan módon való átvétele, hogy az ezzel kapcsolatos egyetértést nem pusztán valamely kívülálló, vagy esetleg az egyik fél állapítja meg. A z egyezséget aláíráskor mindkét partner arra felhatalmazott hivatalos képviselője formálisan és közös tartalommal zárja le. Ehhez képest az, hogy mi áll az országjelentésben vagy hogy egyegy főbiztos mit nyilatkozik, csupán alárendelt jelentőségű. E negye dik metszet alapján nem tűnik elfogulatlannak azok érvelése, akik még 2001 közepén is kételkedtek abban, hogy a magyarEU tárgyalásokon áttörést értek el. Ha a cél az ország mielőbbi és minél teljesebb EUintegrációja (amit jóformán senki se vitat), akkor kétségtelen vívmány az úgynevezett kényes kérdések, az érzékeny ágazatok kérdésének lezárása. 2001 során hazánk a földkérdésben, a munkaerőáramlás ügyében és a közlekedés ügyében, vagyis a szakértők által legnehezebbnek vélt területeken tudta a tárgyaláso kat lezárni. Ez akkor sem vitatható, ha engedmények nélkül, az eredeti tárgyalási álláspontok nyakas képviselete révén sem üzleti, sem diplomáciai, de még házassági szerződés sem köthető. Ez különösen eltérő alkuerejű felek közt kézenfekvő. Ebből a szempon tból másként cseng a kedvezménytörvény (leánynevén, de találóbban státustörvény) körüli vita fordulatos alakulását kommentálók hangversenye. Az ugyanis
