Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-03
11 valószínűleg azért kerülhetett egy új román nemzeti közmegegyezés centrumába, hogy 1918 decemberének immár mitológiává vált története feledtesse az 1989 decemberének mindmáig vitatott és ellentmond ó – a román politikai osztályt is megosztó – jellegét. Sajnos a román történetírás mindmáig idillikus képet fest a gyulafehérvári eseményről, amikor is ezerkétszázhuszonnyolc, jól megválogatott román nemzetiségű erdélyi küldött kimondta Erdély egyesülését a legelmaradottabb európai monarchiával, a Román Királysággal. A román szociáldemokrácia nyilvánosan szót emelt amellett, hogy Erdélynek autonómiát kell biztosítani, különben az új román államot köztársaságnak tudják csak elfogadni. Az Adevarul 1918. nove mber 24i számában ezt olvashatjuk: Egyesülni fogunk Romániával, de ennek feltételeket kell szabnunk. Haladjon a korral, és űzze el a zsarnokot, és a román nép szabad legyen, akárcsak mi most. Alkossunk egy nagy, szabad és demokratikus országot. Nem kell t öbbé sem bojár, sem hatalmuk szimbóluma, a király. A román szocialista balszárny 1918. december 31re Budapestre hívta össze az ausztriai, magyarországi és erdélyi román internacionalista szocialisták kongresszusát. A küldöttek felemelték szavukat a Román Királysághoz való csatlakozásról szóló gyulafehérvári határozat ellen, mert azt nem a nép igaz képviselői hozták meg. A kongresszus a területek hovatartozása kérdésében népszavazás mellett döntött. Maga a jobboldali román pártvezetés is úgy ítélte meg a gyulafehérvári kongresszuson, hogy ünnepélyesen ki kell nyilatkoztatni, fenntartják a szabad Erdély autonómiáját addig, amíg Romániában megváltoznak a jelenleg uralkodó szomorú állapotok. Ezek után nem hagyhatjuk figyelmen kívül az úgynevezett gyulafehérvá ri határozatokat, amelyeknek III. 1. pontja így szól: teljes szabadságot az itt lakó nemzeteknek, mindenik nemzet önmagát kormányozza saját nyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből vett egyének által. Minden nemzet törvényhozási képviselete és az or szág kormányzásában való részvételre népességének számarányában nyer jogot. Nézzük, hol is tartunk most: talán akaratlanul is a negatív példák jutnak eszünkbe, nekünk, erdélyi magyaroknak. Az a rémálom, amit már több mint nyolcvan éve átélünk. Ami történt , megtörtént, éppen ezért értelmetlen bármiféle nosztalgiázás, a történtek feltételes módon való kezelése, de van, amit akkor sem hagyhatunk szó nélkül. Annak idején jogokat ígértek nekünk. Olyan alapvető emberi jogokat, amelyek minden demokratikus országb an természetesek. Teljes szabadságról, önrendelkezésről stb. beszéltek, amit nemcsak a királyság, majd pedig a kommunizmus idején nem biztosított a román hatalom, hanem mindmáig adós vele. A magyarság jogfosztása a jelenben is tart, és most is, mint 1944 u tán, a saját kebelünkből vett gyászmagyarjaink rábólintásával és közreműködésével. A magyar ellenségkép mumusa most is ott bujkál a köznép lelkében, valamint a román értelmiség és politikai elit nagy részében is. Az identitásához ragaszkodó magyar másodran gú állampolgár, nemzetidegen és megbízhatatlan elem mind a mai napig Romániában. Vajon miért kell minden évben Gyulafehérvár szellemiségét meghazudtolni? A múltat nem lehet megváltoztatni, de átértékelni igen. Ezt kell tenniük a velünk élő románoknak is. Ennek spontán kell kialakulnia a román mentalitásban. Át kell értékelniük 1848at, Gyulafehérvárt, Trianont, 1956ot stb., máskülönben a jövőkép is csak hazugság, képmutatás, a valóság frivol tagadása lesz, ilyen gondolkodásmóddal pedig nincs jövője a romá n nemzetnek. Mert mire lehet most büszke egy román december elsején? Talán arra, hogy a gyulafehérvári határozatok szinte egyetlen pontját sem tartották be? A csíkszeredaiak az idén a rendszerváltozás óta első ízben részesültek abban a szerencsében, hogy szem- és fültanúi lehettek a Gyulafehérváron szokássá vált népi gyülekezetnek. A román nemzeti napot minden eddiginél nagyobb pompával ünnepelték meg. Volt katonai parádé, hangzatos szónoklás, koszorúzás stb. A szószegésről persze nem beszéltek. Ha ők nem szólnak, akkor nekünk kell megtennünk. Az erdélyi magyarság választott szószólóira hárul az emlékeztetés feladata. Vajon lesz hozzá bátorságuk? vissza