Reggeli Sajtófigyelő, 2001. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-12-14
4 MTI Ha a két kormány között nem lesznek kommunikációs problémák, a következő hetekben s ikerülhet megoldást találni a kedvezménytörvény ügyében - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az MTInek adott nyilatkozatában. Csütörtökön jelentették be, hogy Németh Zsolt magyar és Cristian Diaconescu román külügyi államtitkár - a két miniszterelnök személyes megbízottjaként - hamarosan találkozik egymással a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos tárgyalások folytatása érdekében. A megbeszélések várhatóan hétfőn lesznek Bukarestben. Markó elmondta, hogy az RMDSZ a maga részéről igyekezett a megegyezést valamiképpen elősegíteni, felgyorsítani. - Természetesen a két kormány megegyezéséről van szó, mi erről a kérdésről nem tudunk megegyezni senkivel, de próbáltunk aktívabban fellépni - hangsúlyozta. Markó Béla szeri nt az RMDSZnek is szerepe volt abban, hogy a román kormánypárt kész legyen "kiteríteni lapjait", és konkrét kérdésekről kezdjen tárgyalásokat a magyar kormánnyal. - Világossá vált, hogy melyek azok az érzékeny pontok, ahol - hogyha a magyar kormány elfoga d megfelelő megoldásokat - meg lehet egyezni - jelentette ki. Markó Béla ezek között elsősorban a munkavállalás kérdését említette. - Van még ezen kívül egykét más gond is. Úgy látom, a magyar kormány részéről van hajlandóság arra, hogy megfelelő kompromi sszumokat fogadjanak el. Van esély. Nem akarom elkiabálni, de ha nem lesznek kommunikációs problémák a két kormány között, akkor az elkövetkező hetekben lesz megoldás - fogalmazott az RMDSZ elnöke. vissza Tovább bojkottálják Rugova kinevezését 2001. december 14. (Jugoszlávia) Tegnap sem sikerült megválasztania a koszovói parlamentnek a tartomány elnökét. Az ülést megszakították, és bizonytalan a folytatás időpontja. Az újabb kudarc is bizonyítja, hogy milyen súlyos ellentét ek osztják meg a koszovói politikai elitet. A választások legsikeresebb pártja, a Koszovói Demokratikus Szövetség vezetőjét, Ibrahim Rugovát jelölte „köztársasági” elnöknek, a népszerű politikus megválasztása nem látszott kérdésesnek. Ezt azonban bojkotta l és érvénytelen szavazatokkal akadályozták meg. Helyzetelemzők szerint nincs még egy olyan személy Koszovóban, aki méltóbb lenne erre a tisztségre. A tegnapi szavazás csak tovább mélyítette az ellentéteket. A parlament 118 jelen lévő tagja közül mindössze hetven szavazott, s közülük is csak 49en Rugovára (21 szavazat érvénytelen volt), tehát csak kettővel kapott többet, mint amennyi képviselője van a Koszovói Demokratikus Szövetségnek. Hashim Thaqi, Rugova legnagyobb politikai ellenlábasa már korábban bej elentette, hogy pártjának képviselői bojkottálni fogják a szavazást. (Ha megválasztják, akkor tudni fogjuk, hogy a szerbek szavazatainak köszönheti, nyilatkozta az ülés előtt Thaqi.) A keményvonalas Koszovói Demokrata Párthoz hasonlóan a Ramus Haradinajfé le Szövetség Koszovó Jövőjéért ugyancsak kivonult a parlament üléséről. Példájukat mások is követték. A szerb képviselők voksoltak ugyan, de nem keretezték be a jelölt nevét, tehát szavazatuk érvénytelen volt. Igyekeztek elkerülni, hogy az ő szavazataikkal válasszon elnököt a parlament. Nem akartak beavatkozni az albán pártok közötti politikai kötélhúzásba. Russel Johnston, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke a podgoricai Monitornak nyilatkozva szembehelyezkedett Chirac francia elnök véleményé vel, hogy az EU nem ismerné