Reggeli Sajtófigyelő, 2001. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-11-03
3 „Jőnek erősen felfele...” Cigányok és magyarok a Székelyföldön Aki valamennyire ismeri Romániát, az tudja, hogy sok és nagy on sokféle cigány él ebben az országban. El lehet menni Olténiába vagy Máramarosba, Moldova vagy Erdély bármely tájára, ott láthatók mindenütt. A diktatúra nem volt hajlandó tudomásul venni a cigányság létezésével kapcsolatos problémákat. 1989 után azonban megváltozott a helyzet. Az immáron demokratikus román politikának egy ig en sokszínű, sok rétegből összetevődő, máris nagy, egyszersmind rohamosan növekvő létszámú cigánysággal kell számolnia. Az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon szóba került kérdések közül egyre nagyobb súllyal esik latba, miképpen alakul a cigányság s orsa Romániában. Ezzel is összefügghet, hogy nemrégiben kezdődött egy olyan program, amelynek keretében a prefektúrák (a megyei önkormányzatokat felügyelő állami szervek) községenként vizsgálják meg a cigányság életkörülményeit. Ennek a programnak a hátter ében persze az is ott van, hogy komoly uniós pénzeket lehet kapni a cigányság problémáinak a megoldásához. Amire ugyancsak nagy szükség volna, mert a politika egyelőre nemigen tud mit kezdeni az „újdonsült” feladattal. Erre utal, hogy nemrégiben Moldvában – például Karácsonykő (Piatra Neamt) városában – olyan cigánygettókat létesítettek, amelyek nemcsak a romániai cigányság körében, hanem Európaszerte is felháborodást váltottak ki. Ám nem csupán a politika tanácstalan azzal az üggyel kapcsolatban, amellye l Romániában soha nem néztek szembe. A tudomány is csak a kísérletezés terepén teszi az első lépéseket. A romániai magyar tudomány is. Mert a cigányság ügye nem csupán román probléma, hanem magyar is. A Csíkszeredában működő KAMRegionális és Antropológiai Kutatások központja nem egy vizsgálatot folytatott már a Székelyföldön élő cigányság helyzetéről. Legfőbb eredményük azonban az, hogy leszögezhetik: bármiféle, a jelenlegi állapotok megváltoztatásával kapcsolatos javaslatot csak úgy lehet megfogalmazni, h a alaposan tájékozódnak a cigányok világáról. Ezért indítottak el ebben az esztendőben a Székelyföld különböző területein fekvő falvakban egy olyan kutatást, amelynek eredményeképp belülről remélik megismerni a cigányok életét. Eddig ugyanis, amint a csíks zeredai kutatók mondják, minden igyekezet amiatt futott zátonyra, mert a cigányok világán kívül eső szempontok alapján próbált a jelenlegi helyzeten változtatni. Bodó Julianna, a kutatás vezetője szerint 1989 óta rohamosan változik a cigányság helyzete a Székelyföld társadalmában. Korábban mind a magyarok, mind a cigányok magától értetődőnek tartották, hogy közöttük meghatározott aláfölérendeltségi viszony van. Értelemszerűnek tűnt, hogy ebben a magyarok vannak felül, a cigányok alul. Megvoltak annak a sz abályai, hogyan mehetett be egy cigány egy magyar portára, hogyan kellett köszönnie, hol és hogyan kellett megállnia az épület bejáratának közelében, bemehetette házba, és ha igen, mikor. Ez a viszony mindinkább kezd megbillenni, mondja Bodó Julianna. Mun katársainak, Gagyi Józsefnek és Oláh Sándornak a kutatásaira utal, amelyek a cigányság gyors rétegeződéséről adnak számot. Ez a rétegeződés cigányok és cigányok, magyarok és cigányok viszonyában egyaránt konfliktusokat okoz. A vásározó, kereskedő cigányok például igen gyorsan hagyják el azt a teret, amely korábban a faluban ki volt jelölve a számukra. A „jobb helyeken” a falu központi részein vásárolnak portákat, amit a régebben tekintélyesnek számító gazdák értetlenül néznek. Új jelenség, hogy immáron kött etnek vegyes házasságok is, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ilyenekkel találkozunk Korond községben is, amelyben a változásokat Bodó Julianna vizsgálja. A kutató elmondja, hogy ebben a fontos, székely – magyar szimbólumnak számító faluban, az erdélyi faz ekasság egyik leghíresebb központjában a külszín máig megfelel a szimbólumról alkotott elképzelésnek, a mélyben azonban igen erősen munkál a cigány – magyar ellentét problémája. Hogy mennyi cigány élhet Romániában, azt senki nem tudja. A hivatalos adatok és a különböző, nem hivatalos becslések nagymértékben eltérnek egymástól. Az 1992es népszámlálási adatok szerint Hargita megye 340 ezer lakosából csak 3827 lett volna cigány, noha, amint Bodó Julianna mondja, csupán Korondon több mint kétezren laknak. Ugyan ezen népszámlálási adatok szerint a három, székelyek lakta megyében, Hargitában, Kovásznában és Marosban egymillió 200 ezer ember élt, ebből 41 ezer, tehát kevesebb mint négyszázaléknyi lett volna cigány. Igaz, a Csíkimedencében például alig három faluban élnek cigányok, de Maros megyében igen nagy a számuk. Társadalomtudós barátaink útmutatásai nyomán Maros megyébe indulunk, hogy benyomásokat gyűjtsünk arról, amiről beszélnek. A Nyárád vidékére megyünk. Ennek a kicsiny, mindössze hetvenöt kilométer hossz úságú, a Marosba ömlő folyónak a környékén sok és sokféle cigány él. Nyárádkarácson (Craciunesti) közel esik Marosvásárhelyhez. Aprócska község a Székelyföld peremén. Mint mindenütt, itt is a kocsma a falu központja. Idősebb magyar lép ki az ajtón, aztán m egfogja biciklijét, amelyet inkább támasznak használ, mint közlekedőeszköznek. A cigányokról kérdezem, akik közül jó néhányan a kocsma körül ácsorognak. Külön az asszonyok, hosszú szoknyában, színes fejkendőben, külön a férfiak. A férfiak fején értékes kal apok. Amint
