Reggeli Sajtófigyelő, 2001. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-09-01
7 kék színekbe öltözködnek, egyre sötétebb kékbe, aztán egész vén korukban, mint mi vagyunk, sok asszony már feketé ben jár. – Honnan veszi a motívumokat? – kérdem. „Innen – mutat a fejére Bartosné. – Még mindig szokás a lagziban menyasszonytánc után ilyen népviseleti babával kiváltani a menyasszonyt – ezt dobja oda a vőlegény, mielőtt fölkapja az arát meg az összetáncol t pénzt, s kirohan vele. Az én lánykoromban még evangélikusok katolikusokkal nem házasodtak. S ha valaki a szülőfaluja helyett a szomszéd faluban talált párt magának, akkor is megszólták. Ma már mindenki összevissza házasodik. Ki is vész a szlovák beszéd, hiába tanítják. Értik a gyerekek, de nem szeretik. Mi nagyon szeretjük – mondja a babakészítő asszony, s bólogatnak a többiek. – Csak kihalunk lassan, a végén marad egykettő, aki szlovákul beszél, hátha éppen mi leszünk.” Bánnét, az iskolaigazgatót csak m ásnap, a zászlóátadás délelőttjén sikerül elérnem, akkor is a biciklijéről szólítom le. Most érkezett haza Szlovákiából, s az ünnepség előkészületeiben segédkezik. Bevezet azért az iskolába: nagy ház a falu szélén, kint és bent szlovák és magyar feliratok egyaránt. Ezt az intézményt azért hozták létre 1902ben, hogy a gutai gyerekek megtanuljanak magyarul. Harminchárom gyerek jár ide, mondja Bánné. Az iskolában, éppúgy, mint az óvodban, szlovák népszokásokat tanulnak a gyerekek. Az oktatás magyar nyelven fo lyik, de tartanak szlovák nyelvórákat. Vegyes házasságoknál a második, harmadik generáció már nem ismerné a gyökereit, ezért van szükség az oktatásra. Gután jócskán vannak és máig is érkeznek újabb betelepülők: jó a levegő, szép a táj, autóval fél óra Vác, egy óra Budapest. „Az új beköltözők egyáltalán nem bánják, hogy gyerekeiket szlovákul tanítjuk – mondja az igazgatónő. – Ha valakinek olykor ellenérzései vannak (én nem akarok tót lenni!), azt csak a politika teszi. Ötszáz éve él itt ez a nép, ebben a ked ves, provinciális tót – magyar kultúrában, s aki ezt vállalja, az nem valami »más« lesz: gazdagabb – vallja a tanárnő. – Nem az szlovák, akinek a szülei azok voltak, hanem az, aki annak érzi magát. Egyébként ha kitűnőre vizsgázik is egyegy gyerek a nyelvből , az még nem jelenti azt, hogy tudja beszélni; a mai középgeneráció orosz szakos, orosz tagozatos volt, mégsem tud oroszul.” A nemzetiségi kultúra fenntartásához, a hagyományőrző programokhoz pénz kellene, az pedig nincs. A falu harmincmilliós költségvetés ét egy fillérig fölemészti az intézmények fenntartása, s akkor még közüzemi fejlesztések nem történtek. Szlovákia pedig szegény ország, az évenkénti rendszeres rendezvényfinanszírozáson kívül nem tud segíteni. (Van egy Guta nevű falu egyébként Szlovákiában is. Csak hogy a posta idetaláljon, vette fel a község 1920ban a Galgaguta nevet, addig Guta volt, így egyszerűen.) Tizenkettőkor megzendül a harang az evangélikus templom öreg tornyában. Elérkezett az ünnep ideje; az óvodaudvaron a népviseletbe öltözött asszonyok és gyerekek hangszórókból áradó rockzenére gyülekeznek. Az épület mögött gulyás rotyog a kondérban, ott intézkedik Balázsovics Pál, az önkormányzati vezető. Ökumenikus intentiszteletre gyűlik a nép, három vasvázas széken ül egymás mellett az evan gélikus és baptista lelkész, valamint a katolikus pap. Megérkeztek a minisztériumi emberek, az országgyűlési képviselő, Surján László is (kérdeztem tőle, nem tót), az óvoda melletti kultúrházban kezdik a próbát a néptáncegyüttesek. – Azt nem szeretem, tudja , ha kisebbségnek neveznek – mondja őszintén Balázsovics Pál. – Én nem vagyok másodrendű állampolgár, és egyáltalán nem érzem magam hátrányos helyzetben. Sőt. Jobb helyzetben vagyunk, mert a kisebbségi támogatást is megkapjuk. – Azért az nem számottevő – né z rám Surján, olyan „meg ne írja már” pillantással. „Azért nem jut nekünk semmi, mert ennyi a tót – közli egy kerékpárját toló férfi a kerítésen kívül. – Most is megcsinálják a tót bált, milliókból, az utcát meg nem képesek leaszfaltozni.” „A zászlóátadás nem tót bál, hanem községi ünnep” – mondja valaki, de a férfi csak legyint, továbbhalad; kapitális nyolcas van a hátsó kerekében. „Semmi sem jut” – mondja még egyszer, fejcsóválva. Körülbelül száznyolcvan ember gyűlik össze a hétszáz lelkes faluból, mikor kezdetét veszi az ünnepség. Az egyik cigány család is eljött, távolabb eső padon húzzák össze magukat; a magyar himnuszt ők is, a tótok is, magyarok is vigyázzban éneklik végig. A szavalatok mind a magyarságról, magyarokhoz szólnak. A prédikációkba behalla tszik a kultúrházból a szlovák népi együttesek próbája, harmonikaszó, lábdobogás, kurjongatás. A zászlóátadás után a Szózatot énekli Guta népe: „Hazádnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar”, majd áttódul a közönség a kultúrházba megnézni a népi műsort. K itisztul közben az ég, pedig már sötétkék volt, mint a tót asszonyok szoknyája; az a pár felhő, amelyik még tegnap a völgy felett fenyegetőzött, elvonult. Nem marad az óvodaudvaron senki, csak két gyerek mérleghintázik tovább: egy kislány virágos népvisele tben meg egy kisfiú, ingben, rövidnadrágban, tornacipőben. Nevetnek, énekelnek, nyikorog az öreg mérleghinta. vissza Ingyenes utazás hatéves korig? Magyarigazolványra több kedvezmény jár Jövőre egységesen hatéves korig u tazhatnak ingyen a gyermekek a tömegközlekedési eszközökön, ha a kormány jóváhagyja a közlekedési tárca elkészült javaslatát. Január elsejétől várhatóan már egységes lesz az ingyenes utazás alsó korhatára a tömegközlekedési eszközökön. Jelenleg a vasu tat és a helyközi buszjáratokat négy, a helyi járatokat viszont hatéves korig használhatják díjmentesen a gyermekek. A korhatár egységesen hat évre emeléséről már elkészült az
