Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-13
5 álláspontot ismeri, semmint a miénket. Igaz ugyan, hogy az Európa Tanács Velencei Bizottsága a magyar javas latot fogadta el (a kisebbségek identitásvédelmének összeurópai elemzéséről), nem pedig a román kezdeményezést ("le a státustörvénnyel!", vegye rá a Nyugat Magyarországot a törvény visszavonására), Rodica Stanoiu igazságügyminiszter szerint azonban a romá n javaslatot nem utasították el, Gheorghi Prisacaru szenátor azt mondja, hogy az MTI jelentése "hazugság, melynek célja a nemzetközi közvélemény félretájékoztatása", Victor Micula külügyi szóvivő pedig nem kevesebbet állít, mint hogy "a Velencei Bizottság elfogadta mindkét javaslatot". Merthogy azok egymáshoz közel állóak. És bár a magyar diplomácia majdnem olyan fordulatszámon és hatékonysággal ismertetteképviselte a státustörvény alanyi érveit és EUkonformitását Európaszerte, mint egykor a hárompillére s vajdasági autonómiát (nem a mi hibánk, hogy az máig holtvágányra toltan álldogál) , annyit a románok elértek, hogy az általuk "nemzetköziesített" státusvitára (melyben, csalódásunkra, a szlovák kormány nem volt "eléggé kitartó") mégiscsak fölhívták az E U figyelmét. "Vita van", "térségi feszültség", "destabilizációs veszély", "Macedónia": ezek a román forgatókönyvi pontok sztereotípiái (mert a "nem volt egyeztetés"szlogen csak belpolitikai használatra szól, illetve a magyarromán kétoldalú tárgyalások ro mán alaphangját megadó, legelső taktus). Nagyobb baj, hogy a magyarromán alapszerződés és a többi, kétoldalú államközi megállapodás fölmondásával való fenyegetőzés mögött nemcsak Nastase miniszterelnöknek a magyar ügyekben való megdöbbentő járatlansága hú zódik meg tanácsadóinak tájékozatlanságával együtt, de a konfrontációs törekvések felerősödése is. Annak hajlama, hogy a két ország kapcsolatainak egész palettáját ma, a PSD kisebbségi kormányzása idején, de sajnos a "hagyományos" szemléleti alapról indulv a a státusproblémára egyszerűsítsék le. Ennek a kiélező, történelmi sértettségeket és jelenbéli lemaradásokat sorjáztató magatartásnak a lélektani kettőssége pedig minduntalan föltör, mégpedig mélyről: miközben a státusról beszélnek és a "konzultáció hiány át" ismételgetik, a "magyar igazolványon", annak diszkriminatív voltát hangoztatva, rendre vízumot értenek. Miközben a magyar tőke bevonásának jótékony voltáról beszélnek, Erdélynek a magyarok által való gazdasági visszavételére gondolnak. Miközben a két n ép barátságos együttélése a téma, a státustörvénynek "a természetes etnikai arányok megbontására irányuló", vélt szándékát is csak kimondják. Miközben a vacsoraasztalnál az egyik fiatal, Bihar megyei RMDSZképviselő azt mondja, hogy az erdélyi magyarság há rom dologra figyel: arra, hogy otthon lehessen a szülőföldjén (Romániában), hogy otthon lehessen Európában és hogy magyarként lehessen otthon - aközben a román partner azt mondja: kár ezt bonyolítani, mert "két dolog van": lent a nép (a román meg a magyar) békésen együtt él ("interetnikusan"), fönt pedig a politikusok bajt kevernek. Miközben a NagyRománia pártiak a Gozsduudvar visszaadását követelik, a "negyedmilliós magyarországi románság eltüntetését" panaszolják, és külföldön Iliescu is a román történe lmi sérelmekről beszél: "Erdélyről például azt hiszik, hogy az a románok által megszerzett, magyar többségű terület. De 9 millióból 1,2 millió vajon többséget jelent? Miféle magyar területekről van szó? Mikor jöttek ők Európába, és mióta vagyunk mi itt?" A hírek, jelentések, helyzetelemzések és értelmezések kavalkádjában azonban - távolabbra húzódva az aktuális magyar és román belpolitikától egyaránt - nem árt kissé közelebb menni a kályhához, ha nem is egészen vissza, és legkevésbé sem az "otthonos melegér t"... Miért lett a magyar státustörvényből ekkora kavarodás Romániában? A valódi és régi történelmi gyökereket, de Nicolae Ceausescunak, a "Kárpátok Géniuszának" leáldozott aranykorát sem bolygatva, annyi azért tudható, hogy a közelmúltnak gyakorlati elkép zelése nem volt a "magyar kérdés kezelésére". Az aktuális román vezetés mindig is a belső hatalmi harcok pillanatnyi erőviszonyainak és a (magyar ügyekben bármikor "aktivizálható") sajtó és a közvélemény várakozásainak függvényében, ad hoc reagált mind a m agyar kormány, mind pedig az RMDSZ kezdeményezéseire. Iliescunak és pártjának (a történelmi nevű Szociáldemokrata Párttal való egyesülése, pontosabban nevének fölvétele után a PSDnek) hatalomra kerülésével az új kormány rendezettebb és határozottabb magya rstratégia kialakításával próbálkozott meg, ez azonban a számos ellentétes elképzelés (és Románia euroatlanti csatlakozása stratégiai célrendszerének) ellentmondásai közepette hamarosan akadályokba ütközött. Tetőzi mindezt, hogy a kormánypárt régiúj polit ikai garnitúrája meghatározó csoportjainak tagjaiban idegenkedésből, sőt félelemből és kisebbségi érzésből táplálkozó ellenszenv él Magyarországgal és a magyarokkal szemben, a párt nacionalista, illetve nyíltan magyarellenes tagsága pedig egyenesen a NagyRománia Pártéhoz hasonló retorikát igényel - miközben az RMDSZ ennek a PSDnek a külső támogató kormányzati partnere.
